A Kelta Világ

Timaru-Kast Sándor

A KELTA VILÁG

1.        Európa vaskori népe.

A kelták eredetéről, Európába való megérkezésükről és a Kárpát-medencébe való letelepedésükről.

2.        Kezdetben vala az ige...

A kelta nyelv (és magyar párhuzamai).

3.        A Jóisten törzse. 

A kelta világképről: vallás, hagyományok, mondák és regék, zene és népművészet 
(és magyar párhuzamai).

A kelták

„Az első, e földön [Magyarországon] lakó nép, melynek neve megmaradt, a kelta nép volt, mely Krisztus születése előtt 5 - 6 száz esztendővel rajzott ki Ázsiából. Ez a nép már ismerte a kőnél, bronznál tökéletesebb vasat. Ez már vasból kovácsolt fegyverrel foglalta el a földet, lett ura ennek a hazának. Művelte a földet, foglalkozott állattenyésztéssel, űzte a kereskedést...“ – írja Benedek Elek  ‘Hazánk története’ (1927/1995, 5. old.) című könyvében.

Ha a keltákról szó esik, mindenkinek eszébe jut Asterix rajzfilm figura, de eszünkbe jut az is, hogy az, aki Első Szentkirályunk fejére tette a koronát ugyancsak egy „kelta“ volt ? – Asterik.  A turistát, aki Budapestre látogat, természetesen felviszik a Gellérthegyre (KELEN-hegyre). Itt menhirek őrzik a kelták emlékét. Vajon hány magyar tudja, hogy Budapesten a 3-ik kerületben van egy ‘Kelta utca’ is, vagy hogy maga Budapest is egy ősi kelta település helyén épült: Aquincum. E római kori név nyilván a település ősi kelta nevének fordítása (vagy latinosítása), amely feltehetően AUBHWN [ejtsd: AVÚN] „Vízhon” volt („Ofen” a koraközépkorban a város neve, aminek semmi köze német – ahogyan „Pest”-nek sem szláv – kemencékhez). Tőle északra emelkedett hajdan a SICAMBRIA büszke kelta vára, aminek neve SICAN[1]-BHARR lehetett ellatinosítása előtt, azaz ‘Szék-bérces’ (magas dombon álló ‘Szék’) – ilyen (is) volt hajdan a magyar nyelv szerkezete, lásd még: ‘Hegy-magas’ a Balatonnál vagy  ‘Becs-kerek’ a Bánságban. Írül  SUÍOCHAN [szíkán] azt jelenti, hogy: szék, ülés, pad; szék > székhely, lakhely; ülés, gyűlés, törvényszéki ülés(-szak) [ó vö. ótörök  SÄKU szék, tatár SEKE  pad, japán  SEKI  ülés, ülőhely] + BARR  csúcs, bérc.

A hunok megostromolják az itteni, a Duna vonalát (limes-t) védő római őrséget, és talán, a helybeli kelták segítségével is, fényesen győznek. A (pannon-)kelták egy állandó ádáz harcot folytattak a római megszállók ellen, a lázadások sora arra késztette a megszállókat, hogy egyre nagyobb számban telepítsenek hadsereget a kelta vidékekre, és egyre kíméletlenebbül rombolják a kelta civilizációt. Még az emléküket is ki akarták törölni a tudatból és a történelemből, mint ahogyan az etruszkokkal is ezt tették. Ezért teljesen kézenfekvő a hun-kelta együttműködés, ami még Attila korában is működött (Eudoxius – AUDAX az „Ádáz” – gall druida, Attila orvosa és tanácsadója volt. Ő az, aki elkíséri nagykirályunkat a galliai hadjáratban is, és aki a helyi kelta vezérekkel tárgyal). Győzelem keltául BOUDA. Lehet, hogy még "bouda" örömkiáltásokkal is fogadták a bevonuló hun sereget. A győztes hunok már azért is felszabadítóan hatottak, mert társadalmuk nem ismerte a ‘civilizált’ római kegyetlen rabszolgatartást. A „Győzelem” után felépült BUDA, az ‘Ős-Buda’, amelyet „Attila-várá“-nak (Etzilburg) ismerünk a történelemből.

Előfordulhat ugyan, hogy a kelta-pannonok és a hun-magyarok megértették egymást, egy pohár finom kelta MEDU = hun MEDOS (magyar "MÉZES") mellett bizonyára igen. Diodor görög krónikástól tudjuk, hogy a kelták imádtak mulatozni, szórakozni, lakomázni, de ezt rendkívül szertartásosan tették: urak és szolgák együtt ettek, a nagy húsos üstöt körbeülték. A kelták is, akárcsak a hunok, többnyire óriási üstökben főzték gulyásszerű ételeiket. A druida (torda) az ételeket megáldotta (ír ALTA-igh áldani), hálát adott Istennek (ír ALTÚ hálaadás) segítségéért. Ezután elkezdődődhetett a lakoma. A harcban vitézkedők kapták a legfinomabb falatokat. A nagy csülköket lerágták, a le nem harapható részeket, pedig az oldalukon, külön hüvelyben tartott tőrrel vágták le. Evéskor mindig ételmaradékok akadtak fenn a hosszú, lombos bajszaikon. Az impozáns bajusz, íváskor mint egy "szűrő" engedte át az édes nedűt. A kelták sört (CURU) s mézes bort (MEDU) ittak. A medu előállításához mézet használtak (> vö. breton MEZ = magyar MÉZ). A lakomákon gyakran lerészegedtek, majd összevesztek és össze is verekedtek, mert állítólag nagyon lobbanékonyak voltak. A kelták szórakozni is szerettek (ír  SCOIR szór > SCORAIOCHT sorakozás / SORCHA vidám, derűs). A lakomákon a zenészek mindig jelen voltak, ami egy Sopronban felfedezett edényen is látható. A kelták kedveltek mindent agyonbeszélni, verselni (dánosok, regösök), erejüket versenyekben[2] megmérni, birkózni[3], lóversenyeket rendezni, csapatmérkőzéseken részt venni, egy futballszerű labdamérkőzést[4] játszani. Ezt Írországban ma is kedvelik, és ír vagy kelta labdarúgásnak hívják. Egy különös játék a FIDCHELL volt, ami annyit jelent, hogy – olvasom a német fordításban: "hölzerne Weisheit" („fa-okosság“)5. Diodor elmeséli, hogy egy táblán, fabábukkal játszott háborúról van szó, egy FA-CSEL-ről ! Lásd: írül FID fa + CHELL furfang, csel, játék, CALAOIS csalás, CEALG csal, becsap; horgászik,  CEALA-igh eltüntet, elrejt (6) ó magyar CSAL, CSEL, CSALI  (> vö. török  ÇAL-mak lop, ÇAL-dir-mak játszik, becsap).

Kik voltak és honnan jöttek a kelták?

Myles Dillon és Nora Chadwick szerint a brit szigeteken az első kelta települések a korai bronzkorban (Kr.e. 1180 körül) jelentek meg, ők Anglia kőkorszakvégi őslakóit is protokeltáknak minősítik. Leon E. Stover és Bruce Kraig angol régészek Wessex és Magyarország egyes történelem előtti korból származó leleteiből arra következtetett, hogy a kelták talán már a harmadik évezredben is jelen voltak Európában. Régen meghaladta az idő azoknak a 19. századi nyelvészeknek és néprajz-kutatóknak az elképzeléseit, akik indoeurópai eredetűnek vélték a keltákat...(7)

A mai kutatások eredményeként nyilvánvalóvá vált, hogy a keltáknak nagyon kevés kapcsolódási pontjuk van az (indo-)európai népekhez, akiket az újkőkor vége felé beállott masszív belső-ázsiai bevándorlási hullám itt talált Európa peremein, az északi és a déli tengermellékeken. Ekkor még Európa középső részét, az Alpok északi lejtőitől a németföldi Középhegységig, azaz a Duna-Majna-Rajna vidékét sűrű és kiterjedt erdők borították. Itt számottevő lakossággal nem lehet számítani.

Háromezer évvel ezelőtt az égetéses erdőirtások mennyisége Közép-Európában ismét ugrásszerűen megnő, amire a talajrétegekben talált elégett fa és faszén mennyisége után lehet következtetni. Ez azzal függ össze, hogy belső-ázsiai lovasnépek fokozatosan Közép-Európába nyomultak. Arra a kérdésre, hogy miért indultak el Nyugat felé, egyértelmű választ nem adhatunk: talán bajok voltak a túlnépesedéssel, de lehet, hogy klímaváltozások okolhatók. A terjeszkedést, illetve elvándorlást azt tette lehetővé, hogy a lovasnépeknek sikerült szállításra alkalmas szekereket gyártani és olyan izmos lovakat kitenyészteni, amelyek elég erősek voltak ahhoz, hogy ezeket a szekereket hosszú távolságokra elhúzzák. Ehhez a terjeszkedéshez tartozik egyébként a szkíták és a történelmileg nehezen meg-fogható kimmerek (hon)foglaló és portyázó hadjáratai is, az utóbbiak, amikor a Duna-medencébe benyomultak, magukkal rángatták a trákokat is a Balkán északi tájaira.(8)

Már sokan rájöttek arra, hogy Európában (és ennek nyugati részein) sok az olyan földrajzi elnevezés, amely a ma ott élő lakosság nyelvén az ég-világon semmit nem jelent, és sem a latinból, sem a germánból nem értelmezhető, ellenben élőfogalmak a magyar nyelvben, mint például a helységnevekben 'nyakatekerten' jelentkező kő, mező, falu stb.

Kik is alkották meg (Nyugat-)Európa legelső "civilizációját" ?... A KELTÁK !

A keltákat Ephorosz, a Kr.e. 4. században élő görög krónikás, a szkítákkal, a perzsákkal és a libyaiakkal együtt a világ legnagyobb népéi közé sorolja. A kelták népesítették be Európát a Brit-szigetektől az Al-Dunáig és még azon is túl, Scythia és Kis-Ázsia felé. Kr.e. 500 körül egész Európa "kelta kézen" volt.

A kelták krónikásaink előtt sem voltak ismeretlenek. A Képes Krónika, első részében a "Teremtés könyvé"-ben, Josephus Flaviusra és Ieronimusra hivatkozva Noé három fiairól ad rövid tájékoztatót: "szétszéledtek három részébe a világnak, Sam Ázsiát, Cam Afrikát, Japhet Európát kapta osztályrészül."(9). Josephus Flavius-nak ‘A zsidók történeté’-ből tudjuk, hogy ennek a Japhetnek hét fia volt (> hettiták ?), "akiknek országai az ázsiai Taurus és Amanus hegyeitől a Tanais (Don) folyóig és Gadiráig terjedtek Európában." Ezek a területek addig lakatlanok voltak, így az ott letelepedő népek saját neveiket adták. A zsidó történész Japhet fiainak nevét is ismerteti: Gomár, Magóg, Madai, Javán, Tubál, Mosoch és Thyras. Népük tőlük kapta nevét: "Így hívták egykor a mostani galatákat gomároknak és a mostani Scythákat magoroknak ősapjuk Magóg után..." - mondja Flavius. A Képes Krónika a galatákat GALLOK-nak nevezi, és azt írja, hogy Trója eleste után Pannóniába menekültek. Összegezve, tehát, Japhet fiától, GOMÁR-tól származtak a kelták (gallok, galaták) és testvérétől, MAGÓG-tól a magyarok (magorok, szittyák).

Az ír hagyomány szerint az első ír honfoglalók: Partholón és Nemed, Magóg utódai voltak10.

Felvonulás Londonban, London védöóriásaival - Góg és Magóg.

A legkorábbinak tekintett kelta régészeti leletek Kr.e. ezerből származnak (a felső-ausztriai hallstatti leletek). Ezek képezik a bronz- és a vas-kultúra közti átmenetet. Ugyanitt egy bronzkori szkíta kurgánt is felfedeztek. A település Kr.e. 4. században, egy "földindulás" következtében, megszűnt létezni. Ennek egyenes folytatása az ún. "La-Têne" kultúra, ami Kr.e. 450 körül alakulhatott. Ez már tipikus vaskori kelta település. Friedrich Schwab, a La-Têne-civilizáció felfedezőjétől tudjuk, hogy a svájci Neuenburger-tó környékén végzett ásatásai közben bukkant, a ma már vízzel fedett ősi település nyomaira. Ez a kelta "falu" egy olyan helyen került napvilágra, a tó keleti partjánál, ahol a vízállása nagyon alacsony. Ezt a helyet a helybeliek, a velsek (francia-svájciak) úgy hívják, hogy "LA-TÊNE", amit a tudós ‘Untiefe’ – vagyis "zátony"-nak fordít (11) à ZÁTONY, írül ATÓIN [atóny] ó "La-TÊNE" (> lásd még: BALA két kanyarulat között kiöblösödött folyószakasz + TANAÍ sekély víz).

A keltákra gyakorolt szkíta „hatás“ nem csak a régészet által világra hozott fém (arany és vas) tárgyakban, de a „kurgános“ temetkezési szokásban is kimutatható. Számtalan hasonló sírhalmokkal (kunhalmokkal)12 találkozunk úton-útfélén úgy a Brit-szigeteken – Stonehenge vagy a híres ‘búzakörök’ vidékén álló Marlborough megyei Óriás-kurgán –, mint a Bretagnéban, Karnagban, a híres kelta ‘kőtenger’-telepen, álló „Szent-Mihály tumulusz“. Karnag neve a breton-kelta kurgán-ból származik, amelynek az ír CARNÁN dombocska, sírhalom13 a megfelelője. A hatalmas „kunhalmok”-kal egyidőben megjelennek az első jelentősebb aranyleletek is Közép-Európában, a korábbiak általában a kereskedelemmel kerültek ide. Ezek a sírhalmok azonosak a Káspi- és a Fekete-tenger feletti részeken élő lovasnépek kurgánjaival, népek, amelyeket az arany imádata és a fémfeldolgozás tudása tett híressé. Jellemző rájuk még az állattenyésztés, a vadló megszelídítése és az áru szállítására alkalmas nagy szekerek gyártása. Társadalmuk egy tiszta (áttekinthető, világos) felépítés mutatott, keménykezű fejedelmek (cean) uralkodtak a törzsek felett.(14)

A keltákat már Caesar mint kimondottan "lovasnép" ábrázolja a 'De bello Gallico' című írásában. A lovak központi szerepet játszottak a kelták életében. A "lovak bolondjai" voltak, egy jó lóért, amit „Keletről” szereztek be, összes vagyonukat képesek voltak odaadni. A kelta vitézeket szeretett lovaikkal temették el (> bronzkori lovastemetkezés Ribemont-sur-Ancre, Galliában). Még teljes ügetésben is megtartották lovaik felett az ellenőrzést, irányítást, vagy a lovak vágtában a harckocsi rúdján állva vívtak a hírhedt kétélű "kelta karddal". Az ellenség fejét, a lovakon rohamozva, egy csapásra levágták, és kantárjukra akasztották. Mint minden lovasnép számára a lélek óriási szerepet játszott hitvilágukban. Az ellenség fejének (ahol a lélek "kapu"-ja van) levágása, nem csak a vitézség igazolását szolgálta, hanem a legyőzött lelkének birtokbavételét is, így a lélek bosszúállását megakadályozván. A vezérek sisakot hordtak, rajta a SOLYOM madárral (mert a "sólyom" volt az (Had-)Isten képe, jelképe, "aki a harcban megsegít"). A harcba indulás előtt "óriási lármát" csaptak – írja Livius, egy római krónikás Kr.e. 1 században, "szörnyű dalokkal és ordításokkal" bátorították magukat (és riogatták a rómaiakat), "csatakiáltásaik és csataénekeik, valamint a szörnyű zaj, amit a pajzsok döngetésével csaptak, egyetlen célt követett, éspedig az ellenség megfélemlítését" – fejezi be a krónikás. Ugyancsak a megfélemlítést szolgálta a hajuk mészkővel és egy növényi eredetű „sapo”-nak nevezett vörös festékkel15 való megkeményítése, hátrafésült állapotban (így a lovak sörényét utánozva) valamint a hosszú, lelógó, dús és lombos bajusz, ami Diodor szerint a riasztó képet még fokozta. Egyébként a kelta férfiak és nők egyaránt a hosszura növesztett hajukat copfokba (ír CIAB) fonták. A kelták viselete rendkívül színes és tarka volt: a férfiak bőgatyát (BOLAG „zsák- vagy hólyagszerű széles nadrág”) viseltek, amihez – a rómaiak szerint rikító színű – inget és sötétkék vagy fekete mellényt (MAELLAN), gyapjúköpenyt (SEAC zeke) vagy rövid, testhezálló kabátot (CABHAIL) hordtak, ruhájukat (GÚNA) összefogó széles derékszíjon (CRIOS) díszes tarsoly lógott, a lábukon meg rövidszárú csizmát, sarut (BRÓG) hordtak.

A kelták a harcban rendkívül bátrak voltak, vakmerőek, önfeláldozóak és a vitézség számított a legnagyobb dicsőségnek. Caesar a Galliáról szóló leírásában közli, hogy neki azt mesélték a kelták, hogy az ég-világon semmitől sem félnek csak attól, hogy "a fejükre esik az ég"! (16). Melyik nép tud magának vallani még ilyen kitekert észjárást ?  Csak a magyar ! Nekünk is fejünkre "szakadhat (és szakadt már egy jó néhányszor) az ég". Égszakadás-földindulás, fejemen egy koppanás, szaladj te is pajtás… – olvashatjuk népmeséinkben. Véletlen párhuzam lenne ez csupán ?

Mint említettem, a Képes Krónika is megemlékezik a keltákról, mint Magóg testvére, Gomár népéről, aki a vesztes trójai háborút követően elmenekül Kis-Ázsiából és letelepedik Pannóniába. Innen, 400 éves tartózkodás után, továbbköltözik Galliába. Itt nem az a lényeg, hogy krónikásunknak igaza van-e vagy sem a két nép (magyar-szittya és kelta) ősének bibliai személyekkel való azonosításában, hanem az, hogy tulajdonképpen leírja a hallstatti kultúra emelkedését és bukását, 5 évszázaddal ennek felfedezése előtt !

Több bizonyíték is arról tanúskodik, hogy itt a Kárpát-medencében egy „új“ nép született. Első sorban a „főistennő“ DANU (DEA-ANU, szó szerint: JÓ-ANYA ~ ÉDes-ANYA), az ANU „Ősanya“ egyik másik neve, itt született meg. DANU isten-anyáról nevezték el a DUNÁ-t is, felcserélve ennek régebbi ISZTER nevét. Az Iszter nevet a görögök hagyták ránk, de, feltehetően, ez is kelta eredetű, hisz bretonul ma is STÊR a „folyó” neve. A Kárpát-medencéből „elköltöző“ – véleményem szerint, innen, Európát a szélrózsa minden irányában, gyarmatosító – kelta telepesek, habár az Ősanyát, DANU-t, „nem tudták magukkal vinni“ (írják az ír krónikák), nevét továbbéltették folyóikban: az angliai és skóciai DON-ok-tól a franciaországi DON-ig. Ők a „DANU-fiai“ (Tuatha Dé Dannan ‘Danu’ törzse) Danu, azaz az Istenanya gyerekei voltak. A DUNA lett a druidák „szentfolyója“ mivel benne élt az Ősanya, DANU. Azt a vidéket, ahol kénytelenek voltak az Ősanyát, vagyis Istent ! – hisz Anya vala az Isten – hátrahagyni „Anyahonnak“ vagyis ANNWN-nak [ejtsd: ANNÚN] nevezték. Az ANNWN lett a „Másvilág“ neve is, ahová szeretetteik vissza-/megtértek. Ez volt másik nevén az „Asszony országa“ – a BANNWN [ejtsd: BANNÚN], szó szerint: NÉNE-/ BANYA-HON)17. BANNWN nevében könnyen felismerhetjük a későbbi latin „Pannóniá“-t, a DANU/DUNA  országát, a „Jóanya“, a későbbi „Szűzanya“ (Boldogasszony) országát.

Ezt az országot még úgy is hívták, hogy MAGH MÁR, magyarul: „Mező-széles”, amely „édes langyvizű folyók országa“ hol „bő választéka mézsernek és bornak“ és ahol „fedhetetlen szép emberek“ élnek; ebben az országban „nincs sem ‘enyém’ sem ‘tiéd’ [...] vendéglátóink pompás öltözete kész gyönyörűsége a szemnek; gyűszűvirág-színű árnyalatokban tündökölnek az orcák“ és „bár szép elnézni Fál Síkságát (írországi „alföld“), Magh Már után kopár vidéknek tetszik...“(18)

Európában csak egy „Széles Mező“ (Magh Már) van, ahol még ma is elevenen él az „Ősanya“ emléke: Magyarország a „Boldogasszony országa“ – Európában egyedülállóan !...

Figyelemre méltó, hogy Írország is az „Isten anyjának országa”: Az a tisztelet, amely a pogány Írországban az istennők (ANU, DANU) számos megjelenési fórmáját övezte, részben átszállt a Szűzanyára. A kelta társadalomban az anya központi szerepéről egy szájhagyományban fennmaradt, a Hebridákról származó mondás szól: „Isten szívében egy anya szíve van”(19). Érthető tehát, hogy az íreknek is egy „Anyaországuk” van.

Attila halála és a Hun Birodalom kárpát-medencei részének elvesztése után is a pannóniai kelták (a szittya-hun-székelyekkel együtt) továbbra is itt kellett, hogy maradjanak a DANU-DUNA földjén, azaz az „Anyaországukban“ hisz majd az avar hadseregben keltákkal is találkozunk. (20)

A kelták emléke nem csak a Magyarország területén megszületett kelta eredetű „európai rangú magyar kardstílusban“ vagy művészetünkben általában (szarvas, griffes-indás ábrázolások stb.), hanem mai élő nyelvünkben és egyes települések nevében is fennmaradt.

A kelták ismertető jele a nyakék, az ún. torques (TORC) nyakperec volt (vö. ótörök TARYQ-mag szorossá válni). Európa egyik népére sem volt ez jellemző, egy kivétellel: „A hun vezetőréteg keletről nyugatra vándorlását Belső-Ázsiából, a nyugat-szibériai Léna folyó egyik mellékfolyójának vidékétől egészen a Rajnáig a férfisírokban talált, igen súlyos arany torquesek / nyakperecek előfordulásain keresztül követi a régészet. Igen jellemző, hogy e nyakperecek majdnem egyharmada, s tegyük hozzá, a legsúlyosabbak, a Kárpát- és a Bécsi-medencéből került elő.“(21)

Csomor Lajos ‘Őfelsége, a Magyar Szent Korona’ című könyvében megállapítja, hogy: „Nyugat-Európa ötvösművészetének a kora középkor tekintetében a legfőbb alapja a sumér és egyiptomi eredetű kelta ötvösség.“ [57. old.], majd maga a Magyar Szent Koronával kapcsolatban hozzáfűzi, hogy: „Az ilyen jellegű csüngőket először Mezopotámiában készítették. Innen a technika - módosult fórmában - eljutott a keltákhoz. [...] Ez a művészet – később a hunokkal és a magyarokkal együtt – Urartun és Iránon át, jut el Baktriába a Kr.e. II. század és a Kr.u. II. század között, és jelen van a Turáni-alföldön a hunoknál – egészen az V. századig. Feltehetően ugyanitt sajátítják el az avarok, akik alkalmazzák mind kelet-európai szálláshelyükön mind a Kárpát-medencében (Darufalvi lelet).“(22)

A szkíta-kelta viszonyról szűkszavúak a régi írások, akár csak a modern történelmi könyvek, de ma már tudjuk, hogy, ha nem is volt ez mindig békés, sokkal intenzívebb volt, mint ahogyan ezt eddig hittük. Erről a kapcsolatról így vélekednek Kinder és Hilgemann német történészek: A (szkíta-)kimmerek, tauricai23 (meotiszi) kulturelemek átvételével, erős hatást gyakorolnak a Hallstatt-i kultúrára, és így elő-ázsiai kulturelemek közvetítői lesznek, a szkíták a fiatal (késői) Hallstatt-kultúrára és a La Têne-kultúrára hatnak.[...] A holtakat sírhalmokba temetik egy szekérre fektetve (jóllehet szkíta hatásra)24. A szerzőpáros a  (tipikusan kelta) La Têne kultúráról így folytatják: A kisugárzó területeken az őshonos lakóság erős keltásítása megy végbe. Ezt a folyamatot Christiane Éluêre, francia történésznő is, a ‘Die Kelten’ (1994) című könyvében: Keltisierung Europas – Európa keltásításának nevezi. A Kr.e.-i első századig, a görögök és a rómaiak, minden észak-európait, határozattan keltáknak és szkítáknak tekintenek25.

O.F. Meinander Helsinki-i történész, aki, miután leszögezi, hogy a tipikus fésűs-kerámia kultúráját hordozó ős-finnek letelepedése a Kelet-Baltikumban lezárult Kr.e. 3. évezredben, megállapítja, hogy: A fonaldíszes-kerámia, csatabárd-kultúra hordozóinak [értsd szkíták] megérkezése (Kr.e. 2400-1900), akiket habár nyelvileg gyakran indogermánnak tekintenek, mégis egy fontos szerepet játszott a finn nép kialakulásában26. Más szóval, az ős-finnek és az (ős)szittyák, a Baltikumban lezajlott, keveredéséből megalakult a finn nép és nyelv. Ezzel az elmélettel Meinander kellőképpen meg is magyarázza a magyar-finn „rokonságot“!

A ‘csatabárd’ (fokos)-népének indogermánságát megcáfolja Kinder és Hilgemann, akik rámutatnak, hogy: A fonaldíszes-kerámia (csatabárd) népe habár nem indogermán, Európa indogermánosodásában kivette részét.(27). Mára már ezt az „indogermánosodásban” betöltött szerepet is kétségbe vonják: Az akkori közép-európai és a kurgán-kultúra között észlelt egyes hasonló vonások miatt azt képzelték egyes történészek, hogy nyelvi párhuzamokat is rekonstruálhatnak. Így jött létre az az elmélet miszerint „dél-orosz” félnomádok célzottan nyugatra vándoroltak és ott beindították Európa indogermánosítását. Ennek az elméletnek a leghíresebb képviselője az 1994-ben elhunyt, balti (litván) származású Marija Gimbutas, aki Los Angeles-i egyetem régész-tanáraként szerzett magának hírnevet; elméletét sokan elfogadták és így közismerté is vált. Csak hogy nem minden kutató értett ezzel egyet, és meg is cáfolták. Rieckhoff a „Faszination Archeologie” (1990, 52. old.) című könyvében írja, hogy: Sok jel arra mutat, hogy Európa az Újkőkor végére az indoeurópai nyelvcsaládba tartozott. De semmi nem bizonyítja, hogy ez az eredménye lenne egy dél-orosz sztyeppei harcos-nomádok beözönlésének, egy olyan időben mikor még sem harckocsi, sem lovas-harcosok nem léteztek. A pusztáról valami más jött: gazdasági és technikai újítások, amelyek meghatározóan befolyásolták Közép-Európa kultúráit. A kurgános temetkezés (kunhalmok) valamint az arany kultikus és ékszerként való használata bizonyára alkotórészei voltak ennek az (kultur-)importnak.(28)

A szittya-magyar viszonyról már bővebb bizonyítékokkal rendelkezünk. Erről Barry Cunliffe, angol történész így ír: A Kaukázustól északra [...] Egy végtelen Puszta, amely, Kínától Európáig terjed s az állandó vándorlásnak szükséges feltételeket biztosítja. Hatalmas folyok: Volga, Dón, Dnyeper, Búg, Dnyeszter és az Al-Duna szabdalják ezt a vidéket, amely délen puszta és északon meg tundra. Ebben a „végtelenben“ kóboroltak még névtelen lovas és állattenyésztő népek, akiket majd később, a különböző történelmi írásokban kimmereknek, szkítáknak, szarmatáknak, alánoknak, hunoknak, magyaroknak, bolgároknak és mongoloknak neveztek. Ők is befolyásolták Európa kultúráját, amikor a Duna-folyóson átjutottak vagy, a Kárpátokat megkerülve, Észak-Európa sík területeire terelődtek. […] a Puszta népei fontos szerepet játszottak az európai kultúra kialakulásában.(29)

A lovas-nomád kelták Közép-Európába érkezve, letelepedtek. A már eddig is többször idézett 'A kelták aranya nyomában' című könyvben, a kelták eredetéről és megtelepedéséről (Die Kelten: Herkunft und Sesshaftwerdung) szóló fejezetben magyarázatot kapunk a letelepedés okairól és körülményeiről is: Azt, hogy milyen módszer szerint keresték ki maguknak az új hazát, csak feltételezni tudjuk. Bizonyára az arany szerepet játszott ebben a kiválasztásban, hisz aranyat birtokolni, annyit jelentett, mint részesedni az örökkévalóságban, és így kapcsolatban lenni halhatatlan istenségekkel. A nemesfémnek csak másodsorban volt anyagi értéke. A kelták magukkal hozták az őshazából, a Káspi- és a Fekete-tenger feletti területekről nem csak az arany imádatát, de az arany kitermelésének és megmunkálásának tudását is. A bevándorló nomádok óriási mennyiségű aranyat találhattak itt háromezer évvel ezelőtt – a későbbi évszázadokhoz képest – mivel ők voltak az elsők, akik képesek voltak ezt az aranyat rendszeresen kibányászni (> ír BAIN bányászni, kiásni). Keleti bevándorlók révén, a Duna völgyét, mint természetes utat, használták a közlekedésre. A folyót követni többet is jelentett, mint egy természetes utat választani, hisz a Dunában még ma is lehet aranyat mosni, mint például Magyarországon. A lovas-nomádok követték az arany nyomvonalát.(30). A német kutatócsoport így folytatja: A letelepedés választásánál, a megtelepedett életforma előnyeinek túlsúlya, az ebből származó hátrányokkal szemben, döntő lehetett. Mert a letelepedés nehézségekkel is járt. Mint minden lovas-nomád nép, a kelták számára is a legnagyobb gondot a megváltozott lótartás jelentette. Lovakat nem lehet olyan könnyen tartani, mint a kutyákat, mivel a végtelen puszta életteréhez szokott állatnak szüksége van megfelelő környezetre. Aki a lovait kihozza a megszokott világból és egy teljesen megváltozott környezetben tenyészti, ahol nincs természetes száraz legelő (aszó), legelőket és mozgásteret kell nekik biztosítson. A Kelet végtelen pusztájával szemben Nyugat-Európa, különösen az Alpok előterében, hatalmas és sűrű lomberdőkben, lápokban és vizes rétekben bővelkedett. Ezért a megérkező lovas-nomádok magaslatokon telepedtek meg – távol a folyóktól – mert csak így tudták lovaikat megfelelő környezetbe hozni és megvédeni a nedves rét okozta patagyulladástól.(31)

Ki is tehát a kelta ?

Egy belső-ázsiai (szkíta) eredetű lovasnép, mely Európába érkezve letelepedett. A keltákat a középtermet, zömök testalkat, kerekfejűség, ovális arc kiálló járomcsontokkal, barna haj copfokba fonva valamint hosszú, lelógó, dús és lombos bajusz (FÉSS) jellemez.

Társadalmuk ugyanazt a hármas felosztást mutatja, mint a magyar honfoglalóké: Nagyfejedelem (ír CEAN fej, fő, fejedelem) és kísérete (táltos, tárnok, tolmács stb.), a harcosok (ír FLATHA lófő) és a bő-nemzetségfők ill. nagyállattartók (ír BÓ-AIRIGH).

Orvosaik (druidáik, tordáik) ismerték az Eurázsiában egyedülálló, és csak a „magyar” (turáni) népeknél használt koponyalékelést, mint gyógyítási módszert.

A kelták zenéje ma is pentatonikus, és a magyarra nagyon hasonlít, egyik legszebb táncuk a COR (fordulni, forogni, pörögni a táncban), amely a DEAS  szép, díszes értelmű szavukkal a magyar „CSÁR-DÁS“-t eredményezi. A rómaiak egy „transalpinus“ (alpokontúli, idegen) nép táncát úgy hívták, hogy CORDAX – a szótár szerint: „díszes, pompás tánc“ (üppiger tanz)! Vajon milyen nép, kelta vagy szittya-hun-magyar volt-e az, amelynek tánca annyira megtetszett a rómaiaknak?

Az ír zene „ein uns fremd anmutender, beinahe orientalisch klingender Klagegesang“ (egy reánk idegenen ható, majdnem keletiesen hangzó sirató) – írja Lars Kabel ‘Irisch-Gälisch Wort für Wort’ zsebkönyvében.

„Az írek és a moldvai magyarok zenei világa nemcsak lelkületben, az azonos hőfokban találkozik, de pentatóniában, a táncok tagozódásában, felépítésében és fajtáiban is megegyezik. A jig32, a legrégebbi ír legényesek egyike erősen hasonlít keleti párjához, az összekapaszkodó férfi és nő forgást és megtorpanást váltakoztató lépései mindék vidéken megtalálhatók.“ – áll a Magyar Nemzet 1998. november 5. számában: Tiszán innen Dublin túl (Ír és moldvai csángó népzene a Fonóban) cím alatt.

A máig élő kelta (breton) népviselet, akár a zene gyökereit is, maguk a bretonok a Turánban keresik. A breton népművészet, a breton népviselet, népszokások, „botostáncok” vagy lovas felvonulások a magyar párjukhoz közel állnak.

Írország ma Nyugat-Európa legnagyobb ló tenyésztője. A felnőttkort elért ifjú, akár csak a breton legény egy lovat kapott ajándékba, hogy azzal vigye babáját (ír BÁB menyecske, szerető), a nyeregbe ültetve, a templomi menyegzőre (ír MIONN párta, óír NAS-adh nász).

Az ősi kelta írás a rovásírás volt. A kelta rovásírás egyik legszebb példánya a spanyol-országi Saragosa-vidéki bronz lemezen található. Az írek botokra róttak, amiről már Sebestyén Gyula is beszámol a ‘Rovás és Rovásírás’ cikksorozatában, az „Ethnographia“ folyóiratban (1903 - 1904): „Írország őslakói között az öregebb írek az imádságaikat nem ún. rózsafüzérről, hanem rovásbotról olvassák le.“ A skóciai, írországi és észak-angliai óriás-köveken fennmaradt írásjeleket OGHAM-írásnak nevezzük (vö. óír OG bevés, bevág) ~ magyarul ÉK-írásnak [> magyar ‘ÁKOM-bákom’ ormótlan, gyerekes írás]. Ez az írás a kövekbe vésett vagy fába vágott egyenes, vonalszerű ékekből, rovátkákból álló jelrendszer, amit csak a különböző szertartásos eseményekre, ünnepélyekre való megemlékezés céljából használtak33.

Manapság a latinnak nevezett betűsírást használják, és kínlódnak vele, akár csak mi is. A „rovás“ fogalmát nem vehettük át semmilyen más néptől, hisz a „rovás“ csak magyarul és írül érthető (magyar ROV-ás ó ír RIABH csík, sáv, nyom), és a RÓNI (bevésni) igéből származik (vö. ír RIONN bevésni, róni). Az írás a kezdetben még minden nép saját „titka“ volt: írül RÚN titkot jelent. Ezt a „titkot“ vette át a korai germán, és így a más néptől átvett írását "Runenschrift" vagyis ‘titkos írásnak’ nevezte – a rovás német neve „gravieren, stechen, einmeißeln“ (> gót ‘gameleins’ írás). Ki kinek „kölcsönzött“, mikor és meg minek?

Ha most befejezésül a magyar-ír lelki azonosságot akarjuk megvizsgálni, elég lenne idézni Margaret Mac Curtain ír történésznőt, aki így fogalmaz: Agresszív-imperialista országoknak van egy „Apaország”-uk (pátriájuk), míg, az évszázadokig idegen uralmat megszenvedő országoknak, mint amilyen Írország is, egy Anyaországuk van34.

Felhasznált iródalom:

Berenik Anna: A félremagyarázott Anonymus, I. Magurától Lebediáig (1993)

Csomor Lajos: Őfelsége, a Magyar Szent Korona (Székesfehérvár, 1996)

Cunlife, B.: Illustrierte Vor- und Frühgeschichte Europas (Frankfurt, 1996)

Ellis, P.B.: Die Druiden (München, 1996)

Förster, O., Spielvogel, G., Nägele, G.: Auf der Suche nach dem Gold der Kelten (München, 2002)

Garam Éva, Kiss Attila: Népvándorlás kori aranykincsek a Magyar Nemzeti Múzeumban (1992)

Mac Cana, P.: Kelta mitológia (Budapest, 1993)

Makkay János: Indul a magyar Attila földjére (Budapest, 1996)

Matthews, Caitlín: Kelta hagyományok (Budapest, 2000)

Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták (Budapest, 1999)

Egyéb forrásmunkák:

George / Brown / Anker: Die Kelten – Europas Volk der Eisenzeit (Time Life, 1995)

Kinder, H., Hilgemann, W.: Atlas zur Weltgeschichte (Köln, 1987)

Kluge, F.: Etymologisches Wörterbuch der deutschen Sprache (Berlin, 1999)

Tschirner, Susanne: Irland (Köln , 2000)

Kelta aranytork (Britannia).

Kezdetben vala az ige...A kelta nyelv (és magyar párhuzamai).

Mai nyelvünk annyira hozzánk nőtt, hogy senkiben sem merül fel az a kérdés, hogy milyért is használunk a mindennapi beszédben olyan fogalmakat, mint: SRÁC, CSITRI, BAKA, GÓBÉ, BALHÉ vagy BAKI. Ebben semmi különös nem volna, ha ez nem keltául is így lenne. A fenti szavak értelme a mai ír nyelvben: SRAC derék, élénk, izgága, csintalan (legény), CAITHRE serdülő (leány), BUACHA fiatal közkatona (BACÁIN katonai kiképzés), GOBÁN tréfás, furfangos, ‘minden lében kanál’,  BUALLEY [balljé] viszály, veszekedés, vita és  BACAÍ botlás; nyelvbotlás (BAC  akadály, korlát)!

Ezen szavaink, sok más fogalommal egyetemben a múlt század iparosodásával (> ír OBAIR  munka) elterjedt zsargon "szüleménye", amely az ősi szavakat, fogalmakat a fővárosba magával hozó proletáriátus, falusi származású közösségének, nyelve volt. Gondolom, egyik nyelvészünknek sem jutna eszébe azt állítani, hogy valamelyik kubikos Írországból hozta magával, mint „kölcsön“ slang...

Sir John Bowring (1792-1872), angol nyelvész, aki sok magyar költeményt fordított angolra, az 1830-ban kiadott ‘Poetry of Magyar’s’ verseskötet előszavában a következőket írta: „A magyar nyelv messzire megy vissza. Egész sajátos módon fejlődött és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb ma beszélt európai nyelv még nem is létezett. Önmagában következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika és matematika van, az erő és a hangok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával. [...] a magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, amelyen az idők viharai karcolást sem ejtettek. Nem az idők változásától függő naptár. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem alkudozik, nem ad és nem vesz senkitől. E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke. Amit a tudósok nem tudnak megfejteni, azt mellőzik. Ez a nyelvészetben is így van, éppen úgy, mint a régészetben. Az egyiptomi régi templomok egyetlen köböl készült padolatait sem tudjuk megmagyarázni, honnan, melyik hegységből vágták ki e csodálatos tömegeket. A magyar nyelv eredetisége, még ennél is csodálatosabb tünemény. Aki megfejti, az isteni titkokat boncoland, annak is az első tételét: Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Isten, s Isten vala az Ige.“

·      kezdetben vala az IGE: ír  GÚ-th  megszólalás, hangadás, szó (ó magyar IGE,  HANG),

·      és az IGE vala az Isten: ír  GUÍ  [gí] ima  (magyar  IGE),

·      s ISTEN vala az Ige: magyar  AGA <> finn  UKKO <> hun, ótörök  OGAN ‘Égisten’ ó ír  OGHMA „nagy erejű ékesen szóló védőisten, a halál, de ugyanakkor az öröm, gazdagság és bölcsesség istene is, aki olyan, mint a Nap“ (grianainech  like the sun) > ‘Napisten’.

Az említettek fényében jogosnak látszik a kérdés, hogy: Milyen nyelvet beszélnek a kelták ? Rokona-e a magyar nyelv a keltának, rokona-e a kelta a magyarnak ?

Az ős-kelták kilétéről sajnálatosan keveset tudunk, ránk maradt ellenben egy hatalmas nép óriási tárgyi és szellemi hagyatéka. Mára az is kiderült, hogy nem csak egyes fegyverek neve (pl. ‘gladius’ – keltául CALAD kard), hanem mindenféle technikai fejlődéssel kapcsolatos szavak kerültek át a keltából a latinba (mint átvétel !). Így, a latin „sagi“ (zsák) szó is a keltából származott, és eredetileg „köpenyt“ (ír SEAC zeke) jelentett. A mai kutatások fényében (> Ellis: ‘Die Druiden’) kiderült továbbá az is, hogy az Európát átszövő római kori úthálózatot nem a rómaiak, hanem a kelták építették, még a római megszállás előtti időkben, az általuk széles körben használt CARBANTU-k, az (ökör-)vontatott szeker-ek részére: CAR  szekér, BAINT  hozzácsatolás, kapcsolás, egybevonás (vonat).

A kelta nyelvről azt állítják a „hivatalosított“ nyelvészek, hogy indogermán, holott a csak egynéhány földrajzi, valamint „istenek“ vagy fontosabb személyek nevéről, ami ránk maradt – ez is ellatinosított alakban – Írországtól Magyarországig alig állítható, hogy indogermán jellegű lenne. Ilyen ANU, az „Ősanya“, „az ír istenek Anyja“ (‘Mater deorum Hibernensium’ – Cormac Glossariuma), vagy ESUS, a gallok ősi istene (> vels OES idős, ős), vagy az ír DAGHDHA, a „Jóisten“ (Jóatya) – akit még úgy is hívtak, hogy NUADHU a „Nagy Atya“ vagy EUCHAIDH az „Ükatya“, és még úgy is, hogy RUADH ROFESSA azaz „Rőt(hajú) Ravasz” –s aki DANU (Jóanya) anyaistennő és BEL apaisten fia volt, és így az összes írek „Ősatyja“. Gondolhatok akár az ír ULAID  vezérre, aki az „első” volt az ő földjén,  az ír „Cúige Ulaidh“ – ‘Előd Vidéke’ – az angol Ulster (Észak-Írország) tartományban, vagy a gall szabadságharc hősére VERCINGETORIX-ra1 és várára AVARICUM-ra is, nehéz lenne ezekből minden kétséget kizáróan indogermán eredetű szavakat, neveket kihámozni. Érdekes, hogy a Galliába beköltöző „frankok” még nem álmodoztak közös indogermán alapokról, hisz a szétvert „Avaricum“ romjaira a mai francia „Bourges“ (német Burg-ból, értelme vár) város épült. Véletlen egybeesés lenne ez csupán, vagy egyszerűen csak fordítás ?

Még egy szó a frankokról: Bretonul FRANKIZ szabad, független. Attila galliai győzelmes hadjárata után, megalakult a BRO FRANKIZ, a „Szabad Birodalom”! Az eredetmonda szerint egy hatalmas fehér emse („Emese”?) kijőve a tengerből megszüli az első Meroving királyt. A merovingok is részleges lovas temetkezéssel lettek elhantolva, akárcsak a „honfoglaló” magyarok. A meroving királyi családot is sikerült kiirtani…

Létezhet, tehát, valamilyen kapcsolat – rokoni viszony – a kelta és a magyar nyelv között ?

Hogy a kérdésre válaszolni tudjunk, vizsgáljuk meg a kelta nyelv(ek) jellemző vonásait :

·      A szó jelentése szempontjából a hangsúlynak nincs meghatározó szerepe.

·      A beszédben a hangsúly mindig a szavak első szótagára esik, azaz a szó első szótagja a főhangsúlyos.

·      Az egyszerű (nem összetett) szavak általában vagy magas vagy mély hangrendűek, a szótőhöz illesztet toldalék, az indogermán nyelveknél ismeretlen, hangharmóniát követ:

URRA úr > URR-AIM tisztelet / GAOIS [gís] okosság > GAOIS-EACH [gíseh] okos            

·      Hangrendi okok miatt az ír nyelv alkalmaz olykor toldalék hangokat ragilleszkedésnél:

FUIL vér à FUIL-T-EACH vér-es,  ACAOIN-  bánatos sírás à ACAOIN-T-EACH kín-os

·      Az ír nyelv nyomatékosan megkülönböztet, úgy írásában, mint beszédében, rövid és hosszú magánhangzókat:  A – Á, E – É, I – Í,  O – Ó, U – Ú: ALTÁN szurdok, patak, BEITHÉ gúny, csúfolódás, CIPÍN pálca, virgács, ORDÓG hüvelyk(ujj), URRÚS erősség.

·      Továbbá, az ír használja beszédében a nagyon lágy mássalhangzókat is:  Gy (> GÉARÚ  gyorsulás, ROGILE  ragyogó; DIÚNAS  önfejűség, ÉIDE  egyenruha); Ty (> TIMIRE  küldönc, AINTIN  ángy, néne);  Ny (> NÍOCHÁN  mosás, BAIN  bánya); Ly (> LEANNÁN szerető, SÁIBLE  [száblya] szablya); lágy R  (> BÁIRE-oir [báŕór] = VERS(eny)-ző ó ellentétben a ‘kemény R’-rel > BÁIRSE-oir [bársor] = VERS-elő (perlekedő).

·      A kelta nyelv kerüli a mássalhangzó-torlódást, még „átvett“ (kölcsön-)szavak esetében is:

vels  YSGOL  (iskola),  YSBATA  (kórház > ISPOTÁLY), stb.

·      Névelő (csak határozott), ugyanaz mint a magyarban: Velsben Y [a] és YR [ar]: Y GWR [a gúr]= A FÉR-fi, FÉR-j  és  YR YFANC [ar ifank]= AZ IFJÚ, IFJONC. Ugyanez írben A, AN, N’ (manninban  Y [a], YN [an]): A CUACH (az ölelés) = A CSÓK és AN OS = AZ ÖZ.

·      Névmások:

személyes névmás: ír FUIR-IM (vár-OM), CEANGALANN TÚ (göngyöl-ÖD), BEIR SÉ (el-bír ő); vels MAE E (van Ö), MAEN NHW (van-NAK).

birtokos névmás: ír M-ATHAIR (apá-M), D-ATHAIR (apá-D), A ATHAIR (ap-jA), ATHAIR-NA (apá-N-k);  mannin  CHASS AYM (láb-AM), CHASS AYD (láb-AD), CHASS E (láb-A).

visszaható névmás: ír  FÉIN [hény], mannin  HENE (ÖN-) > „SÍNN FÉIN“ („mimagunk”).

mutató névmások: ír SIN, SEO / óír SA, SE = magyar  AZ, EZ  (> japán  SONO  ez, az);  ír  ÚD  =  magyar  AZ A, AZ OTT (> AN TULÁN ÚD THALL az a dűlő A DŰLŐ OTT TÚL).

·      Kötőszavak, ragok, képzők:

kötőszó: ír ES, IS, S, óír OS, mannin AS = magyar ÉS, IS, S  (> vö.  japán  SHI  és)

kopula (kötőszó, amely a névszói-igei állítmány igei része): ír  IS (magyar  IS > vö. török  ISE  de, is, még) > IS MAITH LIOM TAE  (igenis) teát kérek  ~  IS MÉLTÓ VELEM TEA (2)

tagadó mondatokban: NI nem, CHA se, sem / kérdő mondatokban: AN [e’] > AN TÁ van-e 

tagadószó: ír  NÍ, NEAMH, breton  NE, NAM,  magyar NE, NEM; ír  NÁ ! magyar  NE !

ír  NACH (NE- + CHA) = magyar SEM > NACH MÓR, NACH BEAG  se-nem nagy, se-nem kicsi

ír NIL (NÍ-BHFUIL) [NÍ=NEM +(BH)FUIL=VALA] = magyar NINCS [NEM-IS].

·      egyéb kötőszavak:

ír ACH (magyar CSAK) > NÍL AGAM ACH É  ez mindenem  NINCS NEKEM CSAK Ő

ír ÁMH (magyar ÁM, ÁM-de > vö. török AMA, japán DE MO  de, ámde)

ír DÁ ha / DÁ [DE+A] de (magyar DE, HA > vö. török DE de, mégis)

> ír DE BHARR habár (magyar  DEBÁR ~ HABÁR > vö. török  BARI habár)

ír GO (magyar HOGY) > DEIR SÉ GO BHFUIL DEIFIR AIR mondja, hogy siet

                                     MONDJA, HOGY VALA sietség REÁ mondja, hogy sietnéke van

ír FARA olyan mint, aféle  (magyar FÉLE)3

ír MAR mert, mint, hamár > magyar MER (MERT), MÁR (MINT), ha-MÁR

> MAR ATÁ, MAR A BHÍ éspedig   MÁR VAN, MINT (A) VOLT úgy van, amint volt

ír NÍ (magyar MI, AMI, vala-MI)4

·      határozó szavak (ragok):

- alanyeset és tárgyeset - az ír nyelvnek nincs tárgyas eset-ragja, a régi magyar nyelv sem ismerhette, egyes mai kifejezések ezt igazolják: széna kaszálni, adó-szedő, szőlő-szedő stb.

- vokatívusz (megszólító eset):

    ír A DHUINE UASAIL Ó Felség, A CHAILÍN  Ó leány (> török  GELIN menyecske)

- birtokos eset ragja

ír AG (magyar -NAK, -NEK) vagy ír –N, -A, -E (magyar -É) mint birtokos utóragok:

SIN AG-AT É  tied  AZ NEK-ED Ő (AZ NEK-ED-É)

MAITHE NA TÍR-E a vidék, terület (földes)ura  MÉLTÓ(sága) A TÉR-NEK

CÚ-N kutyá-NAK, CEAN-A szerelem-É, CÉIR-E feketeség-É (> török KARA fekete)

- részeseset ragja - van igekötő funkciója is, akárcsak a magyarban:

ír  AG  (magyar -NAK, -NEK / -NÁL, -NÉL) > TÁ BEIRT MHAC AIGE  van két fia NEKI

ír  AR  (magyar -ON / -RA, -RE) > AR GHRÁ DÉ  (az) Isten szerelmé-RE

- helyhatározó:

ír DO (magyar -BA, -BE / -RA, -RE > török -yA, -yE) > DUL (indul) DO BÚDAIPEIST

       ó lásd még: ír ÁIT hely (magyar  ITT, OTT) à óvó-DA, csár-DA, szálló-DA, jár-DA

> ír ÚD (magyar az-OTT, am-OTT) > vö. török  -DA (EV-DE  házban)

       ír SA, SAN (magyar –BA(N), -BE(N) > vö. finn -SSA, -SSÄ -ban, -ben)

> GO MALL SAN OICHE  későéjjel  KÉSŐ-IG ÉJ(szaká)-BAN

       ír INNIU (magyar  INNEN),  ír  UAINN  (magyar  ONNAN)

       ír THALL (magyar  TÚL) > THALL TOINN  tengeren túl

- távolító eset:

ír DÁ, DE, DEN (magyar -TÓL,-TÖL / -BÓL, -BŐL /-RÓL,-RÖL > török -DAN,-TAN) 

ír Ó  ból-, ből  (magyar -I) > családnevekben: Ó NIALL ó Magyar-I, Gyula-I, Miklós-I

- közelítő eset:

ír GO, mannin GYS (magyar -HOZ,-HEZ) ó vels AGOS (magyar KÖZ-el)

            > DUL MÉ GO MO MNÁ  indul-ok asszony-om-HOZ

- eszközhatározó

ír LE (magyar -VAL, -VEL > török ILE,-LE)            > ír MAILLE (magyar MELLÉ, MELLETT)

- határvető

ír GO (magyar -IG) > GO GLÚINE SAN UÍSCE  térd-IG víz-BEN

ír NÓ GO (magyar AM-ÚGY, EM-ÍGY) > ír NÓ (magyar ÁM, NOHA)

- időhatározó

ír Ó (magyar Ó-ta) > Ó BREACHAD  reggel óta  PIRKADAT-ÓTA

ír GO (magyar -IG) > GO AN T’EARRACH  tavasz-IG / ír NUIGE (magyar  MÍG)

ír HUAIR (magyar -KOR > vö. régi török QUR kor, idő, rang)

- számhatározó: ír CUAIRT (magyar -SZER, -SZOR > vö. török KERE -szer, -szor)5

- egyéb határozó szavak

ír ATH- (magyar ÁT- / UTÓ- / ÓD-on régi, elavult / OD-ébb > vö. török ÖTE messzébb)

ír AIS hátra, vissza, ismét (magyar IS-MÉT > japán MADA ismét)

> AIS-  =  VISSZA-  (> vö. türkmén  IZ  hát > IZA  vissza; ótörök  ISRÄ  mögött, hátul)6

·      képzők:

-L igeképző (gyakorító > vö. koreai  IL tesz): ír ADHARC-ÁIL szúr, döf (agancs-OL), GUAILL-EÁIL vállal  [denom.]; SÁBH-ÁIL  vág, fűrészel (‘szab-d-AL’), TÓCH-AIL  gyökerezik (tőked), COM-ÁIL összeköt, befon (hám-OL),  CEANG-AIL  megköt  [deverb.]

(magyar SZÉP-ŰL, JAV-ÚL, VÁLL-AL, KIAB-ÁL, UGR-ÁL, DOB-ÁL, REP-ŰL. ASZ-AL)

-L névszóképző: ír SÁIBH-ÁIL szabadítás [denominális]; TOG-ÁIL növekedés (dagály), GABH-ÁIL elkapás, megkaparintás [deverbiális] (magyar SZEM-ÉLY, KÖT-ÉL, FED-ÉL)

-D / -T igeképző (cselekedtető): ír SCAIR-T csörget, SCAIR-D csurgat, SAIGH-ID átszeg (magyar ET-ET, IT-AT, NÉZ-ET, KÉR-ET, VÁR-AT, SZAGG-AT)

-D / -T névszóképző: ír MAG-ADH [maga] móka, ROIS-EADH [rosë] rés

(magyar SZÓ-z-AT, TERÜL-ET, SZIG-ET, DOLGOZ-AT, FOGÁSZ-AT)

-G / -K  igeképző: ír SLO-G sereget gyűjt, TOL-G tolakszik, CEAL-G csal(-og)

(magyar MOZ-OG, FORR-OG, CSILL-OG, VILL-OG, IN-OG, CSOSZ-OG)

-G / -K  névszóképző: ír  BÁIST-EACH eső, BEAL-ACH út, szoros, nyílás,  TATH -AG test

(magyar GYER-EK, ŐR-EG, HOR-OG, ÜR-EG, VIL-ÁG, ÜV-EG)

Az ír nyelv mai nap is egy ragozó nyelv, ami ismét csak elkülöníti az indogermán nyelvektől - a szlávban található „utórag-halmozással“ való szóalkotást Julius Pokorny finnugor hatásnak (!) nevez. Íme egy ír agglutináció, azaz utóragokkal való szóképzés:

ír TE meleg, forró [> régi ír AED tűz, tűzhely, ír DÓ-igh  izzik, ég / vels DE = magyar DÉL];

TE-AS forró-ság, hő-ség (> TŰZ) > TE-AS-AI forró, égő, tüzes (> TÜZ-I),

TE-OL melegít, hevít > TE-OL-AI meleg (DE-L-I ~ TULI-piros) > TE-ALL-ACH  kályha,

TE-NE tűz („IZZ-ÁNY“ > TŰZ) [> vö. szumir UDUN tűzhely].

Szóképzés

Melléknév képzése főnévből:

Ø az -EACH, -ACH rag/képző segítségével (> magyar -AS, -ES, -OS):

       BÁ-CH (BÁJ-OS), DIAIL-ACH (DALI-ÁS, TÁL-t-OS), MEIRG-EACH dühös (MÉRG-ES)

Ø az -ÚIL, -OIL [ejtsd: úly/oly] (> magyar -I): AITHRI-ÚIL (ATYA-I), NEAMH-OIL (MENNY-EI)

Főnevek képzése:

Ø az -ADH, -EADH (> magyar -AT, -ET) képzővel: adh-MHOL-ADH dicséret (> adh-MHOL meg-emel), SILL-EADH  csillogás (CSILL-AT) > szumir  ZAL  ragyogó;  ZIL  fény, fényes, FILL-EAD  (vissza-)fordulás (FOR-dul-AT)

Ø -ACH, -AGH  (> magyar -aK, -aG : CSILL-AG, SZALL-AG, GYER-EK):

BAR-ACH reggel (VIRR-ÉK virradás), DIÚLT-ACH tiltás (TILT-ÉK) > ír DIÚLT-igh megtilt,

BISH-AGH bőség (BUSA-SÁG), CEARD-AÍ-OCHT kézművesség (GYÁRT-Ó-SÁG), FIRRIN-AGH valóság > ír FIOR való (vö. magyar FIR-tat vallat)

Ø -aS (> magyar -ÁS): CAL-AOIS (CSAL-ÁS), SOIL-SE (CSILL-ÁS > jakut SÜLÜS  csillag)

Ø -ÁIL (> magyar –ÉLY, -ÉL : SZEM-ÉLY, SZENT-ÉLY, KÖT-ÉL): TOG-ÁIL növekedés, GABH-ÁIL megkap(arint)ás (> GABHÁILA Honfoglalás)

Ø -AÍ [í] (> magyar -Ó): ASARL-AÍ (VARÁZSL-Ó), ROBÁL-AÍ (RABL-Ó), CEARD-ÁÍ kézműves, kisiparos (GYÁRT-Ó), TÓGÁL-AÍ (ház)építő (TÁKOL-Ó)

Ø -AINN (> magyar -ANY): ABH-AINN folyó, ACH(AR)-AIN-Í (KÉR-v-ÉNY)

Ø -AM (> magyar -aM : SZELL-EM > ír SCÁIL, TIL(t)-AL-OM > ír DIÚLT-Ú): URR-AIM  tisztelet, DÉAN-AMH  tevékenység, ténykedés („TÉNY-ÉNY”)

Ø ír -OIR (> magyar -OR): BUAITE-OIR győző (> BÁT-OR), FUAID-IRE utazó (> FUT-ÁR), BÓITHRE-OIR útonálló, bujdosó (> BETY-ÁR) ó vö. ír BÓITHRE-OIR-EACHT koborlás, csavargás, bujdosás;

Foglakozást jelző főnevek alkotása:

 ír AOS [ejtsd: ísz, ész] ó magyar  -ÁSZ, -ÉSZ, -ÁCS, ÁS, -OS

AOS DÁNA (költő, regös)= DAN-ÁSZ > DAN-OS (> DÁN  „egy fajta költészet”)

AOS CEIRD (kézműves)= GYÁRT-ÁSZ (> CEARDAÍOCHT  kézművesség)

è ilyen még a magyar: vad-ÁSZ, hal-ÁSZ, lo(v)-ÁSZ, gyógy-ÁSZ, méh-ÉSZ, cip-ÉSZ, zen-ÉSZ, szín-ÉSZ, kert-ÉSZ, kov-ÁCS, szak-ÁCS, tak-ÁCS, munk-ÁS, or(v)-OS  stb.

[> vö. török -ÇI, -CI > ari-ÇI méhész, sati-CI eladó, duvar-CI kőműves stb.]7

Igeképzés

Ø a főnévi igenév képzője az ír -IGH (breton –IN): BORR-IGH forr(-ik), FÁLA-IGH falaz, FUIR-IGH megvár (ó FAIR elvár), TANA-IGH (el-)tűnik / SERR-IN zárni, TERR-IN törni  

Igeragozás:

n Az ír nyelvben különvált az alanyi (independent kötetlen) és a tárgyas (dependent kötött) ragozás: óir ÍCC-U ügyel-ek óÍCC-IM ügyel-em; D’ÍCC ügyel-t ó D’ÍCC-IS ügyel-t-e.

n A lenni igének két alakja van: BÍ és TÁ (> ír BÍM vagyok ó TÁIM van nekem).

Megjegyzendő, hogy a régi ír nyelvben létezett még egy ún. „személytelen“ (impersonal) alakja is a ‘lenni’ igének, amit  FAIL, FEIL, FUIL, FILE alakban írtak ó magyar  VALA.

Ezt az ige fórmát ma is használják, de csak kérdő mondatokban: AN BHFUIL vala-e.

n Az ír nyelv nem ismeri a „to have“ (van neki) igét, hanem ezt a lenni ige TÁ (van) formájával fejezi ki, akárcsak a magyar nyelv (az indogermán nyelvektől eltérően !)9:

TÁ SÉ AGAM van az nekem/ AGAT neked/ AIGE neki/ AGAINN nekünk stb.

NÍL SÉ AGAM nincs az nekem/ AGAT neked/ AIGE neki/ AGAINN nekünk stb.

n Még három lényeges magyar - ír közös vonás fedezhető fel az igeragozás kapcsán:

1. Az egyik igeragozási típusnál a D’ (régi ír DE, DO) a múlt idő jele [> vö. magyar -T].

2. A jövő idő jele a  „FIDH”  rag, a FAIGH (fog, képes lesz) igéből képezve ó a mai 

magyar „FOG“: LÉI-FIDH MÉ (szó szerint: OLvas-FOG-OM) ~ el-FOG-OM olvasni.

3. Érdemes még megfigyelni a  magyar - ír - török  feltételes mód  hasonló kialakítását is:

Ø magyar  OLVAS-NÁ-M  <>  ír  LÉA-IF-INN  <>  török  OKU-SA-M.

Ezek olyan alapvető jellemvonások, amelyek lényegileg elkülönítik az ír nyelvet az ‘indogermán’ nyelvek struktúrájától.

Egyéb nyelvtani egyezések:

A melléknév egyes számban marad akkor is, ha a főnév többes számban van (!):

DOS UAINE  bokor zöld (> zöld bokor),  DOSANNA  UAINE  bokrok zöld (> zöld bokrok). 

A számnevek után a főnév egyes számban marad:

(AON) DUINE  (egy) személy, DHÁ DUINE  két személy, CÉAD DUINE  száz, sok személy;

Az ír nyelv, akár a magyar is, előragokkal és utóragokkal rendelkezik. A magyar az egyedüli urál-altáji nyelv, amely előragozó (!). A modern ír nyelv többnyire elvesztette régi utóragjait.

- előragok: Az ír nyelvben az AR előrag (skót AIR) mindig egy teljes, lezárt cselekményt jelöl.

ír AR = magyar EL- (> AR SIÚL = EL-SZAL-ad / AR-FOG =  EL-kezd ~ neki-FOG)

ír AG (régi ír AD-) = magyar MEG- (> AG ITHE = MEG-ESZI / AD-BAIL = MEG-HAL)

ír FOR- = magyar FÖL- (> FOR-MHÉADA-igh = FÖL-NAGY-ít)

ír AS el, ki = magyar OSZ-, ISZ- (> AS-LUI = OSZ-OLY, ISZ-kiri  elinnen, eliszkolj) stb.

- utóragok (csak egynéhány, amit a régi írások megörökítettek az utókor számára)8, például:

-AR (-ÉR-t), -CO (-HOZ, -HEZ), -LA, -LE  (-VAL, -VEL), -ÚI (-I > pl. marosvásárhely-i)

Az elő- vagy utóragoknak személyes névmással történő ragozása a magyarral azonos, pl.:

LE-M  (VEL-EM)          CU-C-UM  (HOZ-Z-ÁM)       FOR-UM  (FÖL-ÉM)

LE-AT  (VEL-ED)         CU-C-UT  (HOZ-Z-ÁD)         FOR-UT  (FÖL-ÉD)              

LE-IS  (VEL-E)             CU-C-Í   (HOZ-Z-Á)               FOR-Í   (FÖL-É)

Többes szám: az ír nyelv három képzőt használ (-aCHA, -aNNA, -TA)

Ø INÍON-ACHA  leány-ok, GAEL-ACHA  ír-ek,  TANAÍ-OCHA  tav-ak  stb.

Ø LEAID-EANNA  legények stb. (a magyarban is többesjel > hoz-N-ak)

Ø GÁR-THA  kiáltások,  DÚN-TA  tanyák stb. (> finn TALO-T  házak, POJ-AT ifjak, fiúk).

Fokozás jele: vels, breton -AFF (magyar -ABB): TEC-AFF szebb, HYN-AFF vénebb stb.

Az ír nyelv egy másik „magyaros“ vonása az, hogy amikor páros szervek egyikéről szól, azt a „fél“ (LEATH) szavával fejezik ki: LEATHLÁMHACH félkezű, LEATAOBHACH  féloldali  stb.;

Lásd még: LEATHEÁN „fél-madár” a madár párja (→ feleség), LEATHFHOCAL „félszó” (jelszó).

Más: ír EILE / breton ALL > második: EIL

Kicsinyítő képző:  ír -ÓG (óír -AC, -IC, -OC, -ÓC, -UC) és  breton -IK (magyar -KA, -KE): 

óír OSS-OC = ÖZ(I)-KE (ír OIS-ÍN őzgida), FÉSS-ÓC = BAJSZ-KA, ír INÍON-ÓG = JÁNY-KA, breton YAR-IK = JÉR-CE (tyúkocska) ó breton YAR (vels IÂR) tyúk.

Névrag, a női nevek megkülönböztetésére: ír  NÍ ó magyar  NŐ / -NÉ  (> Máire Ní Ógáin)

Továbbá, az ír nyelv nem ismer modális konstrukciókat, azaz nem használ – akár a magyar – parancsoló jellegű igéket. Úgy az írben, mint a magyarban a KELL (ír CEAL) értelme "belső indítatásból szükségeltetik, igényeltetik’’. A parancsoló szavakat csak körülírással tudja kifejezni, noha az indogermán nyelvekben (pl. német) különálló igék.

Kérdő szavak: ír  CÉ (magyar KI) > ír CÁ HUAIR (magyar MI-KOR); ír CÉN (magyar HÁNY) > CÉN UAIR (HÁNY-SZÓR); óír CUN hol (régi magyar, székely HUN);

CAD hogy > CAD É MAR TÁ TU [kagyémartátú] hogy vagy (köszönés) HOGY MÁR VAGY TE

Kérdőszócska: AN [e’] > AN TÁ T’ARRAN AR AN MBORD  VAN-E KENYÉR AZ ASZTAL-ON

A keltának nincs szavuk az „igen”-re: jellemző a kérdésre maga a kérdésben foglaltatott igével való válaszadás, a kérdéssel azonos nyelvtani módban (időben):

Ø AN TÁ TEACH TABHAIRNE ANN  (van-e csárda errefelé) ? à  TÁ  (van) /  NÍL  (nincs),

Ø AN TUIGEANN TÚ GAEILGE  (tudsz-e írül) ? à TUIGIM tudok / NÍ THUIGIM nem tudok.

Mondattan: Az ír mondatszerkesztés lényegre törő, mint a magyar, az ige mindig bevezeti a mondanivalót, és így a közlés mindig a lényegestől a kevésbé lényeges elem felé halad:

NÍ BAINEANN SÉ DUIT                               GEOBHAIDH TÚ É ACH ÍOC AS

NEM BÁNT AZ TÉGED                                KAP(HAT)OD TE ŐT CSAK FIZESS

NÍL ORM OBAIR A DHÉANAMH                TAR AR AIS

NINCS RÁM MUNKA, AMIT TENNEM        TÉRJ (RÁ) VISSZA  („VISZ-RA”)10

A kelta mondatszerkesztésről Sir John Morris-Jones a ‘Pre-Aryan Syntax in Insular Celtic’ írásában, azt véli, hogy „annak ellenére, hogy a szigeti-kelta nyelveket ‘árjának’ könyvelik el, mondatszerkesztésük szempontjából még sem azok“(11). Nemhiába nevezi az Ír saját magát a „Nyugat Magyarjá“-nak!

Ha megvizsgáljuk az ír nyelv szókincsét, ismerős szóbokrokkal találkozunk, így például: KÖR

MAGYAR	KELTA	ANGOL	FRANCIA	NÉMET		OROSZ
KÖR	CUR	CIRCLE	CERCLE	KREIS		KRUG
KEREK	CORR	ROUND	ROND	RUND		KRUGLEJ
KERÉK	CAR	WHEEL	ROUE	RAD		KOLJESZA
KARIKA	CAOR	HOOP	CERCLE	REIFEN,  RING		OGRUCS
KORON-g	CEIRN-ín	DISC	DISQUE	SCHEIBE		KROG
KER-ing	CUIR	ROTATE	TORN-er	KREIS-en		OKRUZSAT
KAR-éj, KÉR-eg	CARR	CROUST	CROŰTE	KRUSTE		?
GYÜRÜ	CRÓ	RING	BAGUE	RING		KOLCA
GYÜRÜS göndör	CRYCH	CURLY	BOUCLÉ	LOCK-ig		KUDRAVEJ
KEvER	CORRA	STIR	REMU-er	RÜHR-en		MJEZSAT
KER-ül megy12	CORRA-igh	MOVE	MOUVO-ir	BEWEG-en		DVIGAT
GÖRGÖ	CARR	ROLLER	ROULE-ment	ROLLE		KATUSKA
PÖR-ög,CSÖR-öl	COR	REEL	en-ROUL-er	WICKEL-n		MOTAT
FOR-og, GUR-ul	CAR	TURN	TOURN-er	WEND-en	POVORJACIVAT
FOR-dul-at	COR-adh	TURN	TOUR	WENDE		POVOROT
GÖR-be	CUAR	BENT	CROCHU	KRUMM		KRIVOJ
GÖR-be (KANY-ar)	CUAR (CUAN)	CURVE	VIRAGE	KURVE		KRIVOJ
GÖR-b-ít-ett	CORR	CURV-ed	COURBÉ	ge-KRÜMM-t		KRIVOJ
KOR-csoly-a	CARR-sleamh-na	SKATE	PATIN	SCHLIT(schuh)		?
HOR-og	CORR	ANGLE	CROC	HAKEN		KRJUG
SAR-ló	CORR-án	SICKEL	FAUCILLE	SICHEL		SZERP
KORSÓ	CRÚSCA	JUG,  JAR	POT	KRUG		KRUSKA
KOR-L-át	C-LÍ-ath	HURDLE	CLAIE	HÜRDE		?
KER-ít-és	CLAÍ, CLA-wdd	FENCE	ENCLOS	ZAUN		ZABOK
KERT	GORT, GARTH	GARDEN	JARDIN	GARTEN		SZAD
KAR-ám	CRÓ	FOLD	PARC	SCHAFHÜRDE		ZAGON
GÖRÖN-gy	GREAN	GRAVEL	MOTTE	(Erd-)KLUMPEN		GLEJBA
KER-es, KÖR-öz	CUAR-d-ach	SEARCH	RECHERCHES	SUCH-en		ISZKAT
SZER	CÓRE	TREATY	TRAITÉ	VERTRAG		DOGOVOR
KORONA	CORÓIN	CROWN	COURONNE	KRONE		KARUNA
VÁR  VÁR-os	CAER, KER / / CATHAR	FORT  TOWN	FORT VILLE	BURG  STADT		GOROD MESTO

A fenti táblázatból is kitűnik, hogy valódi szóbokra ‘KÖR’ szavunknak csak a magyar és a kelta nyelvben fordul elő, a többi ún. indoeurópai nyelvekben itt-ott előfordulnak a ‘kör’-rel kapcsolatos szavak, de távolról sem olyan gyakran. Gondolom, hogy egy épeszű ember sem képzelné, hogy a magyar és a kelta szóbokor egyessége csak amolyan ‘véletlenek’ szüleménye (ennyi véletlen egy kicsit túl sok lenne !) vagy, hogy – a megszokott normáknak megfelelően – a magyar ‘átvette’ a keltából a ‘kör’ szóbokrot, amúgy egészében, vagy netán külön-külön forrásból merítve és külön-külön utakon járva ugyan arra a szavakra ‘fejlődtek’. Nyilvánvaló, hogy sok angol, francia vagy német szónak kelta eredete van, mint pl. a francia CLAIE korlát szónak is. További, a ‘KÖR’ szóbokorral kapcsolatos szavak: magyar KAR-ima (ír CUAR abroncs, CRUINN kerekség); KER-get (óír GRENNAT kergetnek, GUAREN kering, köröz, környez), KER-ülő (ír COR kerülő > COR bealaig kerülő út);  KÖR-ít (ír CÓIR-igh köríteni > CÓIRIÚ körítés), KÖR-nyék (ír má-GUAIRD  környék), KÖR-őz (ír GUAIRDEALL körözés, GUAIRE keringés), KÖR-ül (ír CUIR thart körbe jár, körbe tart, CHUR ort körös-körül), KÖR-zet (ír CRÍOCH terület, vidék); KUR-ta (ír GEARR, GAIRID rövid; CIORRA- ~ GIORRA- megkurtít); CSAVAR (ír COR csavar, csőről), FORGAT (ó ír FIAR ferdít, ferdül), FORGÓ csípő (ír CORR-óg csípő), GÖNDÖR (ír COIRNIN  göndör), GÖRCS (ír  CRANRA  görcs, bog a fában), GÖRDÜL (ír COR gurul), GÖRNYED (ír CORADH görnyedés, görbület, CUAR görnyedt, görbe), PERDÜL (ír COR fordul, gurul, perdül; és az ír „csárdás“ neve), PERGET (ír CORRA-igh kavar, forgat, kering, COIRE forgás, pörgés), TEKER (ír TOCHRAS tekerés, mannini TOGHYR teker, felcsavar), HER-g-el (ír CORR-aíl hergelés) stb.

Természetesen ezek nem ‘véletlenek’, hanem az ilyen párhuzamokban közös múltunk visszaköszön. A magyar és az ír (kelta) nyelv hasonló szógyökökből hasonló ragokkal, képzőkkel alkotja szavait, a különbséget csak az adja, hogy egy-egy szógyökhöz nem mindig ugyanaz a rag vagy képző társul. „A finnugor elmélet aluldeterminált. Nem lehet olyan szókészleti párhuzamokat elkülöníteni, amelyek csak a finnugor nyelvekre érvényesek és más eurázsiai nyelvekre nem, mint például az altáji nyelvekre, törökre, mongolra, sumérra stb. [...]. Ez vonatkozik a szókészlet eredeti alaprétegére is, melyet a nyelvrokonság kutatásában, így a finnugor nyelvek rokonságára nézve is, döntő jelentőségűeknek tartanak. Ide tartoznak a szókészletnek olyan osztályai (kategóriái), mint a névmások, a testrészek nevei, néhány rokonság név, a természet tárgyai vagy jelenségei, az elemi cselekvést jelölő szók és számnevek....“ - írja Marácz László ‘A finnugor-elmélet tarthatatlansága nyelvészeti szempontból’ című tanulmányában [> Turán 5. szám, 1998 november, 11. old.]. Amikor két nyelv rokonságáról igyekszünk véleményt alkotni három fő témakörrel kell foglalkoznunk. A magyar-kelta viszonylatban az első kettőről, a nyelvtani szerkezetek és a mondatszerkesztés hasonlóságáról már szó esett. Itt most az ősi szókincsről szeretnék szólni. Ez alatt, ahogy Zsuffa Zoltánné, a ‘Gyakorlati Magyar Nyelvtan’ című könyvében írja: „Kétségtelen azokat a szavakat értjük, amelyek az egyszerű életforma, együttélés, az embert körülvevő világ növényei, állatai, a vele való foglalkozás jelölésére szolgálnak.“ [379 old.]; majd hozzáfűzi, hogy: „Szókincsünk megőrizte eredeti hovatartozásának bizonyítékait...“

Több mint 1800 alapszót találtam azonosnak vagy hasonlónak, és ezek közeli rokonságra utalnak. Ilyenek például: ír CEANN, breton PENN fej, fő (személy); végrész (kéz-/láb-FEJ).

- testrészek neve: TATH-ag test (> tetem), BIANN bőr, bőnye, FIONN-adh [fona] szőr, fan, FÉSS bajusz, CEANN (PENN) fej, ÉICSE ész, AIGNE elme (> agy), COND értelem (gond), SÚIL szem, CLUAS fül / hallás, SÚIL [szúly] száj, FIACAL fog (és ‘foka vm-nek’), COGUAS gége, SCÓG szegy, CHÍCH csecse, TARR törzs, BOL has, BOLG gyomor, begy, hólyag, DEIREOIM gerinc (DEIR-eadh hát ó vö. török GERI hát), FOIRCEANN vég, BUN fenék, MÉAR ujj (MÁM marék), DÉARNA tenyér (terenye), LAPA  láb, mancs, uszony, SEIR sarok, CRÓ vér (> CRUA vörös), FUIL vér (> FUILEADÁN véredény), FOIRGTHE [foraka] pörk, stb.

- rokonságot jelölő szavak: GAOL család, nemzetség, ANU anya, AITE (nevelő)atya, BEAN asszony, öregasszony (banya), FEAR férfi, férj, MAMÓ nagyanya, DAIDEO nagyapa, GARMHAC gyermek, unoka, GARLACH gyerek, kölyök, MAC fiú (mag), LEIAN leány, CÚILEANN szépleány, szőkeleány (vö. török GELIN menyecske), BÁB menyecske, szerető, ÓG ifjú, öcskös > ÓGLAG, HOGYN legény; LAID  legény; ÉIGIN egy, egyik > egyén stb.

- természetbeli tárgyak, jelenségek: NEAMH Menny, GRIAN (GER+AN óriás (gar) fény) Nap, GAELACH („fehéren csillogó”) Hold, ROGILE ragyogó (RÉ(g)AL kivilágosodik ~ REGGEL) > RÉALTA csillag, SILL-eadh csillogás, BREACADH  virrad (pirkad), FIONN fehér, fényes (FÉNY), GOLAU fény (VIL-ág) ó GWLAD [gúlad] Világ, SNUA szín, CIAR sötét, komor (vö. török KARA fekete), OIE éj, TOIRNEACH dörgés (durranás), TENE tűz (> TEAS tüzesség), CHE hő, BRUITH-ean pára, CEO köd, DUREO dér, IÂ jég, EAS vízesés (eső), UÍSCE víz, BOR pezsgő víz (BOR-víz), TUILE folyó, hatalmas ár (etel), TONN tenger (óír DÔN), BÉAL folyótorkolat (öböl), TANAÍ sekély vizű tó, ATÓIN zátony, LOG lyuk, BEARNA verem, BED (FÓD) föld, THALLOO talaj, GREAN göröngy, CLOCH (KAILH) kő, SCEILG szikla, CARRAIG kéreg, hegyhát, ARD-án fennsík (vö. francia ‘ARD-ennes’ ó magyar ‘ERD-ély’), MAIG máglya, TULÁN, TULACH dűlő, PORT part, MÚR magas part (mered > meredek), FRAOCH berek, RIT (vizes)rét, ÁTH gázló (asz), LÁIB láp, SAIL sár stb.

- növényzet: FID fa, FÉAR fű, TÓCH gyökeret ereszt, töked (ó vö. ír TOICE vagyon, töke, TOICI tőkés), GEÁG ág, FÁS vessző, LUIBH növény, gyom (> LAPU), SIOL sarj, csira, GENAU fenyő (török ÇAM), ULL alma, MÁ (ír), MAGH (óír), MAEZ (breton) mező stb.

- állatvilág: LOEN lény, ALLAID állat, FIAD vad, AG szarvas (ADH-arc agancs), OSS őz, MARCA ló, LÓTH ló, EACH ló (asza) > EACH-AIRE lovász (huszár?), MAIRT szarvasmarha, BOOAG tehén (buga), DAMH ökör (vö. török TANA ökör) > tinó, CÚ kutya, ABACH eb, FAOLCHÚ farkas [FIADH-MHIOL + CHÚ = vad(-állat)kutya], BROC borz (mongol BORKI), LEON oroszlán, ADAR madár (japán TORI), SEABHAC [sauk] sólyom, IOLAR [ilër] sas (ülü), CARÓG, FRAO varjú, CÁG csóka, GÓIC kakas, YAR tyúk > YARIC jérce, CIRCE csirke, LACHA kacsa (réce), GÉIS hattyú (vö. török KAZ lúd), COLÚR gerle, FILIMÉALA fülemüle, FÉILECAN pillangó (vö. ír FÉIL pilla, pólya, fátyol), BÓÍN (BUG) bogár, FÍOGACH fogas (hal), EOCHRAÍ [ochrí] (hal)ikra, UBH, WY, VI tojás (> ív, ívik, ivar) stb.

- ház, háztartás: TEACH ház, CÓNAITHE kunyhó (ó CÓNAÍ hon), BALLA fal, FÁL palánk, CAB nyílás (KAPU), CLO kilincs (vö. török KOLU); TÉAGAR takaró, PUIC pokróc, PALLENN takaró (pelenka), RUGA rongy, ABHRAS abrosz, SUÍOCHÁN szék, JYST üst, TÚLÁN tál, MEADAR (fejő)veder, CRÚSCA korsó, CÁS kas, kosár, SÍOTHLÁN szűrő, szita, MAOS áztat (> mos); GÚNA ruha (gúnya), CABH-áil kabát, MAELLAN mellény, COCHALL csuklya, SEAC zeke, CÓITIN kötény, köpeny, CRIOS öv, szíjú, BRÓG cipő, saru, rövidszárú csizma, TACAR utánzat, képmás, hamisítvány (> tükör), CIAR gyertya, viasz stb.

- mezőgazdaság, állattenyésztés: GORT kert, VETU vet, ÁR feldúl, elpusztít (> arat), CÉACHTA eke (vö. ír GÉAG ág), ÁITH aszó; CRÓ karám, GÍOLLA gulyás, AOIRE [íre] őr, CÍOBAR juhász (vö. török ÇOBAN); CEANGAL  kötő, göngyöleg (> kengyel ?) stb.

- étkezés, mulatozás: ITH (EE- e-) eszik, YFED (IU- i-) iszik, FIUCH fő, BEIR főz, forral, BRUITH párol (vö. BRUITH-ean pára), LÉ-acht folyadék, lé, OL ital, CWRW [kúrú] sör, CÍOCH kása, TAÓS, TEISEN tészta, COIP-eadh (> köpül), HUF-en hab, krém, MEZ méz, GOIR só (géra), SA-lann (lemez-/kristály-)só, SAILL szalonna; CÉILÍ mulatság, kaláka, SEINM zene, SEINN zenél, DEILÍN dal, COR forgós-pörgős tánc (vö. COR csörlő), SCORAIOCHT szórakozás (vö. SCOIR szór), SOITH szajha, MAGADH  móka stb.

- sport: LÚBÁN labda, IMIRT mérkőzés, menet (IM-igh menni / IMIR (meg)mérni, mérkőzni), CHELL játék (csel), LÚITH lótás, futás, RÚID rajt, BARRÓG birok, birkózás stb.

- fegyverek: BATA bot, BUN bunkó, BUAL-t-éan ütőszeg (vö. ír BUAIL pall) > BWYELL balta, SÁIL szál(-fa), GA kopja, COLG kard (óír CALAD), SÁIBLE szablya (vö. ír SÁBH vág, szab), SÁIGH-ead nyíl (szeg) > SAIGHDIÚIR nyilas, ÁIGE íjász, TÁBALL parittya („dobálló”) stb.

- bányászat, ipar, kereskedelem, közlekedés: ír BAIN [bany] bányászik, BONN (fém-)pénz, GABHA kovács, TÁIRGE-óir tárkány, OBAIR munka (ipar), CAR kerék (CARBANTU szekér); vels  CWCH csónak (vö. török  KAYIK, jakut  XAJIK), HWYL [húal] hajó  (> HWYLIO hajós); ír TOICE tőke  (> TOICÍ  tőkés), EARRA  árú, ÚS  haszon, kamat (vö. török  ASI) stb.

- társadalom, hadsereg, országlás: URRA úr, vezér / őr, CEANN fejedelem (kán), BODACH ispán (vajda), FLAITH [FIÚ fő + LÁ- ló + -ITH fn-képző] lovas-vezér, nemzetségfő (lófő), LÁEACH lovas(-harcos), BUACHA fiatal katona (baka) > BACÁN katonai kiképzés, SEKELL ‘kiváló, kemény harcos’ (csákányos, pörölyös), GAISCE hős, BUAITEOIR győző (bátor), GÍOLLA fiatal vezér (> gyula), NUADHA vezér, fejedelem (nádor), MIDHIR főbíró, felhatalmazott (‘megyer’) ó török MÜDÜR vezérigazgató,  SAOR [szír]  szabadember, COIMHÉADI követ, kém, BARN, BREUT, BRIW bíró, BRIOD birtok (vö. ír BEIR bír, tart), CÓIP csapat, CAD had, CATH csata, CABHAIR háború; ÚIR föld, YEER föld, ország (OR-szág), DÚN tanya, BAILE, PLU falu, CATHAIR (nagy)város, kerek vár (> régi magyar KÁTA), CAER, KER  vár; város, RIATH erőd stb.

- vallás: ANU Anya(istennő) ~ DANU (DAGH-ANU) Jó-Anya, DUINN (Is-)Ten, DAGHDHA (DAGH-ADHA) ‘Jóisten’ (Jó-Atya), NEAMH Menny, NAOMH nemes, szent (vö. török NIMET áldás) > NEMED szentély, TUAR isteni jel, ómen  (> TUARÚIL  megjósoló; isteni sugallatú, csodálatos, kísérteties), HUD csoda, DRAOTA druida (torda), ALTA-igh megáld (> ALTÚ áldás), CEALL templom (igal), GUÍ ima (ige), DIAIL táltos (dalia), RÁMHAILLE révülés, REIC rege, RIONN róni (> RIABH rovás), OGH-am ékírás, CÍN könyv (CÍNLAE napló), IRIS hírlap, ÍOC gyógyít (javít) ó IACH (DAGH) jó, CÓGAS gyógyszer, BÁ báj, BAI baj, CUR betegség, kór (COIR hiba, CEARR kár, károsodás), SÍÚIL tündér (sellő), NAS-adh nász, MIONN női korona, párta / eskü (> menyecske /  menyegző), TÚARE étkezés, lakoma, halotti tor, BÁS halál (pusztulás, vész), SÍ (SIDH), SÍR sírhalom, ‘tündérdomb’  stb.

- számok: SUIM szám (> SUIM-igh számol; SUIM-lú számla) ó vö. csuvas-türk SUM szám, ír CEANN  fej, fő; fejdelem; egy >  CÉAD első; ír EILE / breton ALL  más > EIL  második;       ír CEAD  sok, száz (vö. kabard KOD sok), SÁR- felülmúlhatatlan (szer-) ó EZER (?), stb.

- idő, helyzet: RÉ rég, ARIUC örök, ANOIS most, MEANDAR mindjárt; AGOS közel, YMAITH messze, NOON innen, UAINN onnan, THALL túl, RAON irány stb.

- tulajdonság, mennyiség: OES, UZ ős, előd, HEN vén, OET idős, ÁR-sa öreg (ó RÉ rég), ATH ó, ódon, ÚR új, DEA- jó (> ED-es?), IAWN, IACH jó, jól, REZEUDIG rossz, rozoga, COIGIL kegyelmez, SAONTA őszinte, CUNÚS gonosz, SADB [szajb] szép (à SAIBHIR gazdagember), DEAS díszes, GRÁNNA csúnya, fránya, GER gar (hatalmas), ARRACHT óriás, MÉAD nagy, CÉAD sok, BAIL bő, BIS bős(éges), BACH kicsi (pici), BRAON parány, MION, MAN apró (> manó), GAIRID rövid (kurta), URRÚS-ach erős (>URRA erő), GWAN gyenge, BOG puha, LAG lágy, KUNV könnyű, TUIL tele, UIREAS-ach üres, GEIR kövér, SEANG sovány, MÉITH gazdag, módos, ANÁS ínség, OLC rossz, szegény, nyomorult (> olcsó, ócska, ocsmány), FUADAR gyors (fudri), LEASC lassú (LEISCIÚIL, LHIASTEY lusta), LOICEACH munkakerülő, ‘lógós’ (ó LOIC meglóg vm elöl), MALL lassú, buta, gyenge (málé), BAOTH buta, BUILE hülye, DAILLE dilis, SAOI bölcs (eszes), GAOIS [gís] okos, ÉIGEAS ügyes, EOLACH jeles (EOL jel), FIÚNTACH  fontos, DIAIL deli, dalia  stb.

- a lét és a cselekvés igéi: HUN, SUAN alszik, FUIR megvár, FAIR elvár (> FAIRE virrasztás, őrködés ó vö. török BÜRE-mek őrizni), NEADA-igh nyugszik,  ÉIR-igh kel, ered (> EFFRO ébren, éber), ÉIR-igh ér, elér, megér, megérik, AIR-igh érez, LÚTH futás (lótás) > LÚT-áil meglódít, lóbál, TÉANA jön, TAR tér, visszatér, megtér, CORRA-igh kering, kerül (CORRAIGH ORT gyere, gyerünk), IMIGH ~ MYND megy (mend-), SAT-ail gyalogol, sétál, SIÚIL szalad, SITHEAD rohanás, hajsza, FUADA-igh megszöktet (FUADAR fürgeség), ACHAIR kér, AGAIR akar, IARR kér, követel; keres, valamerre tart, CEAL kell (szükség), ÉIGEAN igény, DÉAN tenni, FAIGH indít, ösztönöz (> ar FOGNI nekifog), FUAIGH megfog, összefog, GABH elkap, megragad, URRA-igh őriz (> URRA őr, URRÚS őrs, őrség), FAICH- figyel, ügyel, oltalmaz, ÍOC ügyel, ápol, SANN kijelöl, kioszt, kiutal, felajánl (> szán), CEAD hagy, engedélyez (-hat / -het), TUIG tud, ért, ismer, DIÚLTA- megtagad, megtilt, TACA-igh alátámaszt (dúcol), TEANN támasz, TÓG épít (tákol); emelkedik, dagad, LAGHDA lohad, csökken, zsugorodik, TANA csökken, elfogy, eltűnik, TOLL összerak, tol > TOLG lökdös, tolakszik, TYWALLT tölt (> TUIL tele), URA-igh árnyékol, SÉIMH-igh lágyít, símít, simogat, BÁN-aid bánt, BÁNAÍ (el)bánás, gondozás (BÁNAI A DHÉANAMH gondozni, nevelni), OIDHE ütés; hirtelen halál, BUAIL megüt, fejbe kólint, pall, CAITH dob, hajít, SÍ sí (sirít), RIOS lenget, riszál, SÉID felfúj, fokoz, szít, SEAD csattint, SEÁP csapás, REAB széttép, szétzúz, repeszt (> robban), ROB-áil rabol, TORRI tör, TÁIR lealacsonyít, megrongál (tarol), SÁBH vág, szab, SCOITH letép (leszakít), DIALL dől, el-/megdől, KOLL elvész, elvesztődik (elkallódik), (ad-)BAIL (meg-)hal, CEALG csal, becsap (ó CALAOIS csalás), CEALA-igh elrejt, elcsel (ó CHELL játék, csel), SCOL szól, szólít, BÉIC ordít, bőg, FEAD-ail fütyöl, SEINN zenél (SWN [szún] zaj, zenebona), CUACH ölel, csókol (> CUACH csók, csokor), BÍS-igh baszik, szaporodik / szaporít, bősít (ó BÍS-iúil szapora, termékeny), TOIRCH-igh megtermékenyít (> TORCHEAS terhesség), IDU vajúdás, SAOLA-igh születik stb.

 „A tudományban nincsenek örök igazságok, dogmák. A tudományban elméletek léteznek, amelyeket új tények felbukkanásakor ezekkel a tényekkel szembesíteni kell.“ (Marácz L.).

A kelta szókincs ősi rétegének java része a magyarra hasonlít. Ezen szavak többsége nem található meg egyik másik ‘indoeurópai’-nak nevezett nyelvben sem. Továbbá, a kelta nyelv is ugyanazzal a rag- és képzőrendszerrel építi szavait mint a magyar. A ragok, képzők és jelzők ugyanazok. Én nem származtatom a magyar nyelvet a keltából, ugyan úgy, ahogyan véleményem szerint a magyar nem származott sem a finnugor, sem a török nyelv(ek)ből. A finnugor eredetelmélet és ebből fakadó ‘békeszerető  népecske’ vándorolgatása le is, fel is a szittya pusztákon, akárcsak a török népektől való származtatás, és a  ‘harcias’, meg nem alkuvó, világuralomra törő fejedelmi osztály vezette seregek elmélete, csak egyszerűen elképzelések, a múlt századok relikviáiból összeállított, ilyen vagy olyan indíttatású álomkép.

Mi Magyarok mindig is Szittyák voltunk, a nagy szittya ‘faj’ leszármazottai, a ‘sabartoi asphaloi’-k. Ez, természetesen, nem jelenti azt, hogy a törökök, vagy akár a finnek nem lennének rokonaink. De ugyan olyan rokonaink a kelták is. Még sem értjük egymás nyelvét, sem a finnel, sem a törökkel, sem a keltával nem tudunk szót váltani. Ez a ragozó nyelvek ‘átka’ vagy helyesebben ‘isteni ajándéka’, hogy teljesen szabadon fejlődnek. Nincs szükségük nyelvtörvényekre, hogy létrejöhessenek, mert nyelvében él a nemzet, és a nemzetet nyelve tartja életben. Ez a szabad emberek szabadon fejlődött beszéde eredményeként megszületett szabad nyelv: a Magasságos Isten ajándéka vagy talán maga Isten nyelve („the language of Heaven“)13.

Felhasznált iródalom:

 „An Gúm“: Foclóir Póca English-Irish • Irish-English Dictinary (Dublin, 1993)

Goodwin, Edmund: First Lesson in Manx (Douglas, Isle of Man, 1987)

Jones, W.J.: Welsh with Easy (Denbigh, Wales/UK)

Pokorny, J.: Altirische Gramatik (Berlin, 1969)

Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták (Budapest, 1999)

A velszi bárdok rovásírása.

Egyéb forrásmunkák:

Ellis, P.B.: Die Druiden (München, 1996)

Kinder, H./Hilgemann, W.: Atlas zur Weltgeschichte (Köln, 1987)

Mac Cana, P.: Kelta mitológia (Budapest, 1993)

A Jóanya/Istenanya törzse :Kelta vallás, hagyományok, művészet és világkép

(a kelta mondavilág és magyar párhuzamai).

A kelta mondák egy olyan (törzs)közösség hitének/vallásának eredménye, amely kimondottan „animisztikus“ világképpel rendelkezett. A kelta tradició magja egy animisztikus felfogás (vagyis az a hiedelem, hogy minden tárgynak lelke van, illetve a szellemekben való hit). A Másvilág átszövi a halandók birodalmát az élet minden terén: szellemek, tündérek, hősők és istenek rendszeresen felveszik a kapcsolatot az emberekkel; az elemek ómenje (előjele) meghatározza a növények, állatok és emberek sorsát — olvashatjuk Caitlín és John Matthews ‘A kelta bölcsesség nagy kézikönyve’ című könyvében1. A szerzőpáros hozzáfűzi, hogy: Alig kételkedhetünk abban, hogy a korai kelta törzsek egy zömében sámánisztikus kultúrával rendelkezett. A korai ‘hivatásos’ sámánok (FILIDH) helyében idővel egy táltosi kaszt lépet, a druidák (tordák), akik egyszerre voltak táltospapok, orvosok, tudosok, és akiket mélységes tisztelet övezett. Az ősi sámáni világkép továbbélt, főleg a regősök, danosok (AOS DANA) énekeiben, sőt a családokon belül máig fennmaradt (babonák).

A kelta druidák egy „nem-árja papság“ véli Sir John Rhys. Julius Pokorny bécsi nyelvész a Revue Celtic-ben megjelent cikkében (On the Origins of Druidism) a következőket írja: A druidaság egy olyan vallást képvisel, sok olyan jellemvonással bír, amely az indoeurópai hitvilágnak lényegileg idegen2. A kelta vallás „heroikus“: a hősők istenek, az istenek hősők3. A kelták istenségeiket nem teremtőiknek, hanem őseiknek tekintették, vagyis egy fajta természetfeletti hősőknek4. Ettől függetlenül, a mai kutatások fényében a kelták is egyisten hitűek voltak, akárcsak mi magyarok[5], azaz, ahogy az alexandriai Origenes (Kr.u. 185-254), az ottani keresztény iskola vezetője vallotta: a kelta druidák egy Istenhez imádkoztak, még Jézus eljövetele előtt, így a kelták már régen rátermettek a kereszténységre a druidák tanítása alapján, akik az Egyisten hitét hírdették[6].

A druidák képviselte eszme, ÉISCE a bölcsesség, a tudás, a jóslás és a verselés legmagasabb foka értelmében (IS EARD vm-nek értelme) egy „hármas-világ“ alkotja a hitbeli világegyetemet: a Felső Világ, ahol a „felső“ Isten (DUINN) és kisérete (Nap, Hold, Csillagok) lakik, a középső világ, a látható, a halandók világa és egy Alsó Világ, az ősők világa, amit egy „alsó“ isten védelmez. A három világot egy Életfa köti össze, pontosabban, ennek tengelyét alkotja, amelyen a druida (táltos à ír DIAIL) képes a halandók világából fel- és alászálni a felső, isteni világba, illetve az alsó, az ősők birodalmába. A kelta druida (torda) révülésekor (RÁMHAILLE - ejtsd: rávellye) mindig egy magas fának (Életfa pótlója) dölt. A fát egy men-hir („állókő-óriás“) is helyetesíthette. A képzelt égigérő „életfa“ (BÍLE) tetején, koronáján lakott a Jóisten (DAGDA)7. Dagda egy ilyen hatalmas égigérő tölgyfa tetején lakott még a kisázsiai honban is8. Dagda, mai írásmód szerint Daghdha, a „Jóisten” (DAGH-(A)DHA Jó-Atya ~ Édesatya) akitől minden ír származott és így az összes írek Atyja, ősibb istenek gyereke volt. Anyja DANU az Anyaisten, a Földanya, apja meg BEL, a halottak országának fejedelme. DANU szószerint JÓ-ANYÁ-t jelent, DEA-ANU [ejtsd: gyanú~janu] és ANU Anyaisten(nő) egyik másik neve (à Cormac Glosszáriumában: Mater Deorum Hibernensium Írország isteneinek Anyja9).

Visszatérve a révüléshez, érdekes, hogy a ‘transz állapotban történő utazás’ szava egy a ‘révészt’ (RÁMHAÍ, ejtsd: ráví) kifejező szó továbbképzése. Tehát a révülésben a táltos druida (torda) „átevezett“ — kivánsága, akarata szerint — az egyik másik világba: RÁMH-AÍ révész à RÁMH-A-IGH evezni à RÁMH-AIL-LE révülés.

Az Életfa („Szentfa“) a táltos („csillogó“) eszű TALIESIN brit-kelta regős mondása szerint egy: „Világtengely ami a Mennyet (NEAMH) a Földdel (FÓD) összeköt.“ Az Életfa (Világfa) mindig a Világközepén áll. A Világközepe felett lakik Isten. A Világközepét átszelő Világtengely pontosan Istenhez vezet. Az Életfát helyetesíteni hivatott, a druida által kiválasztott (hatalmas)fa működéséből adódóan maga a Világtengely. A Világközepe mindig egybeesik a táltos szellemi központjával — ez a ‘bűvöskör’ közepe —, ahol a közép maga a táltos, hátával nekidölve az Életfának (vagy az ezt jelképező magas fának). Ebben a helyzetben a druida, aki lehetett férfi vagy nő egyaránt (!) — akár a magyar táltosok esetében —, egybefonódott (lényegült) az Életfával. Ebben a helyzetben kezdődhetett a révülés.

Egy fennmaradt középkori költő sorai kirivóan ábrázolják a révülés állapotát:

            „Tarka lazacok ugrálnak ki a fehér tenger öléből,

             amire te tekintesz: igen, borjak ezek, barna bárányok.

             Szelidek, nem gyilkolják ezek meg egymást.

             Habár csak egy csikós mutatja magát

             MELL virágzó mezején,

             sok táltos paripa vágtat végig azon,

             csak te ezeket nem láthadot.“ - saját fordításban(10).

Mint már említettem a kelta Felső Világban, a mennyben (NEAMH menny) lakik Isten akit DUINN-nek (vö. székely TEN, etruszk TIN) neveztek. Őt az egyik legrégibb brit-kelta mondában TEEGER-NONOS Nagyságos Király11, talán TE(N)GRI(?) névvel illetik. A név etimológiája feltehetően: TE(N) vagy TI(N) ~ DUINE személy + GER nagy, hatalmas, gar + NON- ~ NEAMH Menny („Mennyei hatalmas személy“ ?). Ő maga a „világ” (fény), BEL, ünnepe a BELTENE, a „világítótűz” napja, az égifény, az égi, emberfeletti világ ura. Szimboluma a Turul, griff, sárkány. Párja a Földanya, ANU (vö. magyar ANYA, ENEH, etruszk UNI), akit a magyar-kelta-etruszk fiai szarvasünőként aggancsokkal ábrázolták. Ő az emberek „édesanyja”, a földi, az emberi világ szeretett úrnője, ősanyja.

A kelta Alsó Világ az ősők világa volt. Ott az Életfa alsó ágain azaz alsó tetején (a mesékben a Fa tövénél) ült az ősők világának királya, őre, egy bölcs és titokzatos alak, akit mindig török- vagy buddha-ülésben ábrázoltak, fején szarvasagancscsal. Ő a Zöldember (a Green Man)12, akit egy falka piros fülhegyű fehér kutya kisér és néha még az emberek világába is be-betör. Ő a vándorok védelmezője és az ősők tudásának őre. Ő engedélyezi az ősők tudásához való hozzájutást. Ő a Világ, talán, legősibb lénye. Magas életkora folytán senki sem tudja megmondani, hogy honnan jött és mikor született. A kelta időkben ő Szarvas-Isten képében jelenik meg. Őt egyesek „Cernunnos“ névvel illetnek, habár ez a név nem több mint egy tudós feltevés (kitaláció) ami egy részben átírt feliraton alapszik(13). A Szarvas-isten köbe vésett ábrája a rómaikori Galliából maradt ránk és ma Párisban a Museé de Clunyban őrzik. A felírat így hangzik, hogy: ERNUNNOS. Ezt másították meg derék tudósok Cernunnosra (mert nekik a szarvak láttán hiányzott a kezdő ‘k’-betű). Így is lehet történelmet írni. Erre aztán még derekasabb nyelvészek nekiugrottak etimológizálni, és kieszelték, hogy: ‘Cer’ valószínűleg az indoeurópai ‘ker’ nöni gyöknek a megfelelője; ő [Cernunnos] az az isten, aki növekedési erőkkel lehet kapcsolatban, amik a fején szarvakként nyilvánulnak meg14. Nem volt tehát, elég egy csalás (a név elé egy „C“ betű biggyesztése), indogermanista nyelvészeink még egy egész (dajka)mesét is kitaláltak hozzá. Ez az a tárgyilagos és tudományos történelemírás amit finnugrászaink óly csodálnak és vakon követnek.

A gall ERNUNNOS azonos a breton AROÚN’ és vels ARAWN-nal, a Másvilág királyával aki az újjászületés üstjét őrzi, illetve az ír ÚR-DUINE ‘Zöld-Ember’ nevű lénnyel. Az ír ÚRDUINE neve hallatán, bizony nem tévedünk, ha eszünkbe jut URDUNG („ismeretlen eredetű“) szavunk.

A kelta Alsó Világ központjában volt a tudáskútja (SEGAIS kútja à vels OES, ír AOIS ős + GAOIS okosság), amit Ernunnos, a Zöldember védelmez. Habár az ősők tudása mérhetetlen mégis egy dióhéjbe belefér — állítja az ír hagyomány. Az Alsó Világban ered az ősők tudásának forrása, azoké az ősőké, akik a keltanép bölcsöjénél álltak15. A Zöldember mögött mindig ott van a hatalmas Ősanya (ANU) – a Fény Nagyasszonya - alakja, egy hatalmas és hatalmatadó, egy „élő kőből vésett lény”. A kútból ered a hét Életfolyó. Ezek az Alsó Világban fólynak és szivárványként kiszélesednek a felső világokba, majd átmenet nélkül folytatódnak a csillagos égbe. A szivárvány-folyókban helyezkednek el a totem-állatok (a táltos segítői), az ősök szellemei.

ERNUNNO (Museé de Cluny - Museé National de Moyen Age, Paris).

Ismerkedjünk meg elöszőr is ezekkel a kelta totem-állatokkal:

AG vagy SAILETHEACH szarvas (ír SAIL ág à SAIL-ET-EACH „ágas“). Fionn fehér, fényes nevű hősnek volt egy másvilágbeli felesége, akit úgy hívtak, hogy SABHA (?> SÁBH szab, vág à SÁIBLE szablya). Ő mindig szarvas képében jelent meg férje elött. A szarvas fontosságát az is kiemeli, hogy a kelta nyelvekben tíznél is több neve van, ugyanakkor mindig ‘vezérállat’ a Túlvilágba vezető uton is, valamint az egyik ‘honfoglalást’ is ő vezérli. A terjedelmes és gondosan végzett tanulmányaiban, amit a dél-angliai Aveburyben és Silburyben található kőkori emlékművekről folytatott, sikerült Dames angol történésznek bebizonyítani, hogy ugyan úgy ahogy két ezer évvel korábban a sumérok, Dél-Anglia lakosai is Kr.e. 2000 körül a szarvasban az Istenanyát látták16 — akárcsak mi magyarok is!

A Silbury Hill az európai újkőkor egyik legmagasabb emberi alkotása, az Anyaistennek szentelt óriáskurgán, mely közepéből szarvasagancs került elő. Abbots Bromley faluban, Staffordshire grófságban, ma is él ez a szarvas-mitósz. Szeptember 4.-én turisták ezreit vonza a „szarvasok tánca“, amit legények járnak szarvasagancscsal a fejűkön. Ez a tánc a Nagy Öreganyához fohászkodás és tulajdon-képpen termékenységi tánc, egyben az ősőkre való megemlékezés. A keresztény egyház tilalma és kiátkozással való fenyegetőzése ellenére is fennmarad ez az ősi kelta hagyomány.

Zürich óvárosban egy olyan kelta arany tálat ástak ki, amin a Szarvast Nap, Csillag és Hold vesz körül. A szarvasábrázolásokat követhetjuk Angliától Magyarországig ővcsattokon, vázákon, fazekasműveken. Nincs kizárva – mondja ’A kelta mitológiai lexikon’ –, hogy a magyarországi késő-kelta ‘merev’ szarvasábrázolás a magyar népművészet közismert szarvasmotivumának előfutára volt17.

LÓTH [lóh] vagy EACH [ax] ló, asza. A lovak központi szerepet játszanak a kelta mondakörben. A kelta mondákban a ‘fehér ló’ ismeri az útat a Másvilágba és „egy megbizható kalauz“. A kelták fehér lovat áldoztak a Jóistennek. Az áldozati ló bőrét lenyúzták és egy magas karóra felakasztották, ezzel jelképezve Istenhez való felszálást. A lovakat megtaláljuk a kélta élet minden terén: a mindennapi munkától a háborúig és a lovastemetkezésig. A lovak akaratlagos bántalmazása vagy megölése a legszörnyebb bűntetést vonta maga után.

SEABHAC sólyóm (szószerint: „süvítő, suhogó“). A magassan szálló sólyom Isten jelképe. Sólyom díszítette a kelta vezérek sisakját is – mint ez a csomaközi kelta leleten is látható –, mert ő a Hadúr képe, aki a harca megsegít. A sólyom (Isten maga) meséli el Fintan druidának a világ történetét, a kezdet kezdetétől.

IOLAR [ejtsd: ílër] sas (ülü). Ismeretes Artúr király beszélgetése a sassal, aki tulajdonképpen unokaöccse Ewilod, aki mesél neki a Túlvilágról. Ez a jelenet akarva-akaratlanul Gilgames beszélgetését Enkiduval jutattja eszünkbe. Továbbá, egy másik mondában a Cilgwry-i sas ismeri az útat Mabon (Fiú-)Istenhez. Maelduin utazásaiban megismerkedünk egy sassal, amely megfürödve egy tó vizében megfiatalódik.

MACHA emse (vö. MUC malac). Az anyadisznót a 10. században iródott Cormac Glosszáriuma Kerid’wen („Görnyedt” Anyóka) a ’bölcsesség üstjének’ istenasszonyával hozza kapcsolatba. Írország Honfoglalásásnak Könyve szerint ő a negyedik ANU, és Nemed felesége. Terhesen részt kell vegyen egy lóversenyen, és belehal. Halála előtt ikreket szül. Emain Macha nevű kurgánban van eltemetve. Az Armagh-i (AR MACHA) protestáns templomban őriznek egy sugarakkal körbevett Napisten mellett egy nehezen keltezhető erős, nagykeblű női alakot, harcosnak öltözve, kimondottan ló fülekkel ábrázolva. A helybeliek örökidőktől Macha/Emsé-nek nevezik. MACHA ~ EM(E)SE a nagy Istenanya egyik megjelenése: a szakrális királyság, a harc és a termékenység hármassága18.

BRIONN-FHIONN fehér-pér (a pisztránggal rokon halfajta). Jellemzi a tudásszerzés és a bölcsesség, hisz állandóan lenyeli az ősi tudást raktározó dióhéjat. Abban a tóban él melyik partján a Tudás kilenc dió- vagy mogyorófája nő. Fionn Mac Cumhail regős úgy nyerte el összes tudását, hogy ebből a halból evett azon a lakomán amin Fintan főzött a druidáknak.

DRUID-DUBH fekete-rigó, RIGANTONA istennő madarának is nevezik. Dalával az embereket elaltatja, elringatja, elbódítja. Ő énekelt Gwales szigetén is, ahol Bran (lásd lejebb) másik hét társával 72 évet töltött révülésben; ez idő alatt nem öregedtek és nem is szereztek tudomást az idő múlásásról. Így képes a feketerigó mély titkokat a Másvilágból hallgatóinak átadni, a Túlvilágból üzenetet hozni mikor is alkonyatkór rázendít varázsénekére.

CARÓG (ír) és BRAN (vels) varjú (breton FRAO) szerencsétlenséget hozó jós-madár. A kelta ‘istenek’ egyik legnagyobb hőse volt egy Bran nevezetű, aki hősi halált halt egyik csatában. Bran hősmondájában azt olvashatjuk, hogy súlyosan megsebesűlve beavatja társait, akik elől addig eltitkolta ‘isteni’ voltát, és arra kéri őket, hogy vágják le fejét és temessék el London (Luan-Dún Lugh „isten” Tanyája) elé, a White Hill nevű kurgánba (ma ezen helyen áll a londoni Tower), hogy így örködjön London felett, örökre megvédje bármilyen külső támadástól. Ma is olyan monda járja, hogy ha egyszer a varjak (Bran) elhagyják a Towert, akkor összeomlik az angol birodalom. Ma London előtt, a Tower-rel szemben egy cirkálló védelmezi képletesen a brit(-kelta) fővárost. Bran kürtje a brit-kelták egyik legszentebb ereklyéje.

CÚ kutya és ABACH eb. CRUA-CHÚ vörös-kutya (vö. CRÓ vér à CRUA vörös) a Másvilág őre. A kelta hős, CUCHULAINN nevében is a ‘kutya’ szerepel („Culainn-Kutyája“). A mesében a még gyerek Setanta megöli(?) Culann nevű kovács (táltos !) házörző kutyáját. A gyílkosság egy elég fura válfajával állunk szemben, mert Setanta úgy ‘végez’ a kutyával, hogy labdáját belerugja a kutya kitátott szájába. Ekkor ellenben átveszi a kutya szerepét és nevét is megváltoztatja, férfineve Cú-Culainn lesz, azaz Culann-Kutyája. Itt nyílván a gyerek Setanta ‘egyesül’ a Kutyával (a törzsi totem-állattal), hogy férfiúvá válhassék és a kutyának az ereje megvédje és megsegítse őt (à beavatás). Ellenben a középkori szerzetes, aki a mondát lejegyezte (másolta, átírta) már nem értette a régi monda lényegét — hisz az idealizmus sohasem volt a római indítatású keresztény egyháznak az erössége.

Mint látható volt nagyon sok kelta emlék máig él a Brit-szigeteken. Ugyancsak egy ősi kelta motivum képezi Szent-Kolumbán mondájának lényegét. Itt a szent életű térítő egy templomot kezd építeni Jona szigetén. De minden amit nappal felépítettek éjjel összeomlott. Egy napon Szent-Kolumbán egy ‘biast’-ot észlel a parton. Ez egy félig nő és félig halalakú lény, amely kijőve a partra megrázza pikkélyeit, és egész Jona szigete megremeg. Ugyanakkor olyan hangot ad ki magából mintha cserepeket kongatnának. Ekkor megkérdezi a szerzetes a külön-leges teremtménytől, ha ő okozza-e az épülő templom falainak összeomlását. A ‘biast’ természetesen igennel válaszól, de ugyanakkor megtanítja Kolumbánt, hogy mit kéne ellene tennie. Az ellenszer roppant egyszerű, a kínai Nagyfaltól a magas Dévaváráig (a szittya vidék teljes széltében-hosszában) ismerték: másnap reggel meg kell kérdezze az építőmunkásokat, ki hajlandó magát élve befalaztatni19.

A magyar-kelta mondavilág párhuzamai, közös motivumai az Attila—Artúr-legendakörben is példamutatóan jelentkeznek (à Isten kardja). Ezzel itt most nem fogok külön foglalkozni. Mint érdekességet megemlítem, hogy Artúr király halálát megörökítő brit festő E. Burne-Jones a ravatalon fekvő kelta Artúr ágya mellé a földre a magyar Szent Koronát festette (az Artúr tulajdonát képező szent ereklye, a Szent Grál, helyett). A kép címe: „The Last Sleep of Arthur in Avalon“ (Artúr elszenderülése Avalonban)20. Attila és Artúr kortársak voltak.

A kelta mondkör egyik külön fejezete az ú.n. Honfoglalás témája. Az ír mondák több keletről jövő honfoglalásról beszélnek. A későbbi keresztény krónikás a honfoglalások főszereplőinek bibliai ősőket adómányozott, így elűzte az ősőkre való emlékezést egy újkeletű szellemi hagyománnyal. Megszületett a ‘Lebor Gabála Érenn’ (Írország Honfoglalásásnak Könyve). Megbízhatatlan másolók a szöveget különböző beavatkozásokkal tarkitották és ezzel az eredeti egyértelmü történetet homályossá tették21 – hogy ugyan ez történt a magyar Ősgesztával is, az nyilvánvaló, a kérdés csak az, hogy ezek a ‘beavatkozások’ akaratlagosak, irányítottak volta-e vagy sem. Ne keress rosszindulatot ott ahol az ostobaság is elégséges magyarázat — állítja Murphy egyik törvénye. Hát ne keressünk...

A Honfoglalás fogalma Európában csak a magyaroknál és az íreknél él, a honalapítás a magyar meg az ír krónikákban egy „Honfoglalás“ (Gabála).  

A Honfoglalás(ok)ról három ír monda emlékszik meg: az egyikben Míl-népének honfoglalásáról kapunk hírt, a másikban Tuan történetével ismerkedünk meg, a harmadikban Fintan elmeséli Írország valódi történetét.

A milék Honfoglalása

Miléknek nevezik a történészek MÍL vezér népét, az utolsó Honfoglalás (Gabála megkapás, megkaparintás) végrehajtóit. Míl 36 hajóval indult Ibériából, hogy ‘megkaparintsa’ Írországot. Sevilla-i Isidor krónikája (Kr.u. 6. század) szerint Írországnak ‘Hibernia’ latin neve Ibéria nevéből származik. Míl vezérről ‘A kelta mitológia lexikonja’ a következőket írja: Míl Bíle fia, teljes nevén Míl Espaine (spanyol katona), más írásokban GALAM a ‘valódi’ neve; népét a BREOGAIN (pisztráng) törzsének nevezi. A név spanyol katona-ként való magyarázása csak krónikási okoskodás. Inditéka a Míl à (latin) ‘miles’ szavak összecsengése, és a krónikákat író szerzetesek folytonos magyarázkodási vágya, ami a magyar krónikákban is oly sokat elrontott és félremagyarázott.

A Honfoglalás Könyve szerint Míl hét (késöbb nyolc) ‘fiúnak’ az apja. Míl népe hét törzs szövetsége és ő e törzsszövetségnek a vezére. Megválasztásakor —kelta szokás szerint— pajzsra emelték. Nem ismerjük Míl népe vezéreinek nevét, de a Honfoglalás krónikája megörökítette ezek feleségéinek nevét: Tea, Fial, Fás, Liben, Odba, Scota és Scéne. Amairgin druida (a milék tordája) felsorolja versében az asszonyok nevét és a vezérek nevét is megemlíti. Ezek szerint Tea Éremón a lovas felesége, Fial a harcosnő Luigaid-é, Fás Unmac Uicce-jé, Scéne meg maga Amairgin hitvese, Liben Fuad vezér asszonya, Odbá-nak férjét nem említi, Scota meg özvegy, mert ő Míl felesége volt. A késöbbiekben Scota Skóciába költözött. Scota nevét a krónikások (“a tudós kompilálók”) a Fekete-tenger északi partján élő szkíták nevéből származtatják22. Bizony előfordulhat, hogy a „tudós kompilálók“(?) most nem tévedtek.  Tömérdek földrajzi név őrzi máig a vezérasszonyok nevét szétszortan Írország egész területén (Scota Skóciába vitte nevét).

Mílnek valójában két fia volt: Éber és Éremón. A krónikakutatók szerint nevük ugyanolyan alliteráció módszerrel képzett (ugyanannak a hangnak egymást követő szavak elején, esetleg belsejében való ismétlődése, összecsengése) mint a világ más táján is fellelhető ‘honfoglalások’ meséjében szereplő testvérpár neve (vö. Ed és Edömén vagy Hunor—Magor).

Míl maga a Honfoglalást nem érhette meg, mert még mielött lába érinthette volna Írország földjét, meghalt. Így a Honfoglalás valós végrehajtói a Míl-fiuk. Honfoglalás körüli harcokról a krónika nem tudósít. A Tuatha Dé Dannan (Danu Istenanya törzse) varázzsal (druidák) próbált ellenállni, és sikeresen meggátolta milék partra-szállását. Így a támadók cselhez folyamodtak, éspedig visszahúzódást színleltek a kilencedik hullám mögé, ahová már nem hatott a Tuathe Dé Dannan druidáinak varázsigéje, azonban váratlanul és egyszerre két helyen, északon és délen partraszálltak, és a Tailtiu-i csatában Istenanya-népe alulmaradt. Ezt követően Tuatha Dé Dannan-ék „visszahúzodnak a sídhekbe“ (sírhalmokba). Éber és Éremón testvérpár testvériesen kettéossza Írországot, egy déli és egy északi félre23. Nincs testvérgyilkosság.

Tuan Mac Carill (vagy Cairell) Mac Muredach története

A főhős TUAN, Cairell fia. Tuan az öreg harcos, aki Partholón egyik unokaöccse, elmeséli történetét Szent-Finniannak (Kr.u. 579 körül élt). A monda szerint Tuan Írország legidösebb embere, mivel ő átélte különböző állatok képében mind az öt honfoglalást. Mindig mikor új ‘nép’ jelent meg az ír szigeten Tuan újabb állat képét vette magára. Az átváltozás előtt Tuan mindig visszahúzódott házába Cuige Ulaidh — Öled vezér vidéke (Ulster) nevű tartományba, azaz az „Előd-honba“. Tuan Partholónnal érkezett Írországba, és Partholón testvérének fia volt. PARTHOLÓN állítólag egyszeműnek született, és emiatt őshazájában (Sziciliában vagy valahól a „görögök földjén“) nem lehetett király. Ezért felkerekedik népével egy új haza felkutatása végett. Tuan az első (partholóni) Honfoglalást a következő képpen meséli el: 312 évvel az özönvíz után Partholón, aki Sera fia, 24 párral indult útjára. Letelepedésük után, törzsük hamarosan 5000 emberre szaporodott. A fomoriaktól elszenvedett vesztes csata után, amit mérhetetlen pusztítás, mészárlás követett, mindegyikük meghalt, egy kivételével. Tuan maradt egyedül életben. Ezután 22 évig Írország „üres“ maradt.

Ekkor jött Nemed népe. NEMED, Argoman fia, nevének jelentése: szent, nemes24. Nemed népe eleinte másfél évet bolyongott a Káspi-tóban, majd 34 csónakkal és 30 emberrel minden csónakban, sok viszontagságok után, megérkezett Írországba. Nemed megérkezésekor Tuan álmában észlelte, hogy szarvassá változik. Szarvas képében várta Nemed népének megérkezését. A partraszállás után, ezek a keletről jövő bátor harcosok — Tuan versbe foglalt szavai szerint: Ezek a keletről jött férfiak, kopjákkal, melyek célt sohasem tévednek25 — vadászatra indulnak, de mikor Nemed ‘fiai’ a Szarvast (Tuan-t) üldözöbe vennék, neki hatalmas agancsai nőnek, és szíve is megfiatalodik. Így Nemed fiai nem ejthetik el a táltos szarvast, ez ellenben elvezeti őket letelepedésük (honfoglalásuk) helyére. Az ír mondában is felfedezhető a magyar Csodaszarvas motivuma. Röviddel a Csodaszarvas vezérelte letelepedésük után Nemed népe 4030 párra szaporodik. Nemed három csatában legyőzi a fomoriakat, két királyukat is megöli. Nemed uralkodása alatt tizenkét mezőt megműveltek és négy (halas)tóval gazdagították Írországot, sőt két királyi erődöt is építettek. Mikor mindez megvalósult Nemed súlyosan beteg lett és hamarosan meghalt. Vezér nélkül maradt népét a fomoriak leigázzák és mérhetetlen adókkal sújtják: át kellet adniuk a gabona, a tejtermés és a gyermekek kétharmadát. Emiatt Nemed fiai fellázzadtak, de leverik és lemészárolják őket, csak egy hajónyí ember menekülhet meg. A menekültek utódai mint Fir Bolg és majd mint Tautha Dé Dannan nevű ‘népek’ visszatérnek visszaszerezni nemedi jussukat (à Honvisszafoglalás).

Nemed felesége Macha az Em(e)se volt, akit áldott állapota ellenére az ellenség arra kényszerít, hogy egy lóversenyen résztvegyen, amibe belehal. Halála előtt még életet ad két fiúnak (à Hunor és Magor). Macha az „Em(e)se“ öléből születik Nemed két fia, aki majd a két nemed-utódnépnek lesz fejedelme. Az elmenekült nemedi utódok, megsokasodva és felerösödve, mint a harcias Fir Bolg (Hunor-ág) és mint a táltosi Tuatha Dé Dannan (Magor-ág) visszatér és fegyverrel visszaszerzi örökségét.

Nemed népének pusztulása után Tuan ismét behúzódik barlangjába/házába, hogy elrejtőzzék a „farkasok“ elől. Egyik napon észrevette, hogy teste ismét megváltozik és egyben megfiatalodik. Tudta, hogy Nemed utódai visszatértek. Tuan most vadkanná változott. Megérkezetek Fir Bolg, a „hólyag vagy zsák“(-nadrágú) férfiak. Ők addig lakták Írországot míg ez lakható volt. Delgas öt fiai, a Fir Bolg nép vezérei (fejedelmei), az ír szigetet elosztják egymásközt (az ötös  felosztás máig megmaradt) és bevezetik a királyságot mint új államfórmát (vö. CEANN fejedelem ó KÁN).  Az első királyuk a krónika szerint Eochaid mac Erc volt, aki mindenben megfelelt királyi mivoltának. A Fir Bolg neve egyes tudosók szerint a bőgatya, bő nadrág viseletükből származik. Mások ellenben azt valják, amit a 17. században fogalmazott meg O’Flaherty, hogy a Fir Bolg neve a Kr.e. 100 körül Belgiumból áttelepült keltákkal állhat kapcsolatban26. Belgium neve a Fir Bolg törzs nevéből származott.

A negyedik honfoglalási hullámmal a Tuathe Dé Dannan népe érkezett, még a Fir Bolg népe uralmának idején. Danu/Anu istennő népe Írország mondabeli honfoglalásai utolsóelöttiének a végrehajtója, amiről az Írország Honfoglalásának Könyve beszámól27. TUATHA törzse (népe) DÉ isteni DANA-AN Jóanyá-nak a monda szerint egy teljesen ismeretlen helyről érkezett az ír szigetre, és „eredetükről senki sem tud semmit, még a tudosok sem, de feltehetően az Égből jöttek, mert annyira okosak, annyira bölcsek és olyan sokat tudnak“ — írja a krónikás. Bejövetelükkor Tuan a sólyom képét ölti magára, mivel a Tuatha Dé Dannan a „Sólyom“ (Isten) népe. Jóanya-Törzse átveszi a szigeten a hatalmat a Fir Bolg népe kezéből és bevezeti a „Táltos-királyságot“. A nép által megválasztott táltoskirály csak akkor foglalhatta el trónját, ha testileg és szellemileg is megfelelt szerepkörének. Különböző (királyválasztási-)próbat is ki kellett állnia28. A Tuatha Dé Dannan népe a druidizmus (táltosság) megalkotója. A druidák (tordák) négy igen fontos ereklyével rendelkeztek, ezek: Fál kőve, Lugh téveszthetetlen kopjája, Nuadu félelmetes kardja és Daghdha örökké teli üstje. Jóanya/Anyaisten népe adta a kelta mondavilág összes ‘modern’ istenségét: Dagda a Jóisten, Goibniu a Kovács, Ogma az Égisten, Lug a Legényisten, Birgit a Pirkadatistennő, Macha az Emse, Morrígan a gyógyforrások (borvizek) istennője, a gall Borvo isten megfelelője, stb. A Fir Bolg népe nem mondott le könnyen elsőbbségéről és fegyveres összecsapásra is sór került a két testvérnép között. A Mag Tuired-i („szárazmezei“) csatát a Fir Bolg népe elveszíti, habár sikerült Tuatha Dé Dannan királyának, Nuadu-nak a jobbkarját levágni. Ezt később a király kovácsai egy ezüstből készült karral pótolják (hisz jobbkar nélkül nem maradhatott meg királynak). Isten törzse nevéhez füzödik a griffes-indás művészet megjelenése a Brit-szigeteken.

Az ötödik Honfoglalás a Míl népének honfoglalása. Ezt a korszakot Tuan egy pistráng (pér) vagy lazac képében éli meg (à BREOGAIN törzs). Tuan ismét emberré vált mikor Szent Patrik, Naomh (=Nemes) Padraig a hitet behozta Írországba.

Fintan története

A harmadik monda, amely megemlíti az ír honfoglalásokat Fintan meséjéhez fűződik. A fejezet címe: „Tara háza felosztásának története“. Diarmauid Mac Cerball nagykirály fel akarta osztani országát alattvalói között. Az igazságos végrehajtáshoz ellenben senki sem értett az udvarban. Ezért a király felkutatja országa legidősebb emberét, Fintan Mac Bóchrát, aki a mondában Noé egyik unokája, hogy elmesélje Írország „valódi történetét“. Ezt a Lencan-i Sárga Könyvbe (The Yellow Book of Lencan) jegyezték föl. Fintan hét honfoglalásra emlékszik.

Először ám elmeséli Írország földjének első felosztását. Ui Neill-ék egyszer gyüllést (szert) tartottak Magh Bregh („Pusztamező“)-nél. Itt az egybegyültek megegyeztek abban, hogy Tara, a főváraos, helyzete nem előnyős, mert habár egy síkságon fekszik és innen hét irányba lehet látni, nincs rajta egy méltó udvarház sem, ami háromévenként megvendégelhetné Írország összes férfiát és asszonyát.

A krónikás a követkeőképpen írja le azon bizonyos ‘Pusztaszeren’ történő Írország felosztását: Minden egyes vezérnek kijelölték birtokát (BRIOD) és minden egyes tartománynak kijelöltek egy hegyláncot (BARR bérc) és egy dülőt (TULAN), egy nagyobb folyót (AUB) és egy hágót (BRÍO à vö. VER-ecke, BER-eck), egy mezőt (MAGH) és egy legelőt (FÉARACH fűves) és egy partot (PORT). Meghatározták TARA (királyi szék) helyét. ÚISNECH (ejtsd: úsnyeh) dombja lett Írország szent helye, a druidák központja. Úisnechben minden vidék számára  kijelöltek egy-egy FORRACH-t (azaz FORRÁS-t). Ez egy bölcs felosztás volt - mondja Fintan szavaival a krónikás —, az utak által kijelölt határokkal ötödrészekre sikerült Írország felosztása29. Mindegyik vidék csúcsa Úisnech irányába mutatott, ahol ötfelé szeltek minden követ is.

Fintan előadja majd a honfoglalásokról szóló emlékeit.

Az egyik változat szerint az első Honfoglalást Cessair asszony vezeti, aki Noé fiának, Bithnek a leánya (neve a Bibliában nem szerepel). Cessair úrnő hét évig tartó vándorlás után megérkezik népével az ír szigetre. Cessair férje maga Fintan volt, aki a BREHON (BÍRÓ) címet viselte. Ebben a tisztségében Patrik eljöveteléig Írország sok kormányát megélte, és mint (fő)bíró mindenkinek kijelölte bírtokát30. Cessair asszonynak és Fintannak volt egy ILLAN nevű fia is. Az első honfoglalásnak van egy másik változata is miszerint CESSAIR vezér férfi volt és keletről jött. Kiséretét felesége, Bith leánya, valamint az 50 leányuk és még három férfi alkotta. Egy napon nagy áradás támadt, és csak Fintannak sikerült megmenekülnie, úgy, hogy „az özönvizet Tul Tuinde-nál a víz alatt vészelte át“.

Majd felsorolja a már ismertett honfoglalásokat, az egyiket – a FIR BOLG honfoglalását – megduplázva, hogy kijöjön a bűvos hetes szám.

Ezek után Fintan egy eredettörténetet is elmesél, hogy: Nimrod tornyának megépítése és a nyelvek összezavarása után a Fárao meghívására Egyiptomba mentünk. Fintan meséje szerint, kijőve Egyiptomból, a kelták északra (vissza-)vándoroltak a Kaukázusba, majd áthajózva „az ottani Káspinak nevezett tengeren Szkitiába és Indiába jutottak“, késöbb a Malus maeotis (à Palus maeotis meotiszi mocsár, öböl)-ba költöznek.

Ha figyelembe vesszük a Honfoglalásokról szóló krónikarészeket is, megállapíthatjuk, hogy: A kelta „őshazát“ feltehetően a Kaukázus déli előterében kell keresni. Még az Egyiptomba való költözés előtt egy (ős)kelta törzs levállt és Cessairasszony vezetésésvel elhagyta a Kaukázust és letelepedett az ír szigeten.

Egyiptomból való kijövetelük után az őskelták visszaköltöztek az „őshon“ vidékére, a Kaukázusba. Innen nem folytatták útjukat a hegyeken át, hanem hajóra szálltak és átkelve a Káspi-tengeren letelepedtek ennek keleti partjára. Egy harci cselekmény, egy hirtelen támadás okozzahatta ezt a továbbvándorlást (?). A kelták egy része (törzse) feltehetően itt is leszakadt és Anatóliába került. Partholón vezér népe innen a „görögög földjéről“ indult hontfoglani. Ismét egy vesztes háború, esetleg Trója eleste az elvándorlás előidézője ?

A Káspi-tó keleti partján megtelepedett kelták (akik elérték Szkítiát és Indiát) egy idő után ismét felkerekedtek és a Meotiszban találtak szállásra. Innen a „nemes“ Nemed, sok kalandozás után, letelepíti népét Írországba. Ne felejtsük: Nemed törzse a „Szarvas“ népe. Nemed, hirtelen halálát követően, népének a fomoriak pusztítása után megmaradt része egy hajóval elmenekült (Európába?). Itt az új hazában, Nemed halála után megszületett fiait a menekültek fejedelmükké választják. Így ők, Nemed és az Em(e)se fiai, két uralkodóház, a Nemed-házból származó fejedelmi családok megalapozói lesznek. Az egyik ágon uralkodnak a Fir Bolg fejedelmei, a másikon a Tuatha Dé Dannan-é.

Egyes történészek szerint a Fir Bolg-nak nevezett nép Belgiumból telepedett át Kr.e. 100 körül. Őket követi Tuatha Dé Dannan és majd ezután jönnek Ibériából Míl fiai. Mint ismeretes Kr.e. 100 körül indultak el Róma hódító háborúi is, és Kr.e. 45-ig a rómaiak elérték Ibéria legdélibb csűcskét. Valamikor ekkortájra tehető Míl keltáinak elvándorlása Íroszágba. Ha a történészek által feltételezett menete az ír honfoglalásokank igaz, akkor alig 100(-150) év alatt lezajlott az utolsó három ír honfoglalás: Fir Bolg — Tuatha Dé Dannan — Míl fiai.

A Honfoglalás Könyve szerint az elsó (vagy a második) honfoglalók, azaz Partholón népe, az özönvíz után 312 évvel érkezett. Valószínűleg egy Írországot sújtó hatalmas áradásról lehet szó (amiben elpusztult Cessair népe). Partholón népe addig élt az ír szigeten míg 24 párról 5000 emberre szaporodott (kb. 800 évig). A népesség elpusztulása után 22 év telik el míg ismét “lakottá” válik a Sziget, azaz megérkezik a nemes Nemed népével. Nemed 34 hajóval és minden hajóban 30 emberrel érkezett Írországba, majd népe 4030 párra felszaporodott. Nemed halála és az ezt követő fomoriak pusztításai után, a megmaradt nép elmenekül és a Sziget ismet “üres” lesz (de legfejebb csak 150-200 évet, hisz Fir Bolg és Tuatha Dé Dannan még Nemed-utód tudattal foglalja vissza a fomoriaktól ősi jussát). Ez a számítás azt eredményezi, hogy Partholón Kr.e. 1250 körül érkezhetett Írországba. Ezek szerint Kr.e. 1500 körül hatalmas árvíz (özönvíz) sújtotta az ír szigetet, ami Cessair telepeseit elpusztította. Ilyen természeti csapásról nincsen tudomásunk, de éghajlati változásokról igen. Cessáir népe, tehát valamikor Kr.e. 2000 és 1500 között egy ismeretlen keleti tartományból érkezve telepedett meg az ír szigeten. Britanniában ugyanekkor épűl fel Stonehenge. Cessair népéknek pusztulása után, az addig ismeretlen „fomoriak“ uralják a vidéket. Partholón emberei a „görögög földjéről“ tehát Kr.e. 1250 körül érkezhettek Írországba. Bizonyára legyőzik a fomoriakat, és birtokba veszik a Szigetet. Ekkor, a Kr.e. második évezred második felében, “mykenei” befolyás alá kerül Magyarország és Írország egyidőben, holott Európa más tájain ez a befolyásolás nem észlelhető(31). Feltehetően ők azok a krónikákban Európa-szerte emlegetett trójai háború menekültjeinek egy része. A menekültek másik, nagyobbik része Pannoniában keres menedéket (à Képes krónika)32. Itt a Kárpát- vagy Dunamedencében alakult ki DANU Anyaisten(nő) azon kultusza ami majd később Írországban is megjelenik. Danuról nevezték el a Dunát, a druidák „szent“ folyóját.

Visszakanyarodva az ír Honfoglaláshoz, röviddel Partholón népének pusztulása után, Kr.e. 500 körül újabb honfoglalók érkeznek Nemed vezetésével valahonnan a Kaukázus vidékéről vagy a Káspi-tó keleti partjáról (à kimmerek? ó vö. Wales vels neve: Cymru). Az ír krónikák szerint Partholón és Nemed Magog fiai voltak. Nemed erős országot épít, de ‘birodalma’ rövid életű, mivel túlságosan önmagára, a vezér személyére épült, hisz hirtelen halálával szét is hull. A mészárlások elöl Nemed népe egy hajóval elmenekült, de majd mint Fir Bolg illetve Tuatha Dé Dannan (aki Danu Ősanyát „nem tudta magával vinni“ és ott kellett hagynia az Annún- vagy Bannúnban, az Anyahonban vagy másik nevén az „Asszony országában“ — azaz Pannóniában, a Boldogasszony országában33) visszatér. A Honvisszafoglalás legkésöbben 150-200 évvel (4-5 generációval) Nemed halála után történhetett és nem később, mivel mindkét „nép“ (a „Bőgagyások“ és az „Isten törzse“) még elevenen élő Nemed-utód tudattal érkezik Írországba és visszaköveteli, illetve fegyverrel visszafoglalja atyai bírtokát. Ugyanúgy az „avarok“ is, mint a magyarok is Attila bírtokára térnek vissza. Az avarokat Anonymus egyszerűen hunoknak nevezi.

Írországban a Fir Bolg és a Tuatha Dé Dannan nemedi leszármazottak hon(vissza)foglalását a történészek Kr.e. 100 körülre teszik és a Fir Bolg-ot Belgiumból érkező telepeseknek tekintik. A Tuatha Dé Dannan származási  helyéról nem tudnak semmit. Előfordulhat, hogy Danu/Anu Istenanya népe éppen hazánk területéről indult útjára, fájdalmasan hátrahagyva az Ősanyát (lásd fejebb). Danu nevét ellenben továbbéltették DON-nak keresztelt folyóikban (Írországban, Skóciában, Angliában vagy Galliában). Ők voltak a „druidák népe“ és a „griffes-indás“ művészet megalkotói. Ők voltak a bölcsek, akik olyan hatalmas tudással rendelkeztek, hogy „talán egyenesen az Égből jöttek“ az ír szigetre, akik a Duna partján keresték és elérték a tudás, a bölcsesség, a jóslás és a költészet legmagasabb fokát, az ÉICSE-t (az ÉSZ-t). Ez a honfoglaló hullám lehetet az, amely az ír nyelv fejlődését is nagy mértékben meghatározta. A magyar nyelvvel kapcsolatban ugyanezt képzeljük el a „griffes-indás“ telepesekről is, akik Magyarországon mindennek nevet adtak és meghatározták a Kárpát-medence, az Árpád vezette “magyarnak” nevezett Honfoglalás előtti időkből származó, földrajzi (hegy- és vízrajzi), valamint helységnevek zömében magyar jellegét. Hasonló kép tárul elénk a Tuatha Dé Dannan, Jóanya-népe, letelepedése után Írországban. Ők megalkotják a sámánisztikus alapokon álló druidizmust és az ír griffes-indás művészetet, a mai ír népművészet alapját34.

Míl fiai ebbe a már létező ír jellegbe egyszerűen csak beleolvadtak. Álmos fiai a Kárpát-medencében már létező magyar közegbe olvadtak bele, hisz a magyar nyelv már elöttük itt volt, a szkíta/szaka-hun eredetű székelyek révén is.

Ez volt tehát, az ír és a magyar, ősi szájhagyományok alapján, a krónikákban lejegyzett események, adatok összevetése és fellelhető párhuzamai felvázolásának kisérlete.

Senki se lepödjön meg, ha néha az az érzése mintha mindez ismerösnek tünik, hogy mintha a magyar mondavilág meséit vagy a magyar honfoglalás történetét olvasná. Mindketten, kelták és magyarok, ugyanazon közös turáni (szkíta) szellemi hagyaték örökösei vagyunk.

Természetesen, mint minden összehasonlítás ez is sántít(hat). Sántíthat mert azt a látsztot kelti, hogy én olyan eseményeket igyekszek egymás mellé állítani, melyek két teljesen különböző korszak történetei. Én nem a két nép (esetleg) valós történelmét — amit, valjuk be őszintén, senki sem ismer —, hanem a két nép, az ír és a magyar, krónikáiban felvázolt és hagyományaiban élő emlékeket hasonlítottam össze és kerestem ezek párhuzamait.

TÜNDÉRORSZÁG

Az ír népmesék főeleme a tündérek világa, akik egy külön Tündérországban élnek, a T’YEER-NA-N-OGE, a „A Fiatalság Földje/Országá”-ban. Ezért nevezik így, mert itt ismeretlen az öregedés vagy a halál. Ide, ebbe a csodálatos világba csakis egy táltosló (enchanted horse) segítségével juthat el a mesehős. A ló az elején, nyilván, egy bolyhos szőrű, gondozatlan pony, ami a mesehős (királyfi) szeretetteljes vigyázása folytán egy gyönyörű táltosparipává változik, mely beszélni és repülni tud, a legmagasabb hegyek fölé is, és tudja az utat Tündérország felé. Sőt az úton ismeri a mesehős útjában állított akadályokat, és ezek ellenszerét is, amire megvan a megfelelő fegyvere, csele, és erre időben felkészíti a királyfit is. „Fogózz meg erősen sörényemben kisgazdám” – mondja a mesehősének, mielőtt felrepülne a legmagasabb egekbe. Tündérország általában egy szigeten van valahol a tenger vagy egy nagy tó közepén, és bejáratát, két tüzet okádó sárkány / kígyó vagy két hatalmas tűzcsóva védelmezi. De nyilván, a táltosló segítségével a mese királyfia bejut a tündérek földjére. A tündérek főfoglalkozása a gondtalan mulatozás és az örökös táncolás. Éjszakánként egy-egy pár sarut szakítanak el „vad” táncukban, emiatt a Leipreachán, a tündérvarga éjjel-nappal dolgozik, állandóan új sarukat készít. Ha az emberek világában is megjelennek, éjszakai mulatságukat – melyet a kakas kukorékolása előtt abba kellet hagyniuk, ha nem akartak kőbálvánnyá változni – egy romos várban tartanak, ahová az arra járó földieket (embereket) is becsábítják. Voltak ám „rossz” tündérek is, akik gyerekeket loptak el, azaz cseréltek ki, vagy néha a tehenek tejének elapadását okozták, akár csak a magyar szép-/ cifraasszonyok a székely népmesékben.

Az ír népmesék másik szereplői az óriások. Ők várakat emeltek, a magas hegyek ormára, az odavezető utakat is maguk építették „megváltozott kakasok” és az őket szolgáló ördögök segítségével. Általános vélemény, mondja Yeats, hogy a régi ír fejedelmek, hősök, férfiistenek óriásokká változtak a népmesékben, az istennők, fejedelemasszonyok, királylányok tündérekként jelentkeznek. A mesékben az óriások felesége, nővére, leánya mindig tündér. Az órások bátrak és hatalmas erővel bírnak, a tündérek pedig gyönyörű szépek, és okosak, daluk a világ legszebb zenéje volt. (35)

Felhasznált iródalom:

Botheroyd, Sylvia und Paul F.: Lexikon der keltischen Mythologie (München, 1999)

Mac Cana, P.: Kelta mitológia (Budapest, 1993)

Matthews, Caitlín und John: Das große Handbuch der keltischen Weisheit (München, 1999)

Matthews, Caitlín: Kelta hagyományok (Budapest, 2000)

Matthews, John: Keltischer Schamanismus (München, 1998)

Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták (Budapest, 1999)

Egyéb forrásmunkák:

„An Gúm“: Foclóir Póca English-Irish • Irish-English Dictinary (Dublin, 1993)

Ellis, P.B.: Die Druiden (München, 1996)

Kinder, H., Hilgemann, W.: Atlas zur Weltgeschichte (Köln, 1987)

Pitkin guides: King Arthur (Norwich, 1995/2004)

Yeats, W.B.: Irish Fairy And Folk Tales (London, 2004)

 

Kelta rovásos kö (kelt-ibér írás bronzlemezen, Saraggossa / Zaragoza, Aragon, Spanyolország).

---

[1] "Ezt a paradicsomi vidéket ő [Páris] azonnal megkedvelte, és megparancsolta, hogy a Szikan hegy tetejére egy 

   hatalmas várat építsenek." (‘Tárih-i Üngürüsz’ avagy a Magyarok Története).

[2] Vö. ír  BÁIRE [ejtsd ‘bárzs’]  verseny > BÁIREOIR versenyző.

[3] Írül BARRÓG  birok, birkózás neve

[4] Lásd még: ír LUBÁN labda, IMIR méközés, LUTH fut, szalad

5 'Die Kelten – Europas Volk der Eisenzeit' (A kelták – Európa vaskori népe, 1995, 104. old.).

6 Az ír CEALA-igh ige egyéb jelentései: el-KEL elfogy /  KÖLT költeketik, elpazarol; vm-it hirtelen felfüggeszt,

  beszüntet (például egy alvást, egy álmot vagy egyszerűen egy nyugalmi állapotot, ilyenkor: fel-KEL / KÖLT).

7 Matthews, Caitlín: Kelta hagyományok, 13-14. old.

8 Förster, O., Spielvogel, G., Nägele, G.: Auf der Suche nach dem Gold der Kelten, 52. old.

9 Berenik Anna: A félre-magyarázott Anonymus: 1. rész 'Magurától Lebediáig, 62. old.

10 Ellis P.B.: Die Druiden (A Druidák), 127. old.

11 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 23. old. [à 'Die Kelten – Europas Volk der Eisenzeit’].

12 Németül „HÜNEN- (régiesen) HIUNEN-gräber” – szó szerint: HUN-sírok  (> Kluge, F: Etymologisches Wörter-buch der deutschen Sprache, 388. old.).  A 13. századtól a HÜNE „óriás” értelmet is kap. A HUNNE hun fogalom csak a humanizmus korában született. Lásd még: HÜNENHAFT óriási, hatalmas.

13 Írül TUAIM a sírhely (TEM-et-ő) egyik másik neve; velsül SÍR sírhalom, tündérdomb.

14 Förster, O., Spielvogel, G., Nägele, G: Auf der Suche nach dem Gold der Kelten  (A kelták aranya nyomában), 51. old.

15 Innen származik az a hiedelem (klisé) miszerint a kelták vörös hajúak. A mai ír lakosságnak is csak elenyésző

3-4%-a vörös hajú [à Susanne Tschirner: Irland, 19. old.]. Bretagnéban vagy Walesben ez az arány 1% alatti. A kelták (írek, skótok, velsek, bretonok) döntő többsége (95% felett) barna hajú.

Ebből a kelta „sapo“-ból származott a koraközépkori francia „sabún“ (szappan) is.

16 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 30. old.

[à 'Die Kelten – Europas Volk der Eisenzeit' [A kelták – Európa vaskori népe], 64-65. old. nyomán].

17 Írül BAN férjes asszony, öregasszony – vö. BÉ fiatal (férjetlen) asszony, CAILÍN menyecske (> török GELIN).

18 Mac Cana, P.: Kelta Mitológia, 125. old.

19 Matthews, Caitlín: Kelta hagyományok, 165. old.

20 Makkay János: Indul a magyar Attila földjére, 199. old.

21 Garam Éva, Kiss Attila: Népvándorlás kori aranykincsek a Magyar Nemzeti Múzeumban, 8. old.

22 Csomor Lajos: Őfelsége, a Magyar Szent Korona, 157. old.

23 Kelta / breton DOUR (nagy) víz – innen származik a Dover angliai kikötőváros, valamint a „Dráva” neve is.

24 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 31-32. old. [à Atlas zur Weltgeschichte , 21. old. nyomán].

25 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 32. old.

26 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 32. old.

27 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 32. old. [à Atlas zur Weltgeschichte, 15.old. nyomán].

28 Förster, O., Spielvogel, G., Nägele,G.: Auf der Suche nach dem Gold der Kelten, 51. old.

29 Cunliffe, B.: Illustrierte Vor- und Frühgeschichte Europas, 11. old. Ugyan ő véli, hogy a kelták és a szkíták Európában való megérkezésével beindult „Európa keletiesítése” (’Die Kulturen der alten Welt’, 2000). Továbbá, a híres oxfordi egyetem professzora a dákokat is egy kelta-szkíta keverék népnek tekinti (’Die Kelten’, 2000).

30 Förster, O., Spielvogel, G., Nägele, G.: Auf der Suche nach dem Gold der Kelten, 52-53. old.

31 Förster, O., Spielvogel, G., Nägele, G.: Auf der Suche nach dem Gold der Kelten, 55. old.

32 Az angol ‘jig’  kapaszkodó, fogódzó  tánc  ír neve: PORT (> vö. PORTA-igh merül, márt / PORT part, mart).

33 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 46. old.

[à ‘Die Kelten – Europas Volk der Eisenzeit’ (A Kelták – Európa vaskori népe), 17. old. nyomán].

34 „Aggressiv-imperialistische Länder, so sagt die irische Historikerin Margaret Mac Curtain, haben ein Vaterland,

     jahrhundertelang von fremden Herren besetzte Länder wie Irland dagegen ein Mutterland.”

(Susanne Tschirner: Irland, 20. old.).

1 Az arvern királyfi és a gall szabadságharc (‘szentháború’) vezérének neve elemeire bontva: ‘Ver-cin-getor-ix’

> vö. ír  URRA-CÍONA  (~ CEANN)  fővezér, élharcos, bajnok + GEATAIRE  hajtóvadászat, ostrom, roham :  magyarul ‘Várkony’ a rohamozó (gyötrő ?)  > lásd még : VÁRKONY, VALKÁNY, VALKONYA, VALKÓ-vár.

2 Lásd még: török METIN méltó, jó, megbecsült

3 Lásd még: FARAS-barr  excess, surplus =  FELES-leg  (> ír BARR csúcs)

4 ugyanakkor az ír  NÍ ‘csodálkozást’ is kifejez (> NÍ MÉ  csodálkozom) ó magyar  NÉ,  NA-hát !

5 Lásd még: ír  SRA-ith  sor, sorozat, vonal, rend <>  magyar  SOR  <>  török  SIRA  sor, vonal, rend.

6 Ír  AIS-CHOTU  feed-back =  VISSZA-HATÁS  (ír  COTHA-igh  hatni, ráhatni vm- / vk-re).

7 Lásd még: török  ASI bevétel, haszon ó ír  ÚS haszon, kamat, részesedés ó magyar  HASZ-on.

9 Vö. japán  DA  hasonlóan a ‘lenni’ ige egyik alakja és ugyancsak ‘van’ értelemmel használják.

8 Julius Pokorny: „Altirische Gramatik” című könyve nyomán.

10 AR AIS értelme „VISSZA”, pontosabban: AIS = HÁT, vm-nek VISSZÁ-ja; AR = RÁ-, -RA/-RE, -ON

11 Ellis, P.B.: Die Druiden (A druidák), 46. old.

12 Lásd még: ír CORRAIGH ort = magyar GYERE, GYERÜNK

13 Jones, W. J.: Welsh with Ease, 1. old.

1 Caitlín und John Matthews: Das große Handbuch der keltischen Weisheit, 10. old.

2 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 36. old [à Ellis, P.B.: Die Druiden, 48. old. nyomán].

3 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 36. old [à Ellis, P.B.: Die Druiden, 129. old. nyomán].

4 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 36. old [à Ellis, P.B.: Die Druiden, 124. old. nyomán].

[5] Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 34. old.

   [à Kinder és Hilgemann: Atlas zur Weltgeschichte, 113. old. nyomán].

[6] Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 36. old. [à Ellis, P.B. ‘Die Druiden’ nyomán].

7 Dagda egyik másik neve Ruadh Rofessa, azaz „Rőt Ravasz” (Matthews, Caitlín: Kelta hagyományok, 38. old.)

8 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 228. old. [à Ellis, P.B.: Die Druiden, 50. old. nyomán].

9 Mac Cana, P.: Kelta mitológia, 86. old.

10 Matthews, J.: Keltischer Schamanismus, 72-76. old.

11 Matthews, J.: Keltischer Schamanismus, 126. old.

12 Matthews, J.: Keltischer Schamanismus, 127. old.

13 Matthews, J.: Keltischer Schamanismus, 128. old.

14 Sylvia und Paul F. Botheroyd: Lexikon der keltischen Mythologie, 70. old.

15 Matthews, J.: Keltischer Schamanismus, 63. old.

16 Sylvia und Paul F. Botheroyd: Lexikon der keltischen Mythologie,  204. old.

17 Sylvia und Paul F. Botheroyd: Lexikon der keltischen Mythologie, 206. old.

18 Sylvia und Paul F. Botheroyd: Lexikon der keltischen Mythologie,  225-226. old.

19 Caitlín und John Matthews: Das große Handbuch der keltischen Weisheit, 85-86. old.

20 Pitkin guides: King Arthur, 14. old.

21 Caitlín und John Matthews: Das große Handbuch der keltischen Weisheit, 17. old.

22 Sylvia und Paul F. Botheroyd: Lexikon der keltischen Mythologie,  295-296. old.

23 Caitlín und John Matthews: Das große Handbuch der keltischen Weisheit, 17-26. old. nyomán.

24 Sylvia und Paul F. Botheroyd: Lexikon der keltischen Mythologie, 318. old.

25 Caitlín und John Matthews: Das große Handbuch der keltischen Weisheit, 57. old.

26 Sylvia und Paul F. Botheroyd: Lexikon der keltischen Mythologie, 160. old.

27 Sylvia und Paul F. Botheroyd: Lexikon der keltischen Mythologie, 413. old.

28 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 88. old.

29 Caitlín und John Matthews: Das große Handbuch der keltischen Weisheit, 71. old.

30 Caitlín und John Matthews: Das große Handbuch der keltischen Weisheit, 42. old.

31 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 28. old. [à Kinder / Hilgemann: Atlas zur Weltgeschichte].

32 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 22., 30. old.

33 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 31. old.

34 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták (képek).

35 Yeats, W.B.: Irish Fairy And Folk Tales, 4. old.