A keltákról

Timaru-Kast Sánor

A KELTÁKRÓL

Kelta mondák

Máig élő kelta emlékek sokaságát csodálhatjuk meg a Brit-szigeteken. Egy ilyen ősi kelta motivum képezi Szent-Kolumbán mondájának lényegét. Itt a szent életű térítő egy templomot kezd építeni Jona szigetén. De mindent amit nappal felépítettek éjjel összeomlott. Egy napon Szent-Kolumbán egy ‘biast’-ot észlel a parton. (PÉIST a sárkány neve írül). Ez egy félig nő és félig halalakú lény, amely kijőve a partra megrázza pikkélyeit, mire az egész Jona szigete megremeg. Ugyanakkor olyan hangot ad ki magából mintha cserepeket kongatnának. Ekkor megkérdezi a szerzetes a különleges teremtménytől, ha ő okozza-e az épülő templom falainak összeomlását. A sárkány természetesen igennel válaszól, és mintegy jóravaló sárkány megtanítja Kolumbánt (ír neve Colomán ó vö. magyar Kelemen), hogy mit kell ellene tennie. Az ellenszer roppant egyszerű, s a kínai Nagyfaltól a magas Dévaváráig, a szittyaföld teljes széltében-hosszában ismerték: másnap reggel meg kell kérdeznie az építőmunkásokat, ki hajlandó magát élve befalaztatni.([1])

A magyar-kelta mondavilág másik közös motivuma az Attila—Artúr-legendakörben is példamutatóan jelentkezik (à „Isten kardja”). Mint érdekességet meg kell említeni, hogy Artúr király halálát megörökítő brit festő, E. Burne-Jones a ravatalon fekvő brit-kelta Artúr ágya mellé a földre a magyar Szent Koronát festette („leszállt a fejéről a Korona”), az Artúr legendák szent ereklyéje, a Szent Grál, helyett. A kép címe: „The Last Sleep of Arthur in Avalon“ (Artúr elszenderülése Avalonban)2. Attila és Artúr kortársak voltak. Ha egy király (Artúr) úgy hal meg, hogy halálos ágya mellett a gyászoló tündérek közt ott a fejérő leszállott magyar Szent Korona, akkor a személyéhez kapcsolódó mondákat annak ellenére is érdemes és fontos a magyar hagyományban megkeresni, hogyha a britek legendabeli Arthur királyáról van is szó. Arthur – (vö. ARDURRA főúr, vezér) – szellemi vezetője Merlin (valódi neve: Merddyn à vö. Márton), akinek személyét érintő első monda meglehetősen hasonló a mi Könyves Kelemenné balladánkhoz. A legenda a Walesben található Dinas Emrys várához kötődik. A várat lehetetlen volt felépíteni, mert amit felraktak estig, leomlott reggelik, hiszen ismerjük. Áldozatra volt szükség, ám nem a tizenkét építőmester feleségei közül választottak megtartót, hanem egy olyan fiút kerestek, akinek úgymond nincs apja, azaz származása szellemi eredetű. (…) Az Arthur-mondakőr legismertebb része a kőben fogva tartott kard, melyet Merlin készít el, s csak Britannia igaz királya húzhatja ki, az, aki meg tud birkózni a sárkányok küzdelmének minden nehézségével. Mert ez a küzdelem végigkíséri a brit történelmet, a középkorban azonban már a vörös és a fehér sárkány helyett új formában jelenik meg: a vörös és a fehér rózsa harca, a York- és a Lancester-ház küzdelme, az úgynevezett Rózsák háborúja.(3)

Britanniáról érdemes megjegyezni, hogy Artúr király idejében az Anyaisten országa volt. Neve is feltehetően BIROD-ANNAN, azaz „Anu (Istenanya)-nak Birotoka” volt.

Artúr idejében, a brit-kelta királyt megválasztották. Pontosabban, a királyválasztás élőéjjelén, a fődruida (főtáltos) meg kellett, hogy álmodja őt. Álmában „meglátta” a megválasztandó király személyét, akit javaslatára másnap, közakarattal a nép megválasztott, kikiáltott királynak, fejedelemnek (CEANN), és őt „kelta módra” pajzsara emelt. Ilyen volt Artúr megválasztása is, és ezért ő lett a CEANNURRA vagy ARDURRA (lásd fejebb).

A nép által történt megválasztását követően, az új király csak akkor ülhetett az ország „székén” (suíochan), és lehetett ő a valódi király, ha személyét elfogatta az Istenanya (ANU). Artúr nem húzhatta volna ki a kardot a sziklából az Istenanya segítsége nélkül. A király elismerése, azt jelentette, hogy az Istenanya, ideiglenesen átruházta a „Hatalmat” a királyra. A király halálakor visszaadta a kölcsönkapott „Hatalmat” az istenanyának. Ennek a jele volt az Excalibur, valódi nevén a CALAD BORAMH, a „vízbe merült kard”. Ezt a kardot tehát, az „Istenkardját”, vagyis a hatalom jelképét, kellett visszaszolgáltassa a király, halála előtt tulajdonosának, az Istenanyának. Ez az értelme annak a mondai jelenetnek, mikor is, Artúr király kilovagol arany nyeregben, arany kantárral feldíszítet fehér lovon a Bala-tóhoz, vagy a Tegid-tóhoz Azért fehér lovon, mert „fehér” a Másvilág színe, és a fehér ló „ismeri az utat a Másvilágba, és egy megbízható kalauz”. A tó neve abból származik, hogy a Bala pataka medrébe egy szikla gurult és ott egy tó „dagadt” belőle, a Tegid-tó (vö. TÓG emelkedik, dagad, TÉAG- megdagad, kideged). A tó közepén állott a Tündérek szigete, az a Tündérország, ahol az Anyaisten (a középkori mesékben a tündérkirálynő, Tündérország királynője) honolt. A Tündérország fogalma Európában egyedülállóan csak a magyaroknál és az íreknél létezik. Egyesek a kelta Tündérországot Glastonburyban vélik felfedezni. Itt a tó partján, Artúr, röviddel halála előtt bedobja Istenkardját a tóba, azaz visszaszolgáltatja Anunak a tőle kölcsönkapott hatalmat, visszaadja a Hatalom jelképét.

Érdemes még egyszer összegezni: a király „megálmodása”, majd közös akarattal való kikiáltása és pajzsra emelése (szkíta módra), majd az Anyaistentől (Boldogasszonytól) kölcsönkapott „Hatalom” visszaadása, a hatalom jelképének, nálunk a Szent Koronának a „felajánlása” az Istenanyának, röviddel a király halála előtt, ismeretes a magyar krónikákból.

Artúr a „Fehérló népének” királya.

A középkori asztrológia a keltákat a Nyilas népének tekintette, és „Artúr”-nak nevezte az Orion (Nimrúd) csillagképet. Ő a Nimrúd-Artúr, aki a Tejutón álló „Unicorn”, egyszarvú fehér ló „vadászatára” indul. A „szarvas-ló” vagyis a szarvas aganccsal feldíszített fehér ló a szkíta-hun-magyar szertartások egyik fő eleme volt. Arthur király és Uffungton (> uffigtoni fehér ló) kapcsolatát a közelben található Sárkány-dombbal magyarázták. A dombhoz ugyanis az a legenda fűződik, hogy itt győzte le Szent György a sárkányt. (…) Szent György Anglia védőszentje, ám Arthur nem rajta keresztül, hanem a sárkányon keresztül kötik a Fehér Ló völgyéhez, Uffingtonhoz. Arthur apja, Uther Pendragon, a Pendragon, a Sárkányfej nemzetség feje. A legenda szerint a Sárkány-domb az ő temetkezési helye. (…) Az V. században Arthur lovasai az Uffington közelében található Badonnál legyőzték a szászokat. A Fehér Ló akár ennek az ütközetnek a tiszteletére készített emlékmű is lehetne. (4)

Ír LÓTH [lóh] ló, kanca, paripa. A lovak központi szerepet játszanak a kelta mondakörben, a fehér ló ismeri az útat a Másvilágba és „egy megbizható kalauz“. A kelták fehér lovat áldoztak a Jóistennek. Az áldozati ló bőrét lenyúzták és egy magas karba húzták, ezzel jelképezve az áldozat Istenhez való felszálását. A kelták a Camarque-ban, akár a szkíták, fehér lovakat tenyésztettek. A lovastemetkezés egyik szép példája a Chartres melletti kelta temető, ahová még a Kr.u. III. században is így temetkeztek. A kelták a lovak bolondjai voltak, a jó lovakat keletről szerezték be (Cézár). A lovak akaratlagos bántalmazása vagy megölése a legszörnyebb bűntetést vonhatta maga után. (vö. vels LWAN, ír LÁIR kanca).

Fehérló, Cherhill Calne, Marlborough vármegye, Anglia.

A honfoglalók népe

A kelta mondkör egyik külön fejezete az ú.n. Honfoglalás témája. Az ír mondák több keletről jövő honfoglalásról beszélnek. A későbbi keresztény krónikás a honfoglalások főszereplőinek bibliai ősőket adómányozott, így elűzte az ősőkre való emlékezést egy újkeletű szellemi hagyománnyal. Megszületett a ‘Lebor Gabála Érenn’ (Írország Honfoglalásának Könyve). A Honfoglalás fogalma Európában csak a magyaroknál és az íreknél él, a honalapítás a magyar meg az ír krónikákban egy „Honfoglalás“ (Gabála).  

A Honfoglalás(ok)ról három ír monda emlékszik meg: az egyikben Míl-népének honfoglalásáról kapunk hírt, a másikban Tuan történetével ismerkedünk meg, a harmadikban Fintan elmeséli Írország valódi történetét.

A milék Honfoglalása

Miléknek nevezik a történészek MÍL vezér népét, az utolsó Honfoglalás (Gabála megkapás, megkaparintás) végrehajtóit. Míl 36 hajóval indult Ibériából, hogy ‘megkaparintsa’ Írországot. Sevilla-i Isidor krónikája (Kr.u. 6. század) szerint Írországnak ‘Hibernia’ latin neve Ibéria nevéből származik. Míl vezérről ‘A kelta mitológia lexikonja’ a következőket írja: Míl Bíle fia, teljes nevén Míl Espaine (spanyol katona), más írásokban Galam a ‘valódi’ neve; népét a breogain (pisztráng) törzsének nevezi. A név spanyol katona-ként való magyarázása csak krónikási okoskodás. Inditéka a Míl à (latin) ‘miles’ szavak összecsengése, és a krónikákat író szerzetesek folytonos magyarázkodási vágya, ami a magyar krónikákban is oly sokat elrontott és félremagyarázott.

A Honfoglalás Könyve szerint Míl hét (késöbb nyolc) ‘fiúnak’ az apja. Míl népe hét törzs szövetsége és ő e törzsszövetségnek a vezére. Megválasztásakor —kelta szokás szerint— pajzsra emelték. Nem ismerjük Míl népe vezéreinek nevét, de a Honfoglalás krónikája megörökítette ezek feleségéinek nevét: Tea, Fial, Fás, Liben, Odba, Scota és Scéne. Amairgin druida (a milék tordája) felsorolja versében az asszonyok nevét és a vezérek nevét is megemlíti. Ezek szerint Tea Éremón a lovas felesége, Fial a harcosnő Luigaid-é, Fás Unmac Uicce-jé, Scéne meg maga Amairgin hitvese, Liben Fuad vezér asszonya, Odbá-nak férjét nem említi, Scota meg özvegy, mert ő Míl felesége volt. A késöbbiekben Scota Skóciába költözött. Scota nevét a krónikások a Fekete-tenger északi partján élő szkíták nevéből származtatják (Botheroyd)6. Bizony előfordulhat, hogy a „tudós kompilálók“ most éppen nem tévedtek. Tömérdek földrajzi név őrzi máig a vezérasszonyok nevét szétszortan Írország egész területén. Scota Skóciába vitte nevét.

Mílnek valójában két fia volt: Éber és É(bh)remón. A krónikakutatók szerint nevük ugyanolyan alliteráció módszerrel képzett (ugyanannak a hangnak egymást követő szavak elején, esetleg belsejében való ismétlődése, összecsengése) mint a világ más tájáról ismert ‘honfoglalások’ meséjében szereplő testvérpárok neve (vö. Ed és Edömén, Hunor—Magor).

Míl maga a Honfoglalást nem érhette meg, mert még mielött lába érinthette volna Írország szent földjét, meghalt. Így a Honfoglalás valós végrehajtói a Míl-fiuk. Honfoglalás körüli harcokról a krónika nem tudósít. A Tuatha Dé Dannan (Danu Istenanya törzse) varázzsal (druidák) próbált ellenállni, és sikeresen meg is gátolta milék partraszállását. Így a támadók cselhez folyamodtak, éspedig visszahúzódást színleltek a kilencedik hullám mögé, ahól már nem hatott a druidáinak varázsigéje, azonban váratlanul és egyszerre két helyen, északon és délen partraszálltak, és a Tailtiu-i csatában Istenanya-népe alulmaradt. Ezt követően Tuatha Dé Dannan-ék „visszahúzodnak a sídhekbe“ (sírhalmokba). Éber és Éremón testvérpár testvériesen kettéossza Írországot, egy északi és egy déli félre. (Matthews)7

Tuan Mac Carill (vagy Cairell) Mac Muredach története

A főhős TUAN, Cairell fia. Tuan az öreg harcos, aki Partholón egyik unokaöccse, elmeséli történetét Szent-Finniannak (Kr.u. 579 körül élt). A monda szerint Tuan Írország legidösebb embere, mivel ő átélte különböző állatok képében mind az öt honfoglalást. Mindig mikor új ‘nép’ jelent meg az ír szigeten Tuan más állat képét vette magára.

Tuan Partholónnal érkezett Írországba, és Partholón testvérének fia volt. Partholón, állítólag egyszeműnek született, és emiatt őshazájában (Sziciliában vagy valahól a „görögök földjén“) nem lehetett király. Ezért felkerekedik népével egy új haza felkutatására. Tuan az első (partholóni) Honfoglalást a következő képpen meséli el: 312 évvel az özönvíz után Partholón, aki Sera fia, 24 párral indult útjára. Letelepedésük után, törzsük hamarosan 5000 emberre szaporodott. A fomoriaktól elszenvedett vesztes csata után, amit mérhetetlen pusztítás, mészárlás követett, mindegyikük meghalt, egy kivételével. Tuan maradt egyedül életben. Ezután 22 évig Írország „üres“ maradt.

Aztán majd jött Nemed népe. NEMED, Argoman fia, nevének jelentése: szent, nemes (Botheroyd)8. Nemed népe eleinte másfél évet bolyongott a Káspi-tóban, majd 34 csónakkal és 30 emberrel minden csónakban, sok viszontagságok után, megérkezett Írországba. Nemed megérkezésekor Tuan álmában észlelte, hogy szarvassá változik. Szarvas képében várta Nemed népének megérkezését. A partraszállás után, ezek a keletről jövő bátor harcosok – Tuan versbe foglalt szavai szerint: Ezek a keletről jött férfiak, kopjákkal, melyek célt sohasem tévednek – vadászatra indulnak, de mikor Nemed ‘fiai’ a Szarvast (Tuan-t) üldözöbe vennék, neki hatalmas agancsai nőnek, és szíve is megfiatalodik. Így Nemed fiai nem ejthetik el a táltos szarvast, aki/ami elvezeti őket letelepedésük (honfoglalásuk) helyére. Az ír mondában is felfedezhető a magyar Csodaszarvas motivuma. Röviddel a Csodaszarvas vezérelte letelepedésük után Nemed népe 4030 párra szaporodik. Nemed három csatában legyőzi a fomoriakat, két királyukat is megöli. Nemed uralkodása alatt tizenkét mezőt megműveltek és négy (halas)tóval gazdagították Írországot, sőt még két királyi erődöt is felépítettek. Mikor mindez megvalósult Nemed súlyosan mebetegedett, és hamarosan meg is halt. A vezér nélkül maradt népét a fomoriak leigázzák és mérhetetlen adókkal sújtják: át kellet adniuk a gabona, a tejtermés és a gyermekek kétharmadát. Emiatt Nemed fiai fellázzadtak, de leverik és lemészárolják őket, csak egy hajónyí ember menekülhetett meg. A menekültek utódai mint Fir Bolg és majd mint Tautha Dé Dannan visszatérnek visszaszerezni nemedi jussukat (à Honvisszafoglalás). 9

Nemed felesége Macha az Em(e)se volt, akit áldott állapota ellenére az ellenség arra kényszerít, hogy egy lóversenyen résztvegyen, amibe belehal. Halála előtt még életet ad két fiúnak (à Hunor és Magor). Macha az „Eme(e)se“ öléből születik Nemed két fia, aki majd a két nemed-utódnépnek lesz fejedelme. Az elmenekült nemedi utódok, megsokasodva és felerösödve, mint a harcias Fir Bolg (Hunor-ág) és a táltosi Tuatha Dé Dannan (Magor-ág) visszatér és fegyverrel visszaszerzi örökségét.

Nemed népének pusztulása után Tuan ismét behúzódik barlangjába/házába, hogy elrejtőzzék a „farkasok“ elől. Egyik napon észrevette, hogy teste ismét megváltozik és egyben megfiatalodik. Tudta, hogy Nemed utódai visszatértek. Tuan most vadkanná változott. Megérkezetek Fir Bolg, a „hólyag vagy zsák“(-nadrágú) férfiak. Ők addig lakták Írországot míg ez lakható volt. Delgas öt fiai, a Fir Bolg nép vezérei (fejedelmei), az ír szigetet elosztják egymásközt (az ötös  felosztás máig megmaradt) és bevezetik a királyságot mint új államfórmát (vö. CEANN fejedelem).  Az első királyuk a krónika szerint Eochaid mac Erc volt, aki „mindenben megfelelt királyi mivoltának”. A Fir Bolg neve egyes tudosók szerint a bőgatya, bő nadrág viseletükből származik. Mások ellenben azt valják, amit a 17. században fogalmazott meg O’Flaherty, hogy a Fir Bolg neve a Kr.e. 100 körül Belgiumból áttelepült keltákkal állhat kapcsolatban (Botheroyd)10. Belgium neve a Fir Bolg törzs nevéből származott.

A negyedik honfoglalási hullámmal a Tuathe Dé Dannan népe érkezett, még a Fir Bolg népe uralmának idején. Danu/Anu istennő népe Írország mondabeli honfoglalásai utolsóelöttiének a végrehajtója, amiről az Írország Honfoglalásának Könyve beszámól (Botheroyd)11. TUATHA törzse (népe) DÉ isteni DANA-AN Jóanyá-nak a monda szerint egy teljesen ismeretlen helyről érkezett az ír szigetre, és „eredetükről senki sem tud semmit, még a tudosok sem, de feltehetően az Égből jöttek, mert annyira okosak, annyira bölcsek és olyan sokat tudnak“ — írja a krónikás. Bejövetelükkor Tuan a sólyom képét ölti magára, mivel a Tuatha Dé Dannan a „Sólyom“ (Isten) népe. Jóanya-Törzse átveszi a szigeten a hatalmat a Fir Bolg népe kezéből és bevezeti a „Táltos-királyságot“. A nép által megválasztott táltoskirály csak akkor foglalhatta el trónját, ha testileg és szellemileg is megfelelt szerepkörének. Különböző (királyválasztási-)próbat is ki kellett állnia.(12) Tuatha Dé Dannan népe a druidizmus (táltosság) megalkotója. A druidák (tordák) négy igen fontos ereklyével rendelkeztek, ezek: Fál kőve, Lugh téveszthetetlen kopjája, Nuadu félelmetes kardja és Daghdha örökké teli üstje. Jóanya/Anyaisten népe adta a kelta mondavilág összes ‘modern’ istenségét: Dagda a Jóisten, Goibniu a Kovács, Ogma az Égisten, Lug a Legényisten, Birgit a Pirkadatistennő, Macha az Emse, Morrígan a gyógyforrások (borvizek) istennője, a gall Borvo isten megfelelője, stb. A Fir Bolg népe nem mondott le könnyen elsőbbségéről és fegyveres összecsapásra is sór került a két testvérnép között. A Mag Tuired-i („szárazmezei“) csatát a Fir Bolg népe elveszíti, habár sikerült Tuatha Dé Dannan királyának, Nuadu-nak a jobbkarját levágni. Ezt később a király kovácsai egy ezüstből készült karral pótolják (hisz jobbkar nélkül nem maradhatott meg királynak). Isten törzse nevéhez füzödik a griffes-indás művészet megjelenése a Brit-szigeteken.

Az ötödik Honfoglalás a Míl népének honfoglalása. Ezt a korszakot Tuan egy pistráng (pér) vagy lazac képében éli meg (à BREOGAIN törzs). Tuan ismét emberré vált mikor Szent Patrik (Naomh=Nemes Padraig) a hitet behozta Írországba.

Fintan története

A harmadik monda, amely megemlíti az ír honfoglalásokat Fintan meséjéhez fűződik. A fejezet címe: „Tara háza felosztásának története“. Diarmauid Mac Cerball nagyfejedelem fel akarta osztani országát alattvalói között. Az igazságos végrehajtáshoz ellenben senki sem értett az udvarban. Ezért a király felkutatja országa legidősebb emberét, Fintan Mac Bóchrát, aki elmeséli Írország „valódi történetét“. Ezt a Lencan-i Sárga Könyvbe (The Yellow Book of Lencan) jegyezték föl. Fintan hét honfoglalásra emlékszik.

Először ám, elmeséli Írország földjének első felosztását. Ui Neill-ék gyüllést (SCER = szert) tartottak Magh Bregh („Pusztamező“)-nél. Itt az egybegyültek megegyeztek abban, hogy Tara, a főváraos, helyzete nem előnyős, mert habár egy síkságon fekszik és innen hét irányba lehet látni, nincs egy méltó udvarháza sem, ami háromévenként megvendégelhetné Írország összes férfiát és asszonyát. A krónikás a követkeőképpen írja le azon a bizonyos ‘Pusztaszeren’ történő Írország felosztását: Minden egyes vezérnek kijelölték birtokát (BRIOD) és minden egyes tartománynak egy hegyláncot (BARR bérc) és egy dülőt (TULAN), egy nagyobb folyót (AUB) és egy hágót (óír BRÍO szoros, hágó ó csángó VÖR völgy, szoros, hágó à VER-ecke, BER-eck), egy mezőt (óír MAGH, ír MÁ, breton MAEZ) és egy legelőt (FÉARACH, vö. féar fű, féarach füves) meg egy partot (PORT) jelöltek ki. Meghatározták TARA (királyi szék) helyét. ÚISNECH dombja lett Írország szent hegye, a druidák központja. Itt minden vidék számára kijelöltek egy-egy FORÁISTE-t (FORRÁS-t). Ez egy bölcs felosztás volt – mondja Fintan szavaival a krónikás –, mert az utak által kijelölt határokkal ötödrészekre sikerült Írország felosztása (Matthews)13.

Mindegyik vidék csúcsa Úisnech irányába mutatott, ahol ötfelé szeltek minden követ is.

Fintan előadja ezután a honfoglalásokról szóló emlékeit.

Az első Honfoglalást Cessair asszony vezeti, aki Noé fiának, Bithnek a leánya (neve a Bibliában nem szerepel). Cessair úrnő hét évig tartó vándorlás után megérkezik népével az ír szigetre. Cessair férje maga Fintan volt, aki a BREHON (BÍRÓ) címet viselte. Ebben a tisztségében „Patrik eljöveteléig Írország sok kormányát megélte”, és mint (fő)bíró mindenkinek kijelölte bírtokát (Matthews)14. Cessair asszonynak és Fintannak volt egy ILLAN nevű fia is. Egy napon nagy áradás támadt, és csak Fintannak sikerült megmenekülnie, úgy, hogy „az özönvizet Tul Tuinde-nál a víz alatt vészelte át“.

Majd Fintan felsorolja a már ismertett honfoglalásokat, az egyiket, a „fír bolg” népének honfoglalását megduplázva, hogy kijöjön a bűvos hetes szám. Fintan egy eredettörténettel kezdi meséjét: Nimrod tornyának megépítése és a nyelvek összezavarása után a Fárao meghívására Egyiptomba mentünk. Majd, kijőve Egyiptomból, a kelták északra a Kaukázusba mennek, és áthajózva „az ottani Káspinak nevezett tengeren Szkitiába és Indiába“, onnét meg a Malus maeotisba (à Palus maeotis meotiszi mocsár, öböl) költöznek.

Ha figyelembe vesszük a Honfoglalásokról szóló krónikarészeket is, megállapíthatjuk, hogy: A kelták az (anatóliai?) „őshazát“ elhagyván, feltehetően még az Egyiptomba való „költözés” (hikszoszok?) előtt egy (ős-)kelta törzs levállt és Cessairasszony vezetésésvel elhajózott és letelepedett az ír szigetre. Egyiptomból való kijövetelük után az őskelták északra költöztek a Kaukázus vidékére. Innen nem folytatták útjukat a hegyeken át, hanem hajóra szálltak és átkelve a Káspi-tengeren, letelepedtek ennek keleti partjára (a Turánba). Egy részük (törzsük) itt is leszakadt és Kis-Ázsiába került, hogy majd Trója eleste után, Partholón vezér vezetésével népe innen, a „görögög földjéről“ indulhasson hontfoglani. A Káspi-tó keleti partján megtelepedett kelták, egy idő után ismét felkerekedtek és a Meotiszban találtak szállásra. Innen elindulva a „nemes“ Nemed fejedelem népe, sok kalandozás után, megérkezik Írországba. Honfoglalásukat a Csodaszarvas vezérli: mert Nemed népe a „Szarvas“ népe. Nemed, hirtelen halálát követően, a fomoriak pusztításai után, az életben maradtak egy hajóval elmenekültek a szárazföldre. Nemed halála után megszületett fiait a menekültek fejedelmükké választják. Így ők, Nemed és felesége, Macha (az Em(e)se) fiai, a két ír uralkodóház, Nemed-házából származó, fejedelmi családok megalapítoi lesznek. Az egyik ágon uralkodnak a Fir Bolg fejedelmei, a másikon a Tuatha Dé Dannan-é. Egyes történészek szerint a Fir Bolg-nak nevezett nép Belgiumból telepedett át Kr.e. 100 körül. Ők, a „Bőgatyás férfiak”, ad(hat)tak Belgium nevét is. Őket követi majd a Tuatha Dé Dannan és majd ezután jönnek Ibériából Míl fiai. Kr.e. 45-ig a rómaiak hódításai elérték Ibéria (a későbbi Hispánia) legdélibb csűcskét. Valamikor ekkortájra tehető Míl keltáinak elvándorlása is.

A Honfoglalás Könyve szerint Partholón népének honfoglalása, az „özönvíz” után 312 évvel történt. Valószínűleg egy Írországot sújtó hatalmas áradásról van szó (amiben elpusztulnak az elsö honfoglalók, Cessair asszony népe). Partholón népe addig élt az ír szigeten míg 24 párról 5000 emberre szaporodott (kb. 800 évig). A népesség elpusztulása után 22 év telik el míg ismét “lakottá” válik a Sziget, azaz megérkezik a „nemes” nevű Nemed népével. Nemed 34 hajóval és minden hajóban 30 emberrel érkezett Írországba, majd népe 4030 párra felszaporodott. Nemed halála és az ezt követő fomoriak pusztításai után, a megmaradt nép elmenekül és a Sziget ismet “üres” lesz (de legfejebb csak 150-200 évet, hisz Fir Bolg és Tuatha Dé Dannan még Nemed-utód tudattal foglalja vissza az ősi bírtokot (BRIOD). Ez a számítás azt eredményezi, hogy Partholón Kr.e. 1250 körül érkezhetett Írországba. Ezek szerint Kr.e. 1500 körül hatalmas árvíz sújtotta az ír szigetet, ami Cessair telepeseit elpusztította. Ilyen természeti csapásról nincsen tudomásunk, de éghajlati változásokról igen. Cessair népe, valamikor Kr.e. 2500 körül egy ismeretlen keleti tartományból érkezve telepedett meg az ír szigeten. Britanniában ugyanekkor épűl fel Stonehenge, amit a bell-beaker, harangedényesek építhettek. Cessair népéknek eltűnése után, az addig ismeretlen „fomoriak“ uralják a vidéket. Partholón emberei, a trójai menekültek, a „görögög földjéről“ Kr.e. 1250 körül érkezhettek Írországba. Bizonyára legyőzik a fomoriakat, és birtokba veszik a Szigetet. Ekkor, a Kr.e. második évezred második felében, “mykenei” befolyás alá kerül Magyarország és Írország egyidőben, holott Európa más tájain ez a befolyásolás nem észlelhető. Feltehetően ők azok a krónikákban Európa-szerte emlegetett trójai háború menekültjeinek egy része. A menekültek másik, nagyobbik része Pannoniában keres menedéket (à Képes krónika). Itt a Kárpát- vagy Dunamedencében alakult ki DANU Anyaisten(nő) azon kultusza ami majd később Írországban is megjelenik. Danuról nevezték el a Dunát, a druidák „szent“ folyóját.

Visszakanyarodva az ír Honfoglaláshoz, röviddel Partholón népének pusztulása után, Kr.e. 500 körül újabb honfoglalók érkeznek, Nemed vezetésével, valahonnan a Kaukázus vidékéről vagy a Káspi-tó keleti partjáról (à kimmerek? ó vö. Wales saját neve: Cymru). Az ír krónikák szerint Partholón és Nemed Magog fiai voltak. Nemed erős országot épít, de ‘birodalma’ rövid életű, mivel túlságosan önmagára, a vezér személyére épült, hisz hirtelen halálával szét is hull. A mészárlások elől Nemed népe egy hajóval elmenekült, de majd mint Fir Bolg illetve Tuatha Dé Dannan visszatér. Tuatha Dé Dannan népe az aki Danu Ősanyát „nem tudta magával vinni“ és ott kellett hagynia az Annún- vagy Bannúnban, az Anyahonban vagy másik nevén az „Asszony(ok) országában“ — azaz Pannóniában, az Istenasszony, Boldogasszony országában.

A Honvisszafoglalás legkésőbben 150-200 évvel (4-5 generációval) Nemed halála után történhetett és nem később, mivel mindkét „nép“ (a „Bőgagyások“ és az „Anyaisten törzse“) még elevenen élő Nemed-utód tudattal érkezik Írországba és visszaköveteli, illetve fegyverrel visszafoglalja atyai bírtokát. Ugyanúgy az „avarok“ is, meg a magyarok is Attila bírtokára térnek vissza. A magyar krónikák az avarokat egyszerűen hunoknak nevezik.

Írországban a Fir Bolg és a Tuatha Dé Dannan nemedi leszármazottak hon(vissza)foglalását a történészek Kr.e. 100 körülre teszik és a Fir Bolg-ot Belgiumból érkező telepeseknek tekintik. A Tuatha Dé Dannan származási helyéról nem tudnak semmit. Előfordulhat, hogy Danu/Anu Istenanya népe éppen hazánk területéről indult útjára, fájdalmasan hátrahagyva az Ősanyát (lásd fejebb). Danu nevét ellenben továbbéltették DON-nak keresztelt folyóikban (Írországban, Skóciában, Angliában vagy Galliában). Ők voltak a „druidák népe“ és a „griffes-indás“ művészet megalkotói. Ők voltak a bölcsek, akik olyan hatalmas tudással rendelkeztek, hogy „talán egyenesen az Égből jöttek“ az ír szigetre, akik a Duna partján keresték és érték el a tudás, a bölcsesség, a jóslás és a költészet legmagasabb fokát, az ÉICSE-t (az ÉSZ-t).

Ez a hon(vissza)foglalási hullám lehetet az, amely az ír nyelv fejlődését is nagy mértékben meghatározta. A magyar nyelvvel kapcsolatban ugyanezt tudjuk a „griffes-indás“ telepesekről, akik Magyarországon mindennek nevet adtak és meghatározták a Kárpát-medence, Árpád vezette, “magyarnak” nevezett Honfoglalás előtti időkből származó, földrajzi (hegy- és vízrajzi), valamint helységnevek zömében magyar jellegét. Hasonló kép tárul elénk a Tuatha Dé Dannan, Jóanya-népe, letelepedése után Írországban. Ők megalkotják a sámánisztikus alapokon álló druidizmust (táltosságot) és az ír griffes-indás művészetet, megalkotják a mai ír népművészet alapját.

Míl fiai ebbe a már létező ír jellegbe egyszerűen csak beleolvadtak. Álmos fiai a Kárpát-medencében már létező magyar közegbe olvadtak bele, hisz a magyar nyelv már elöttük itt volt, a szkíta/szaka-hun eredetű székelyek révén.

A kelta mondák szerint, az ír nyelvet 72 világnyelvből allították. Természetesen, a szám csak jelképes. Ez a kijelentés mégis érdekes, föleg ha figyelembe vesszük Hérodotosz írását a szkítákról, miszerint: „Ha a szkíták az agrippákhoz mennek, hét tolmácsra van szükségük”. (Hérodotosz, IV. könyv, 24.)

Kelta fej, Kr.e. 1-2 sz., Bohémia (a kelta bojok földje).

A kelta vallás. A druidák és a révülés

A révülés (RÁMHAILLE ejtsd: ráveje) egy másik gyönyörű leírása Taliesin, Artúr király regösétől (druidájától) származik. Az egyik regolésében elmeséli találkozását Danuval, akinek neve „Jóanyát” jelent. Egy ragyogó nyári napon Taliesin egyedült barangolt a réten, és mikor az erdő szélére jutott, lepihent egy hatalmas nagy fa tövénél. Nézegette a rét virágainak szépségét, mikor hirtelen halotta Istenanya hívogató hangját, és érezte, hogy lelki teste fölemelkedik. A fa tövénél egy lyukat pillantott meg, melyen keresztűl egy csodállatos fény és meleg áramlott feléje. Elindult a lyuk felé, majd hirtelen zuhanni kezdet, míg elérte a fa „alsó” koronáját. Itt az „alsó” Világban találkozott a Zöldemberrel, aki szarvasaganccsal a fején őrizte a Tudáskútját. Miután sikeresen megválaszolt Araoún kérdéseire, folytathatta útját. Innen az „alsó” Világból lépcső, létra vezetett fel a csillagos égbe: „stairway to heaven”. Taliesin elindul rajta fölfelé. Haladt egyre magasabbra, míg már a csillagok főlé jutott, ahol már semmi sem volt, csak a nagy sötétéség. Egyszercsak ismét fény szivárgott feléje, még forróbban mint azelött. Egy hatalmas nagy terembe lépett, ahol minden gyémántból volt, és hatalmas fényben haladt egy csodállatos tükör felé. Ez nem volt egy mindennapi tükör, hisz ebben nem saját képét látta, hanem a tükör túlsó oldalán, ott ült a Jóanya (Danu) hosszú egy aranyos széken (trónon), csillogó fehér ruhában, és teljesen aranyba (fénybe) öltözve. Az aranyos trón kétoldalán egy-egy hatalmas fa állot. Danu olyan gyönyörű és jóságos volt, hogy a földön ilyen assszony nem élhetett. (à Led Zeppelin: Stairway to Heaven)

A KELTA TÜNDÉRORSZÁG

Az ír népmesék főeleme a tündérek világa. A tündérek egy külön Tündérországban élnek, a T’YEER-NA-N-OGE15, a „Fiatalság Földje/Országá”-ban. Ezért nevezik így, mert itt ismeretlen az öregedés vagy a halál. Ide, ebbe a csodálatos világba a mesehős csakis egy táltos ló (enchanted horse) segítségével juthat el. A ló az elején, nyilván, egy bolyhos szőrű, gondozatlan „pony”, ami a mesehős (királyfi) szeretetteljes gondozása folytán gyönyörű táltos paripává változik, amely beszélni és repülni tud, még az Üveghegyen is túlra, a Nagyvízen is túlra, és tudja az utat Tündérország felé. Sőt az úton ismeri a mesehős útjában állított akadályokat, és ezek ellenszerét, amire megvan a megfelelő fegyvere, csele, és erre időben felkészíti a királyfit is. „Fogózz meg erősen sörényemben kisgazdám” – („little master”) – mondja az ír mesehősének, mielőtt felrepülne a legmagasabb egekbe. Tündérország általában egy szigeten van valahol a tenger vagy egy nagy tó közepén, és bejáratát, két tüzet okádó sárkány vagy két hatalmas tűzcsóva védelmezi. De nyilván, a táltos ló segítségével a mese királyfia bejut a tündérek földjére. A tündérek főfoglalkozása a gondtalan mulatozás és az örökös táncolás. Éjszakánként egy-egy pár cipőt szakítanak el „vad” táncukban, emiatt a Leipreachán, a tündérvarga éjjel-nappal dolgozik, állandóan új cipőket készít. Ha az emberek világában is megjelennek, éjszakai mulatságukat – melyet a kakas kukorékolása előtt abba kellet hagyniuk, ha nem akartak kőbálvánnyá változni – egy romos várban tartják, ahová az arra járó embereket is becsalogatják.

Voltak ám „rossz” tündérek is, akik gyerekeket elloptak, azaz kicseréltek, vagy néha a tehenek tejének elapadását okozták, akár csak a magyar szépasszonyok / cifraasszonyok a székely népmesékben.

Az ír népmesék másik szereplői az óriások. Ők várakat emeltek, a magas hegyek ormára, és az odavezető utakat is maguk építették „kicserélt kakasok” és az őket szolgáló ördögök segítségével. Általános vélemény, mondja Yeats, hogy amíg a régi ír fejedelmek, hősök, férfiistenek óriásokká, addig az istennők, fejedelemasszonyok, királyleányok tündérekké változtak a népmesékben. A mesékben az óriások felesége, húga, leánya mindig tündér. Az órások, akik mindig férfiak, bátrak és hatalmas erővel bírnak, míg a tündérek gyönyörű szépek és okosak, daluk a világ legszebb zenéje. (Yeats)16

Kettöskereszt akalú életfa (kancsóból kinöve), breton óriáskön.

Kelta ösnemés képe, érem, Kr.e. 1.sz., London.

A kelta népmesék világa

Ha betekintést nyerünk az ír népmesék világába, meggyőződhetünk, az ősi kelta mondákon alapuló ír népmesék, és az ősi szkíta-hun-magyar mondákat továbbéltető magyar népmesék világa közötti, nagyon közeli rokonságáról, majdnem azonosságáról. Azonos gyökerekre épült ír és magyar mesevilág (az a maradék is, ami a középkori egyházi szűrön, cenzúrán még átcsúszott) bizonyítéka a kelta-ír és szkíta-magyar közös erednek.

William Butler Yeats (1865 – 1939), ír költő, aki az íreket „a Nyugat magyarjainak” nevezte, végigjárta az ír vidéket, és – mind annak idején nálunk Benedek Elek a székely-magyar népmeséket – gyűjtötte az ír népmeséket, melyeket két jelentősebb gyűjteményben angolul jelentetett meg: Fairy and Folk Tales of the Irish Peasantry – Az ír parasztság tündér és népmeséi (1888), Irish Fairy Tales – Ír tündér mesék (1892).

Az ír mesék központi alakjai a tündérek és az Európa mesevilágban egyedül az íreknél és a magyaroknál létező Tündérország. Akárcsak a székely-magyar tündérek, az ír tündérek (ír LEANNÁN-SIDHE  fairy mistress = „sír leányai”) is az éjszakákat végigtáncolták, néha egy-egy arra járó földit is befogadtak maguk közé, és minden alkalommal egy pár cipőt szakítottak el. Ezért volt nekik egy cipészük is, a már fent említett Leipreachán, aki éjjel-nappal készítette a tündér cipőket. A „Leiprachán” (angolosan Lepracaun) valódi ír neve: LEITHBHROGAN, ami a LEITHBROG  félcipő, rövidszárú csizma szóból származik, vagyis „félcipész” az ő neve (a félcipőket gyártó). Érdekes még megfigyelni, hogy az ír BRÓG rövidszárú csizma, bakancs, félcipő, szóban benne rejlik a magyar VARGA szavunk.

A tündérek létének tudata a vidéki írek mindennapjai valóságának része, talán még ma is. Yeats jegyezte fel, hogy amikor egyszer megkérdezte egy Sligo vármegyei öregasszonytól, ha látott-e ő már tündéreket, azt felelte: Amn’t I annoyed with them – Nem bánom én őket, nem érdekelnek. Még ma is faluhelyen, ha valaki az ajtóban állva, este vagy éjtáján, ki akarja dobni a vizet a mosdótálából az udvarra, először, hangosan kiáltva jelzi, hogy „jön a víz” mielőtt cselekedne. Nehogy az éppen a ház közelébe elvonuló tündérekre öntse a mosdóvizet. A tündérek világa átszövi az írek, a kelta tudattal és hagyományok tiszteletével élő ír emberek egész életét.

Tündérország a mesés virágok és gyümölcsök kertje, közepén az életvíz kútjával. Az ír népmesékben a tündérek országa egy „tengerentúli” szigeten, vagy éppen a tenger közepén, hét tengeren is túl, hét világon is túl van, és oda a réz, ezüst és arany erdőn vagy hídon át lehet eljutni. Az út rögös, és csak az arra érdemes járhatja be. Halandónak a lehetetlenséggel határos megközelíteni, ha a tündérek ezt nem akarják. A Tündérkert kapuját, lángot okádó sárkányok vagy lángcsóvák védik. A tündérek palotája egy kristálypalota, egy üvegpalota, amely még forog is. A kristálypalotában lakik a tündérek királynője. A tündérek kincse az aranykehely, amely az üveghegy gyomrában rejlik. Néha a tündérek maguk mellé fogadnak egy-egy igaz embert, de amazt is előbb emberfeletti próbák elé állítják, melyekben ügyességét, furfangját vagy lelkének tisztaságát mérik meg.

Az ír népmesék főképp tündérlányokról szólnak, csak ritkán tündérfiakról. Szépségük egyedülálló, aranyhaj övezi alakjukat és tucatnyi cipőt képesek elnyűni, ha áttáncolják az éjszakát. A tündérek az egekbe közlekednek. Vagy madár alakban szárnyalnak, többnyire hattyúk vagy ludak, vagy szekerükkel (a Kis Göncöl) a Tejúton hajtanak végig. Néha az emberek világában is megjelennek, s ősi várak romjai között mulatoznak éjjeleken át.

Íme egy pár ír népmese, saját fordításban (angolból) és lerövidítve, Yeats könyve nyomán.

Lent Fannetben élt egyszer egy szegénylegény, Jamie Fereel volt a neve. Édesanyjával egy kis kunyhóban éltek az erdő szélén. Jamie volt az özvegy egyetlen támasza; kemény karja egész héten át dolgozott fáradhatatlanul, de mégis szegényesen éltek. A szomszédok szerint a világon nem volt még anyának egy jobb fia, mint Jamie. A kis kunyhótól nem messze állott egy romos kastély, amelyről azt suttogták, hogy ez a tündérek vára. Május előestjén és Halloween napján (a régi kelta mondákban ezen a két éjszakán nyitva állott a Másvilág kapuja) nagy lakodalmat rendeztek, bőrdudák, hegedűk és furulyák varázslatos zenéje mellett. Mindenki halotta a csodálatos tündéri zenét, de még senki sem merészkedett bemenni közéjük. Jamie is gyakran figyelte őket a távolból és hallgatta a tündérzenét. Egyszecsakr, Halloween napján (ír Oíche Samhna = „Látomás” vagy „Szellem” Éjjele), azt mondta Jamie édesanyjának: „Felmegyek a kastélyba, hogy szerencsét próbáljak (I’m awa’ to the castle to seek my fortune)”. És útra kélt. Átment a pityókaföldeken (potatofields), s máris a kastély kertjében volt. A kastély hatalmas kristályablakain átszűrődött egy varázslatos fény, mely aranyosra festette a kert vadalmafáinak ágait. Messze hallatszott a tündérek éneke és örömteli kacagása. Ahogy a táncoló-mulatozó tündérek megpillantották Jamiet, rögtön behívták, hadd mulasson ő is velük. Finomabbnál finomabb ételek és italok kerültek az asztalra. A tündérek tánca sosem állott meg, Jamiet kézről-kézre adták, s úgy megforgatták, megtáncoltatták, hogy szegény Jamie alig állt már a lábán. De Jamie kitűnően érezte magát. Telt-múlt az idő a kellemes muzsikaszó mellette, s egyszer az egyik tündér azt mondta: „Mi felmegyünk Dublinba, s ma éjjel elraboljuk a királykisasszonyt. Jössz-e, Jamie, te is velünk”. „Megyek, hogyne mennék – kiáltott fel a hevesvérű legény – a kalandra vágyom”. Egy csapat ló (LÓTH) állott az udvaron. Jamie is felnyergelt egyet, és a kanca felszállt vele a magas égbe. A tündérek népétől körülvéve, átrepült az édesanyja szegényes kunyhója felett, s majd repültek tovább magas hegyek és lankás dombok, városok és falvak fölött, ahol az emberek diót égettek, és almát ettek, Halloween ünnepét ülték csöndesen. Úgy tűnt Jamienek, hogy körberepülték egész Írországot, míg elérkeztek Baile Átha Cliath-(Dublin)-ba. A tündér csapat megállt a nagy palota egyik ablaka előtt, s Jamie megpillanthatta a szépséges királyleányt. Rögtön belé is szeretett. Érezte, hogy a gyönyörűséges leány (ír LEIAN) az övé lesz. A tündérek kiemelték az alvó királyleányt, s egy élettelen fabábut helyeztek az ágyába, majd elrepültek a királykisasszonnyal.

A szép leányt felültették az egyik tündér elé a ló hátára, majd egy másik tündér szállította őt. Mikor már közeledtek házához, Jamie így szólt társaihoz: „Mindegyiketek vitte már a királyleányt, hadd vihessem én is egy kis darabon” – mire a tündérek átadták neki is a leányt. Ő meg lovára ültette, de ahelyett hogy tovább repüljön a tündérek vára felé, hirtelen leugratott lovával anyja kunyhója elé. A tündérek ezt látván, nagyon megharagudtak reá, és elvarázsolták a leányt. Az egyik pillanatban egy fekete kutya volt, mely morgott és harapni akart, majd egy izzó vassá változott, végül egy zsák gyapjú lett belőle. De Jamie erősen ölelte magához. A szerelem győzött, és a tündérek békén hagyták őket. Mégis a tündér csapathoz tartozó „vén banya” örök némasággal sújtotta a szépséges leányt. Jamie ezt sem bánta, annyira szerette a szegény némát. Édesanyja is nagyon megsajnálta. Mikor meglátta, hogy csak a hálóing volt rajta, beszaladt a belsőszobába, és a kelengyés ládából elővette vasárnapi, templomba járó gúnyáját (ír GÚNA) és feladta a didergő királykisasszonyra. A legény éjjel-nappal dolgozott, hogy most már hármuknak legyen befalnivalója. A néma leány meg csak szomorkodott, de kedvesen mosolyogott, mikor észrevette Jamie és édesanyja szerető tekintetét. Napközben, ahogy tudott, segített Jamie édesanyjának a háztartásban, de éjszakánként keservesen sírt a kemence padkáján. Az egyik tündér megsajnálta a fiatalpárt, és elárulta Jamienek a varázs ellenszerét: a tündérek életvízből kell elhoznia a leánynak. A jóságos tündér segítségével Jamie el is hozza egy kis üvegcsébe, és három kortyot itat meg belőle a királykisasszonnyal. És láss csodát, a leány rögtön megszólal, nyakába borul Jamienek, és első szava az volt megköszöni neki is, meg édesanyjának is szeretetüket. Bevallja Jamienek forró szerelmét iránta, és megkéri őt, hogy menjen el vele édesapja házához. El is mentek, de mivel szegények voltak, csak gyalog szerrel tehettek meg a hosszú utat. Néha arra tartó parasztok felvették őket szekerükre, és egy darabig megpihenhettek. Így is több hétbe telt, mire megérkeztek a király palotájához. Nagy nehezen, de mégis a király elé bocsátották őket. „Megismersz édesapám?” – kiáltott fel a királyleány, s apja nyakába akart ugrani, de a király megállította, mondván, hogy az ő szépséges leánya évekkel ezelőtt meghalt és eltemették. „Hívjátok ide édesanyámat, ő biztosan felismer” – monda a szegény leány, de ekkor már keservesen sírt. Most Jamien volt a sor, hogy megszólaljon, és elmesélje a leányrablást. A királylány pedig elmondta szüleinek, hogy milyen jól bántak vele Jamie és az édesanyja. A király és a királyné nagyon megörultek, hogy hallottnak hitt szeretett leányuk mégis él, és Jamiet is megkedvelték.  Elhatározták, hogy összeesketik őket és egy hatalmas lakodalmat rendeznek. Négy ló húzta az aranyhintót, amit Jamie édesanya után küldtek Fannetbe. Gyönyörű esküvő volt, és a lakodalom (SCORAIOCHT), a szórakozás hét napig tartott. A fiatalok búsás gazdagságban, gyermekáldásban, boldogságban éltek sokáig. Jamie örökölte apósa trónját és országát. (Jamie Fereel and the Young Lady – ír népmese Donegalból)17

Dr.Corbett, Oxford és Norwich püspöke – írja Yeats – búsulta egykor az angol tündérek eltávozását: Mária királyné idejében, esténként még látták az angliai tündérek táncát, de most James (Jakab) alatt mind elmentek (they had all gone). Ők, a tündérek, a régi idők része, énekük „Áve Máriák” voltak – vélte a püspök. A tündérek Írországban még élnek, megajándékozzák a jókat, és néha bosszantják a mogorvákat, a harapóskedvűeket.

A középkorban (XIII. században) még bánkódott Giraldus Cambresis szerzetes, hogy az összes királyi hadak sem elegek megváltoztatni a kelták ősi hitét. A szerzetes a Nyugati Szigetek népet még mindig pogánynak találta. Innistor szigetén megkérdezte egyszer az egyik helybelitől, hogy hány isten lakik itten, mire a paraszt válasza: Csak egy, de ez egy tágas hely… (18)  Íme, az ír-székely észjárás mintaképe!

Az ír népmesék egyik másik jellemzője a csodás lények megjelenése. Az egyik, a már említett táltos ló (LÓTH DRAOIDHEACHT), amely repül, beszél és a mesehős tanácsadója, illetve védelmezője, minden helyzetben önzetlen kiszolgálója. Az ír tündérmesék fontos eleme a táltos ló, illetve a táltosló-királyfi páros. A királyfi, néha szegénylegényből lett legyőzhetetlen mesehős. Ide tartozik természetesen a csodálatos „lángoló” kard, amellyel mesehősünk képes mindennel és mindenkivel megbirkózni, sőt még a sárkányt is legyőzni, hogy a szíve királykisasszonyát kiszabadítja, vagy az aranyalmákat megszerezze. Ellenben semmi sem sikerülhet a kis bolyhos lovacska nélkül, amit/akit a szegénylegény/királyfi szeretete és gondozása táltos paripává változtat.

Időnként nem árt, ha egy „Nagymadár” is besegít. A másik csodás lény, ami/aki a mesehőst megsegíti az „óriássasmadár”, ami/aki egy hatalmas sólyom („isten képe”), vagy sólyom fejű (bagoly fülekkel) és oroszlántestű griffmadár (Turul). Lehet emberfejű is, néha meg egyenesen sárkány (ír PÉIST), s mindig ismeri a Világ titkait. Mielőtt továbblépnénk, engedtessék meg egy kis kitérő: Mint ismeretes Budapest címerét egy oroszlán és egy sárkány/griff fogja közre. A türk népeknél az oroszlán a nemzetség, a nép jelképe. A nemzetség/nép neve az ótörökben BUDUN, és oroszlán a jelképe. Tehát, Budun-Vára, azaz Buda-Vára, nem más, mint a „Nemzet-Vára” – azaz az Ország Fővárosa. Ezért is volt legalább három belőle. Minden újonnan felépített főváros a „Budavára” nevet kapta. Itt a Világközepén a nemzet felépítette Várát: Budavárát. A túlsó parton áll Pest. Különösnek tarthatnánk, hogy Pest város neve és az ír Péist (sárkány) mennyire összecseng, sőt, még a címerpajzson is ott van a Sárkány (Griff), azaz a Turul. És még valami: Az oroszlán a címer jobboldalán áll, azaz nyugatról tartja Budapest címerét, mert bizonyára a Duna nyugati partján álló Budát képviseli, a túlsó szélen, a baloldali Griff, a keleti Duna-parti Pest jelképe, a kelta „Péist”. Itt a Dunánál a szkíta-hun-kelta világ egy igen ősi és fontos központja állhatott: Nemzet/Oroszlán+Griff/Sárkány/Turul = Buda+Pest.

Buda-Pest címere

És most térjünk vissza a kelta sárkányhoz. A sárkány a szabad, a rómaiak alól felszabadult, Britannia jelképévé vált. A sárkány motívuma a rómaiak által behozott auxilliáris (kisegítő) szarmata csapatok jelképe volt. Ezek a segédcsapatok (a szarmaták) híresek voltak ütőképes lovasságuk miatt, amelyet ők maguk, vagyis a lovasharcászat művészetét, a szkítáktól örökölték. Feltehetően a „Pendragon”, amely Uther, Artúr király apjának címe volt, a lovasharcosok parancsnokát, vezérét jelentette. Még ma is „dragonyos” a lovas-harcos katona neve. (Kervella)19

Valamikor az Angol Királyság címerét is, akár Budapestét, egy oroszlán és egy sárkány fogta közre. A sárkány az angol királyi címerben a brit-kelta eredetű Tudor családból származó Henri király idejében jelenik meg először, miután ő 1485-ben végképp meghódította, és Angliához csatolta Wales országát.

Wales (Cymru) lobogóján a sárkányt a krónikák először annak a csatának alkalmával említik, amikor még a velsek sikeresen visszaverték III. Richard betolakodó csapatait. A sárkányt az angol királyi címerből 1603-ban számüzte a skót egyszarvú fehérló, a fehér „Unicorn”.

Wales lobogóján ma is ott tündököl a vörös sárkány fehér-zöld mezőben.

Wales lobogója.

A sárkány azonos a griffmadár (Turul) szimbólummal. A Griff egy (bagóly)füles-sólyomfejű és szárnyas, oroszlántestű, képzeletbeli, földöntúli, azaz másvilági, mennyei, tehát nem anyagi, hanem fény-lény, akár a sárkány is. Ő a keltáknál a májusi Beltene (Bel-tüze) ünnepének jelképe, a májusi „tűz-sólyom”. Bel a Másvilág ura (királya), nevének „fény”: VIL-ág, VILL-ám jelentése van. Bel „tüze” a Griff/Turul. A griffmadár a fényi, égi, mennyei hím ősnemző, akit, már korai kelta tárgyakon ábrázoltak, a Gundestrup-üsttől (Kr.e. III.-II. sz.) egészen a griffes-indás telepesek (Tuatha Dé Dannan, Kr.e. I. század) megjelenésével Britanniában és Írországban is elterjedő, majd meghatározóvá váló, és mára már majdnem kizárólagosnak tekintett jellegzetesen kelta, végtelen hálóba szőtt (griffes-)indás mintákig, ahol már a Földanyát képviselő agancsos szarvasünővel, szerelmes ölelésben is láthatjuk (vö. szkíta). Ezért, nem igen értem, miért is kötik egyesek az ebet a karóhoz, hogy a „sárkány” majd csak akkor jelenik meg a kelta tudatba, mikor a rómaiak szarmata harcosokat telepítenek Britanniába, holott a sárkány ábrázolása, legalább két évszázaddal megelőzte ezt a szarmatabetelepítést (Kr.u. I. század).  

Mindig is a sólyom, a magasan szárnyaló sólyom, volt a Fényisten (Atya) jelképe, és majd belőle fejlődött ki a griff-sárkány fénylény: ő Walesben a „májusi sólyom” – Bel maga.(20)

Egy másik fontos Napszimbólum, a Napkerék. A későbbi „horogkereszttel” ellentétben, amely balra, azaz visszafelé forgó volt, és a kelta babonák szerint szerencsétlenséget hozó, a kelta (és ugyanúgy az etruszk meg a szkíta-magyar is) jobbra forgó Napkerék. A szkíta-kelta Napkereket (breton „hevoud”), mint ősi Nap-szimbólumot, megtaláljuk a világ négy sarkában. Európában, a keltákon kívül, a finnugor és a baszk (a baszk „lauburu”), az a két nép, aki ezt leginkább használja, az a két nép, amelyről azt mondják, hogy nem-árják! (azaz nem-indoeurópaiak). Megtaláljuk a Napkereket (hevoud) már az előkelta díszítésekben is. Ez egy Nap- és égi szimbólum, akárcsak a későbbi kelta kereszt, képi megjelenítése az állandó központ körül forgó (földi) életnek, úgy ahogyan az égbolt is a sarkcsillag körül forog.21

Kelta kereszt, Monasterboice - Mainistir Bhuithe, Írország.

A következő mese a Nyugati Királyról szól, a hatalmas Conn-ról. Ő a kán, fejedelem, a kelta CEANN fejedelem, a szkíta „kán”. T.F.O’Rahilly sieht in „Conn” = „Kopf”, „Haupt” einen ehemaligen, göttlichen Andersweltfürsten, analog zu Pwyll, „dem Haupt von Annwn”.22 – T.F. O’Rahilly az ír „Conn”-ban (nevének értelme: fej, fő, fejedelem – azaz „kán”) az ősi, isteni Másvilágfejedelmét látja, a vels Pwyll (Bel), az Annwn (Anyahon, a Másvilág) párját.

Volt egyszer hól nem volt, volt egyszer a nyugati végeken egy hatalmas király, aki a Szentsziget ezen vidékén uralkodott, és úgy hívták, hogy Conn (Kán). Felesége egy brit-kelta királyleány volt, és őt népe egyformán tisztelte és szerette akár magát a Nagykirályt. Nagy Kán (Conn Mór) és jóságos királynője, Eda, dicsőségben uralkodtak sok éven át, és életüket egy fiúgyerekkel áldott meg az ég, aki a Conn-eda nevet kapta, mivel a Főtáltos azt jósolta, hogy a királyfi mindkét szülője jó tulajdonságait örökli. Telt múlt az idő békességben és jólétben, de egyszer csak, Eda királyné súlyosan megbetegedett, és rövidesen meg is halt. Gyönyörű pompával temették el. A gyász lejárta után Conn Nagyfejedelem újra nősült. A új királyné ugyan olyan szeretettre méltó volt, mint régi, igazi anyaként gondoskodott Conn-eda felett, és sok szép királyfival és királylánnyal ajándékozta meg a királyt és népét. De ahogy telt-múlt az idő és gyerekei felcseperedtek, úgy nőtt a mostoha irigysége, mert Conn-eda maradt az atyja és népe kedvence. Elhatározta, hogy megszabadul tőle. Azért betegséget színlelt, és arra kérte a fiút, hogy hozzon neki abból az almából mely azon az aranyalmafán terem, amely a Tündérkertben van, a Tündérek Szigetén, mert csak az gyógyíthatja őt meg. Conn-eda királyfi rögtön útra kelt. Elment a Főtáltoshoz, hogy segítségét kérje. A Fődruida nem tudta a Tündérországba vezető utat, de nem messze lakott a Nagymadár, amely majd útbaigazíthatja. De siessen ám, mert három nap múlva ismét láthatóvá válik a madár, és tud vele beszélni, tanácsát kérheti, bíztatta a táltos, és nekiadta az egyik lovát, hogy rögtön indulhasson. Megtanította őt, hogy ne az egyik szép, aranykantáros, aranyos nyerges paripát vigye el, hanem azt a sarokban gubbasztó kis bolyhos, lesoványodott lovacskát nyergelje fel, mert ez elviszi őt ahhoz a Nagymadárhoz. Conn-eda megköszönte szépen a Fődruida jóságát és felnyergelte a lovacskát. Amikor elbúcsúzik a Főtáltostól, az egy drágakövet is ajándékoz neki. A lovacska meg rögtön el is indult. Nem kellett őt irányítani, ismerte pontosan melyik utat kell választania. El is érkeztek idejében az emberarcú Nagymadárhoz, aki egy hatalmas, égig érő fán ült. Amikor megpillantotta a királyfit, mély emberi hangon, így szólt: „Conn-eda, Cruachan (Vöröskán) Király fia, emelt föl azt a követ, mely a jobb lábad alatt van, és vedd ki a vastekét (vasgolyót) és a kelyhet, amit a kő alatt fogsz találni; majd ülj fel lovadra, és görgesd magad előtt a vastekét. A lovad majd elmond neked minden egyéb tennivalót.” Ahogyan ezt elmondta, a Nagymadár eltűnt Conn-eda szeme elől. Conn-eda kivette a kő alatt elrejtett vastekét és kelyhet. A királyfi nagyon vigyázott arra, hogy mindent úgy tegyen, amint a Nagymadár tanácsolta. Gurult előttük a varázsteke, és a lovacska ment utána, amíg elérték a Világvégét. Itt a vasteke begurult a vízbe, és eltűnt. Ekkor a kis lovacska megszólalt, mert ő egy táltos ló volt. „Szállj most le kisgazdám, és merítsd a vízbe a kupát, amit a Nagymadártól kaptál, mert még nagy veszély leselkedik ránk, s a nehézségek csak most kezdődnek.” A királyfi leugrott a lóról, és megmerítette a csuprot a tó vizébe. A víz ugyan olyannak tűnt neki, mint az ég, a levegő felette. Megtöltötte a kis „jég”-kelyhet a tó vizével, és ismét felült lova hátára. Ekkor a táltos ló (lóth draoitheacht) ismét megszólalt: „Kapaszkodj meg jól sörényembe kisgazdám.” És azonnal a lovacska daliás paripává változott és felrepült. Átrepültek a Világvégi tengeren, majd az égig érő Üveghegyen is át, ahol meg is érkeztek a Tündérek Szigete bejáratához. A Tündérország kapuját két hatalmas, tüzet okádó vörös sárkány védte. A királyfi két húsdarabot vett elő a táltos ló tanácsára annak jobb füle mögül, és odadobta a sárkányoknak. Majd a jégkehely vizével kioltotta azok tüzét, és átrepültek rajtuk. A Tündérek Szigetére, vagy ahogyan még hívták, az Üvegszigetre, érkezve újabb nehézség várt rájuk. Az állandóan forgó Tündér-kristályvárba, csak úgy juthatott be, ha láthatatlanná válik. Ezért a táltos ló feláldozza önmagát. Megmondja Conn-edának, hogy nyúzza meg őt, majd bőrébe burkolózva láthatatlan lesz, és bejuthat a várba. Conn-eda kétségbe esett, annyira megszerette táltos paripáját. „Te egy szeretettre méltó, jóságos és bátor királyfi vagy, aki megérdemli, hogy sikerrel járj. Vedd elő a bal fülem mögül a kis kést, és majd azzal nyúzzál meg. Vedd magadra bőrömet, és menj be a várba. Ha majd bent vagy, kérlek, gyere ki még egyszer, mert most már akadály nélkül járhatsz ki-be a tündérek kertjébe, és terítsd rám a lóbőrt és öntözd meg sebeimet a kehelyben lévő életvizével.” – mondta a táltos ló. Conn-eda könnyeivel küszködve elővette a táltos kis kést, és lenyúzza a Táltosló bőrét, majd beleburkolózva bejutott a Tündérvárba. Rögtön ki is jött, hogy szeretett társát, táltos lovát ismét életre keltse, s meggyógyítsa a varázsvízzel. Most már lóháton vonult be ismét a tündérek kertjébe. Itt először a rézhegyen, majd az ezüst réten, és az aranyerdőn mentek keresztül, míg megérkeztek a Tündérek királynőjéhez. A Tündérkirálynő nagy szeretettel fogadta őket, mert a táltos ló az ő elvarázsolt bátya volt, aki most visszaváltozott egy dalia tündérkirályfivá. Nagy volt a boldogság, és egy hét napon és hét éjjelen át tartó mulatságot csaptak Tündérországban. Mikor a búcsúzás ideje eljött, Conn-eda megkapta a három aranyalmát az Égiérőfáról, amiért jött, és mivel beleszeretett egy gyönyörű szép tündérleányba, és szerelemét a tündérleány is viszonozta, őt is magával vihette. A tündérkirálynőtől kaptak egy gyönyörű fekete táltos paripát. Conn-eda megköszönte a tündérek jóságát, meg a három aranyalmát, és szíve választottjával felültek a táltos paripa hátára, s hazarepültek Conn király udvarába. A királyi palotában nagy szeretettel fogadták őket. Conn-eda megházasodott a magával hozott tündérleánnyal, és boldogságban, sok gyermekáldásban és gazdaságban éltek az idők végéig. Conn-eda örökölte atyja koronáját és királyságát. Ezt az országot majd őróla nevezték Conneda (azaz Connacht) országának. (The Story of Conn-eda; or the Golden Apples of Lough Erne)23

Koronás fej, Kr.e. 150, Deal, Kent vármegye, Anglia.

Itt már be is fejezhetném az ír népmesék bemutatását. Gondolom sok ismert kép, a székely-magyar népmesékből ismerős meseelem elevenedik föl előttünk: a Táltosló, amely eleinte egy figyelemre sem méltó bólyhos kis lovacska, vagy a mesehőst, a kalandra induló királyfit megsegítő Griff-/Turulmadár, az Üveghegy, a Tündérkert, és ennek kapuját védő sárkányok, az égig érő „almafa”, az aranyalmák, a „forgó” kristálypalota, a tündérek királynője, mind ismerősen csengenek nekünk magyaroknak. A kapuvédő sárkányok megjelenítése, még izgalmasabb, hisz ezek a mi székelykapunk kapubálványai, melyek megvédik a háznépét a gonosz szellemektől, és a rosszakaróktól. Kapubálványokat ma is láthatunk, nem csak a székely, de a székelykapukkal rokonítható breton kapuk tetején is.

Ráadásképpen következzék még egy mókás (ír „magadh”) ír mese, amelyben ismét egy magyar népmesére ismerhetünk.

Ez a Munachar és Manachar meséje:

            Volt egyszer régesrég, egy Munachar és egy Manachar, s már nagyon régen lehetett, hogy éltek, és ha valaha is éltek, ma már régen nem lennének e világon. Egyszer úgy jött, hogy együtt mentek el málnászni, de akármennyi málnát is szedet Munachar a kosarába, Manachar egytől-egyik mind megette. Mikor ezt Munachar észrevette, nagyon méregbe gurult, és elhatározta, hogy szerez egy ágat, amiből egy indát (folyondárt) növeszt, egy indát, hogy ráakassza Manachart, aki mind megette a málnát. És elment az ághoz: „God save you” (Isten áldjon) – mondta az ág, „God and Mary save you” (Isten és Mária áldjon meg téged) – válaszolta Munachar. „How far are you going?” (Merre jársz errefelé) – kérdezte az ág. „Going looking for a rod, a rod to make a gad, a gad to hang Manachar, who ate my raspberries every one.” (Megyek egy ágat keresni, ágat, hogy növesszek belőle egy indát, indát, hogy ráakasszam Manachart, aki megette a málnámat mind egy szálig) – válaszolt Munachar. „Nem fogsz engem megkapni – mondta az ág – míg nem hozol egy fejszét, mely levágjon”. Munachar elment a fejszéhez. „Isten áldjon” – mondta a fejsze. „Isten és Mária áldjon meg téget” – válaszolt Munachar. (…) „Megyek egy fejszéért, fejsze, mi levágja az ágat, ág növeljen indát, inda amire ráakasszam Manachart, aki megette a málnámat mind egy szálig”. „Nem fogsz engem megkapni – mondta a fejsze – míg nem hozol egy szíjat, hogy megfenjen”. Elment a szíjúhoz. „Isten áldjon” – mondta a szíjú. (…) „Nem fogsz megkapni, míg nem hozol vizet, hogy benedvesítsen”. És Munachar elment a vízhez. (…) „Going looking for water, water to wet flag to edge axe, axe to cut rod, rod to make a gad, a gad to hang Manachar, who ate my raspberries every one.” (Megyek vízért, víz nedvesítse meg szíjút, szíjú fenje meg fejszét, fejsze vágja le ágat, ág növesszen indát, inda amelyre ráakasszam Manachart, aki megette a málnámat mind egy szálig) – mondta Munachar. „Nem fogsz engem megkapni – mondta a víz – míg nem találsz egy szarvast, hogy átusszon”. És elment a szarvashoz. (…) „Going looking for a deer, deer to swim water, water to wet flag, flag to edge axe, axe to cut a rod, a rod to make a gad, a gad to hang Manachar, who ate my raspberries every one.” (Megyek szarvasért, szarvas átússza vizet, víz megnedvesítse szíjút, szíjú megfenje fejszét, fejsze levágja ágat, ág növesszen indát, inda amelyre ráakasszam Manachart, aki megette a málnámat mind egy szálig) – mondta Munachar. „You will not get me” (Nem fogsz engem megkapni) – mondta a szarvas, míg nem hozol egy kutyát, hogy űzzön. Elment a kutyához. (…) „Megyek kutyáért, kutya űzze szarvast, szarvas átússza vizet, víz megnedvesítse szíjút, szíjú fenje meg fejszét, fejsze vágja le ágat, ág növesszen indát, inda amelyre ráakasszam Manachart, aki megette a málnámat mind egy szálig) – mondta Munachar.  „Nem fogsz engemet megkapni – mondta a kutya – míg nem hozol egy falat vajat, hogy tedd a mancsomba. Elment a vajhoz. (…) „Megyek vajért, vaj menjen kutya mancsába, kutya űzze szarvast, szarvas átússza vizet, víz megnedvesítse szíjút, szíjú fenje meg fejszét, fejsze vágja le ágat, ág növesszen indát, inda amelyre ráakasszam Manachart, aki megette a málnámat mind egy szálig.” – mondta Munachar. „Nem fogsz engem megkapni – mondta a vaj – míg nem találsz egy macskát, hogy lekaparjon (lefelezzen).” És ment a macskához. „Isten áldjon” – köszöntötte a macska. „Isten és Mária áldjon meg tégeted” – válaszolt Munachar. „Merre jársz?” – kérdezte a macska. „Megyek macskáért, macska lekaparja vajat, vaj menjen kutya mancsába, kutya űzze szarvast, szarvas átússza vizet, víz megnedvesítse szíjút, szíjú fenje meg fejszét, fejsze vágja le ágat, ág növesszen indát, inda melyre ráakasszam Manachart, aki megette a málnámat mind egy szálig.” – válaszolta Munachar. „Nem fogsz engem megkapni – mondta a macska – míg nem találsz tejet, amit majd nekem hozzál.” És elment a tehénhez. (…) „Megyek tehénért, tehén adjon tejet, tejet hogy odaadjam macskának, macska lekaparja vajat, vaj menjen kutya mancsába, kutya űzze szarvast, szarvas átússza vizet, víz megnedvesítse szíjút, szíjú fenje meg fejszét, fejsze vágja le ágat, ág növesszen indát, inda amelyre ráakasszam Manachart, aki megette a málnámat mind egy szálig.” – válaszolta Munachar. „Nem kapsz tejet tőlem, amíg nem hozol egy villával szalmát nekem.” – mondta a tehén. Elment a cséplőkhöz. Azok nem akartak neki szalmát adni, hacsak nem hoz nekik meleg cipót a molnártól. „Nem kapsz tőlem cipót, míg nem hozol nekem egy teli szita vizet, odaát a kútról – mondta a molnár. Munachar elindult a szitával a kútra, de a szitából mindig kifolyt a víz, így sohasem tudta megtölteni. Egyszer egy varjú (Ősanya madara) repült el felette, és elárulta neki, mit kell cselekednie sikeréért: vörös lóherével kell kibélelnie a szitát, és így tud majd a molnárnak egy teli szita vizet hozni. És a molnár sütött cipót a cséplőknek, akik adtak neki szalmát, a szalmát a tehénhez vitte, és a tehén adott neki tejet, a tejet vitte a macskának, hogy macska lefelezze a vajat, és vaj mene a kutya mancsába, kutya űzé szarvast, szarvas átúszá vizet, víz megnedvesíté szíjút, szíjú megfené fejszét, fejsze levágá ágat, ág megnövé hatalmas indává. És mikor mindez megvolt – fogadni merek, hogy Manachar már árkon-bokron túl volt.  (Munachar and Manachar – ír népmese)24

Az "Óriás", Cerne Abbas, Anlia.

A KELTA CSILLAGOS ÉG

A Tejút ír neve a MAGH MAR „Mezőszéles” – ez az a Másvilág, Annwn (Anyahon), az Anyaisten hona, ahonnan mi is elszármaztunk, és ahová majd visszatérünk. Bejáratát az Artúr (Nimrúd, Orion) csillagkép őrzi. A tejúton látható a Fehérló, a Unicorn (Egyszarvú) vagy (Csoda)szarvas képe, aki nem más mint maga ANU, DANU, az Ősanya, a Jóanya képe.

CAER SIDI a „Sírvár” maga a Zodiákusnak a neve, mely körbefogja a Tejutat.

Az említett Annwn, a Másvilág vagy Anyahon, és hét „tündér” vára, vagy hét „gyűrűje” van. A hét vár, mintha, valójában a földi Anyahont, a Bannún-(Panonniá)-t, az Asszony, az Öreganya („Banya”) vagy az Asszonyok országát, a kelták anyaországát jutatják eszünkbe.

Ezek a következők:

CAER WYDYR (az „Üvegvár”).

Caer Wydyr, az Üvegvárban volt fogoly GWEIR („Gyerek”), aki azonos Mabon-nal, a kelta mondák „Divine Child” (Fiúistennel). A Gyereket elrabolták az anyjától, a Nagy Anyától (Ősanyától), mikor még csak hét éjszakát betöltött, és bezárták az Üvegvárban.

Majd eljött Artúr, hogy kiszabadítsa. „(…) as well as Little Gwion – can be said to have shared this ’imprisonment’ in the Otherworld, which is analogous to the womb of Ceridwen.” – írja Matthews: ugyanúgy, mint a kis Gíjont – mondhatjuk –, hogy megajándékozták a Másvilág „börtönével”, ami nem más, mint Ceridwen (Anyaisten) méhe. (à Grál?)

Ceridwen („Görnyedt Anyóka”) istenanyáról tudni kell, hogy ő Anu, a Földanya harmadik megjelenési alakja: Anu „Anya” – Mater Deorum Hibernensium, és Danu, a „Jóanya” után. Ő a „Teremtés Anyja” („Mother of Creation”). Ő a bölcsesség és a druidák „istennője”.

CAER PEDRYFAN

A négyszögű vagy a négysarkú vár, Curoi Mac Daire vára, amely olyan gyorsan forog, mint a malomkerék, úgyhogy napnyugta után nem lehetett megtalálni kapuját. Mintha, nekünk magyaroknak ismerősek az ilyen (kacsalábon) „forgó” várak…

CAER FEDDWYD

A Másvilág középső vára, hasonlóan azzal a várral, ahol Bran „vér”-testvéreivel Gwales szigetén hét évet töltött révülésben. A hetes számnak bűvös titka van a kelta mondákban is. A hetes szám misztikája: Conchobar Mac Nessa, a király, aki Tarát megépítette, eljövetelét hét jós (druida) jósolta meg, hét évvel megszületése előtt, majd hét évesen királlyá választották, és a nagy (ünnepi) tor, amit Samhain napján rendeztek meg, hét napig tartott.

CAER RIGOR

Talán a RI-COR („Castle of the Royal Horn”), a királyi kürt vára, mondják a keltológusok. Bran kürtje a brit-kelták egyik legszentebb ereklyéje.

CAER GOLUDD – nevének értelme bizonytalan.

CAER FANDWY vagy CAER MANDDWY – nevének értelme bizonytalan.

CAER OCHREN

A hetedik vár, maga Ceridwen ősanya vára volt, az Anyahon, a Másvilág kellős közepén. Itt élt ő együtt Affagdu (Y Ffagdú) = „A (mély)Fekete” nevű fiával, akivel őrizte a bölcsesség üstjét. Itt szülte meg, egy nagy „kendermagos” tyúk képében, Taliesin = a „Csillogóeszű” második fiát.

Így írja le Taliesin az Anyahon (Annwn) világát:

                        Üvegvárban van a székhelyem,

                        Ahol senkit sem büntetnek korosodással vagy kórral.

                        Három körkörös tűzöv veszi körül,

                        Határait a nagy tenger mossa.

                        Egy bőséges forrás áll előtte,

                        Melynek vize édesebb bármilyen nemes bornál. (saját fordításban)

Ez a költemény egy szélesebb kozmológiai mondakör központjában állhatott, ahol Artúr már égi lényként utazott Nap-csónakjában, a Nagy Göncöl szekerén, a mennyekben, a nagy Üst („Grál”) keresésére. (Matthews)25

Kelta napkerék, Kr.e. 4.sz., Anglia.

---

[1] Caitlín und John Matthews: Das große Handbuch der keltischen Weisheit, 85-86. old.

2 Pitkin guides: King Arthur, 14. old.

3 Bajkán László: Fehér Lovakról, 7-8. old.

4 Bajkán László: Fehér Lovakról, 51-52.old.

6 Sylvia und Paul F. Botheroyd: Lexikon der keltischen Mythologie,  295-296. old.

7 Caitlín und John Matthews: Das große Handbuch der keltischen Weisheit, 17-26. old.

8 Sylvia und Paul F. Botheroyd: Lexikon der keltischen Mythologie, 318. old.

9 Caitlín und John Matthews: Das große Handbuch der keltischen Weisheit, 57. old.

10 Sylvia und Paul F. Botheroyd: Lexikon der keltischen Mythologie, 160. old.

11 Sylvia und Paul F. Botheroyd: Lexikon der keltischen Mythologie, 413. old.

12 Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták, 88. old.

13 Caitlín und John Matthews: Das große Handbuch der keltischen Weisheit, 71. old.

14 Caitlín und John Matthews: Das große Handbuch der keltischen Weisheit, 42. old.

15 T’yeer-na-n-oge: yeer = or-szág (föld, vidék), t’yerr = ’z ország / OGE = fiatalság, na n’oge = a’ fiatalság-nak

16 Yeats, W.B.: Irish Fairy And Folk Tales, 4. old.

17 Yeats, W.B.: Irish Fairy and Folk Tales,  58-65. old.

18 Yeats, W.B.: Irish Fairy and Folk Tales,  23-24. old.

19 Kervella, D.: Emblèmes et symboles des Bretons et des Celtes, 52-53. old

20 Kervella, D.: Emblèmes et symboles des Bretons et des Celtes, 76. old.

21 Kervella, D.: Emblèmes et symboles des Bretons et des Celtes, 85-86. old.

22 Sylvia und Paul F. Botheroyd: Lexikon der keltischen Mythologie, 86. old.

23 Yeats, W.B.: Irish Fairy and Folk Tales,  333-346. old.

24 Yeats, W.B.: Irish Fairy and Folk Tales,  322-325. old.

25 Matthews, John: Taliesin. Shamanism And The Bardic Mysteries In Britain And Ireland, 254. old.